Csányi nekiment Lázárnak

Publikálás dátuma
2015.04.17. 17:00
A felvétel egy korábbi OTP közgyűlésen készült 2013 májusában. FOTÓ: Szalmás Péter/Népszava
Nem megnyugtató, hogy olyan ember kezében van a döntés az uniós százmilliárdokról, aki egy kisváros pénzügyeit sem tudta kézben tartani - mondta Csányi Sándor az OTP közgyűlése után. Az OTP-vezér érthetetlennek és igazságtalannak nevezte, hogy a tisztességes piaci szereplőkkel fizettetik ki a Quaestor ügyfeleinek kárát; egyben remélte, hogy az Alkotmánybíróság elutasítja az erről szóló törvényt. Csányi a közgyűlésen bejelentette, hogy a devizahiteles törvény ügyében Strassbourghoz fordulnak.

Az OTP közgyűlését követő sajtótájékoztatón Csányi Sándor kérdésekre válaszolva elmondta, hogy miért tartja igazságtalannak, hogyha a tisztességes bankok állják a tisztességtelenek károkozásának számláját. Szerinte ez ugyanis úgy néz ki, mintha egy nem biztosított autóval okozott baleset után, plusz egyhavi biztosítás befizetésével minden autóstól megkapná az új autó árát. A biztosítási összeg utólagos fölemelése 30 millióra tisztességtelen. Az OBA és a Beva összevonásával kapcsolatban Csányi elmondta, hogy szívesebben látná külön a két intézményt, de összevonásuk nehézkes, hiszen két teljesen különbözően működő szervezetről van szó.

Csányi Sándor egy részvényesnek az állami tulajdonú bankok versenyhelyzetét firtató kérdésére jelezte, "gyakori, de nem baráti levelezésben" áll Lázár Jánossal. A levelekben azt kérte, hogy az uniós finanszírozású projektek finanszírozásánál a magyar és az uniós szabályoknak megfelelően járjanak el. "Minden olyan szabályozást, ami a verseny korlátozására irányul, azt az uniós versenyhivatalnál fogunk megtámadni" - emelte ki az elnök-vezérigazgató.

Strassbourghoz fordulnak

A Quaestor-kártalanítással kapcsolatban a bank elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az alkotmánybírósági elutasítás indoka lehet, hogy a törvény nem egységesen kezeli a brókercégek károsultjait, ráadásul ugyanakkora kártérítést ad annak is, aki évek óta hozamot vett fel a Quaestornál elhelyezett befektetései után. Egyúttal törvénytelennek tartotta azt is, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) kártérítését utólagosan terjesztették ki, és emelték meg annak összegét. Így, "ha nem lesz más, akkor mi fordulunk az Alkotmánybírósághoz, illetve minden szinten végigvisszük a jogi utat" – mondta Csányi Sándor.

Felelősen kell bankot választani

Hangsúlyozta, a most választott megoldás nem segíti elő azt, hogy az ügyfelek ráébredjenek, felelős döntést kell hozniuk mielőtt terméket és szolgáltatókat választanak a pénzügyi intézmények közül, ráadásul végül a tisztességes banki ügyfelek látják mindennek a kárát, hiszen a bankok vélhetően az ügyfelekre terhelik majd a számukra megugró költségeket. Csányi Sándor kiemelte: egyelőre nem látni azt a jogszabályt, amely a többletbefizetésnek a bankadóból történő leírását lehetővé teszi, az OTP Banknak a Quaestor-ügy miatt hozzávetőleg 57 milliárd forintot kellene befizetnie az előzetes kalkulációk alapján. 

Az elnök-vezérigazgató reméli, hogyha a bankadó-mérséklését bizonyos feltételekkel valósítanák meg, akkor a bázis, a mérési alap nem a 2014. végi banki teljesítmény lenne, hiszen például az OTP a válság idején is folyamatosan növelte kihelyezéseit, üzleti aktivitásait, és így a szerényebben teljesítők pénzintézeteknek kedvezne a bankadó-csökkentés.

A közgyűlésen elhangzott, hogy az OTP részvényenként 145 forint osztalékot fizet. A bank 40,6 milliárd forintot fizet ki osztalékként a tulajdonosoknak. Mivel a saját részvényekre nem juttat osztalékot a bank, az egy részvényre jutó osztalék így várhatóan 147 forint lesz. Az OTP a saját részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között, így a saját részvényekkel korrigálva a részvényekre 147 forint osztalék jut, ami megegyezik a 2013-as eredmény után fizetett osztalékkal. Az osztalék kifizetését 2015. június 15-től kezdi meg a bank."Történelmi közgyűlésen vagyunk, hiszen a tavalyi volt az első év, amikor az OTP veszteséges volt" - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója még a közgyűlési beszámolója elején.

