Szerintem;Bakondi György;OKF;

2015-04-15 08:27:00

Az elköszönés apropóján

Olvasom a sajtóban, hogy április 15-én nyugdíjba vonult Dr. Bakondi György katasztrófavédelmi tábornok az OKF főigazgatója. Tudom, ilyen rendfokozat nincs, de annak ellenére, hogy én személyét egyszer sem bíráltam, nekem ő sosem lesz tűzoltó tábornok. Az utóbbi években több írásomban is szakmai kritikával illettem a katasztrófavédelmi szervezet létrehozását és működését. Többször is megfogalmaztam, hogy ennek a szervezetnek nincs létjogosultsága, hiszen az alapvető tűzoltói feladatokon (tűzoltás, kárelhárítás, műszaki mentés, szakhatósági tennivalók) nincs igazán ellátni való feladata. A hatósági feladatokat szándékosan nem soroltam fel az alapvető tűzoltói tennivalók között, mert én azt közigazgatási munkának tekintem.

A közigazgatás törvényeket, jogszabályokat hajt, illetve hajtat végre. A tűzoltó pedig szakmai szabályok szerint, hivatástudat alapján, a bajbajutott embereken, közösségeken segít, életeket és anyagi javakat ment. Ezzel a tevékenységgel nem fér össze a feljelentés, a bírságolás, a büntetés, amely a hatósági munkának velejárója. A katasztrófavédelmi szervezet felépítésével részleteiben nem kívánok foglalkozni, mert az olyan bonyolult, hogy szinte felvázolhatatlan. A lényeg, hogy külön vált a tűzoltóság, de sajnos a katasztrófavédelem irányításán belül, tehát nem foglalkozik hatósági feladatokkal, a feje felet azonban létrejött egy mamut szervezet, amelynek létét nem tudta indokolni a többféle hatósági jogkör. Ezt már átvehették volna például az önkormányzatok.

Valódi katasztrófák pedig (szerencsére) öt-tíz évente fordulnak elő, ezért felesleges egy állandó nagy létszámú szervezetet működtetni. Hogy mennyire nincs létező tennivalója a katasztrófavédelmi főigazgatóságnak, igazgatóságoknak, kirendeltségeknek azt bizonyítja, hogy újabb és újabb feladatokat igyekeztek megszerezni, a szemétszállításban való részvételtől a kényseprésig. Mindezek létrehozója és irányítója most nyugállományba vonul. A magam részéről jó egészséget és jó pihenést kívánok neki. A tűzoltók azonban csak akkor lélegezhetnek fel, ha a megalkotóval együtt az életképtelen, felesleges szervezet is nyugállományba vonul.