Ünnep után

1904. május 2.

Az ünnepünk lefolyt. A világ összes öntudatos munkásai egy napon, együtt adtak kifejezést gyűlöletüknek a társadalmi rend, s szeretetüknek egymás iránt. Millió és millió munkás készülődött a további küzdelemre s a proletárok milliói egy napi szünet után újra neki látnak a lassú, de eredményes, a fáradtságos, de kitartó, az előrelátó, de forradalmi munkának: a munkásosztály felszabadítását előkésziteni.

Ünnep után vagyunk mi is. Májusunk nem volt véres, mint amilyen bizonyára oroszországi elvtársainké, de hatalmas, lelkes, büszke, igazi vörös május. A fővárosban 50.000 ember vonult ki zászlóival és tábláival az ünnepre, 50.000 ember jött onnét haza az uj munkára, az uj győzelemre készen.

Május elseje nem csak örömünnep ma még, helyet kapott benne a gyász az élesdi vérfürdő áldozataiért, de helyet kapott az öröm is a győzelmek felett, helyet kapott a debreczeni és nagyváradi diadalok lelkesítő emléke is. Május elseje nem csak örömünnep, de készülődés is. A hatalmas meneten végigzugott a Népszava éltetése, a lelkesülés hangja a napilap említésével. Ennek a hangnak, ennek a lelkesülésnek nem szabad szalmatüzlángot jelentenie. A veszedelmek politikai téren fenyegetnek első sorban és nekünk majdnem egyetlen politikai fegyverünk a sajtónk.

Az ünnep után vagyunk. A vörös május elmúlt. A milliók újra befogják magukat az igába a kenyérért, újra nekifognak a felszabadulásért folyó harcznak.