 A leánybankokról

A leánybankok helyzetéről elmondta: nagyon erős az OTP bolgár leánybankja, tavaly újabb rekord eredményt ért el, az idei év eddig eltelt időszakának eredményei alapján valószínűleg idén is új rekordot könyvelhet el a bolgár OTP. Az oroszországi helyzetről Csányi Sándor kifejtette: ha valaki megjósolta volna, hogy az orosz-ukrán krízis így elhúzódik, ilyen mély lesz, akkor nem biztos, hogy befektetett volna Oroszországban és Ukrajnában az OTP, vagy lehet, hogy éppen most vennének bankot, mert most kifejezetten olcsó. 

Látszik, hogy nem a Quaestorba fektettek be

Ukrajnáról szólva kifejtette: az OTP reagált a drasztikusan romló gazdasági környezetre, 24 fiókot zárt be a bank, a hitelezést szigorították. Az ukrajnai leánybankkal kapcsolatban elmondta: a hitelállomány szűkült, a betétállomány azonban bővülni tudott. Csányi Sándor kiemelte: ez is azt mutatja, hogy az ottani ügyfelek nem a "helyi Hungáriába és Quaestorba", hanem az OTP-be vitték a megtakarításaikat. Csányi Sándor elmondta: a második és a negyedik számú ukrán bank is  csődbe ment már, de a legnagyobb szereplő is bajban van, ezért előbb-utóbb megtalálhatják az OTP-t a jobb ügyfelek is. 

Szerző
Frissítve: 2015.04.17. 20:59

Woody Allen-múzeum Barcelonában

Publikálás dátuma
2015.04.17. 15:48
Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images
Woody Allen életét és munkásságát bemutató múzeumot nyitnának Barcelonában - erről az ötletgazda Jaume Roures beszélt a TV3 katalán tévécsatornának pénteken.

Az elképzelések szerint az intézmény a Woody Allen Központ nevet viselné, és ez lenne az első olyan múzeum a világon, amely összegyűjti, feldolgozza és bemutatja a New York-i rendező életművét, összpontosítva a filmekben gyakran ismétlődő, jellemző témákra, mint a szerelem, a humor, a szex, a halál és a vallás.

Jaume Roures elmondta, hogy a Mediapro nevű, audiovizuális technológiával foglalkozó vállalata révén együtt dolgozhatott a rendezővel a katalán fővárosban forgatott Vicky, Cristina, Barcelona című filmben, és mint mondta, "nagyon különleges kapcsolat" alakult ki közöttük.

"Olyan ez, mintha csinálnánk egy új filmet vele" - lelkendezett a múzeum ötletgazdája. Hozzátette, hogy Woody Allen jóváhagyta a központ létrehozását és már dolgozik azoknak az anyagoknak az összegyűjtésén, amelyeket a múzeumban mutatnak be.
A tervek szerint a Woody Allen Központ a régi barcelonai ipaművészeti iskola épületében lenne, amelyet 2009-ben bezártak, és most jelentős felújításra szorul. Az épület tulajdonosa a katalán kormány, amely egyelőre nem döntött az ingatlan hasznosításáról.

Ha megkapják az épületet, a felújítással együtt körülbelül két év kell a múzeum megnyitásához - vélte Jaume Roures.

Szerző

Bennégett házában egy férfi (fotók)

Publikálás dátuma
2015.04.17. 09:44
Illusztráció/Thinkstock
Bennégett egy házban egy férfi a Pest megyei Táborfalván, holttestét a tűzoltók találták meg.

Kiégett ház a Pest megyei Táborfalván 2015. április 17-én. A tűzoltók az egyik szobában egy férfi holttestére találtak. MTI Fotó: Donka Ferenc

Kiégett ház a Pest megyei Táborfalván 2015. április 17-én. A tűzoltók az egyik szobában egy férfi holttestére találtak. MTI Fotó: Donka Ferenc

Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy péntek reggel a riasztott tűzoltók helyszínre érkezésekor a negyven négyzetméteres téglaház teljes terjedelmében égett, a halott férfit az egyik szobában találták meg a katasztrófavédők.

 Kiégett ház a Pest megyei Táborfalván 2015. április 17-én. A tűzoltók az egyik szobában egy férfi holttestére találtak. MTI Fotó: Donka Ferenc

Kiégett ház a Pest megyei Táborfalván 2015. április 17-én. A tűzoltók az egyik szobában egy férfi holttestére találtak. MTI Fotó: Donka Ferenc

Szerző