Gondolkodj Te is "zölden" Mimóval és Csipekkel!

Publikálás dátuma
2015.05.03 11:24
Illusztráció: Thinkstock
Fotó: /
Mimó és Csipek, a két környezettudatos mesehős hétfőn szabadtéri programra invitálja a gyermekeket Budapesten, a Ferenc-hegyen kialakított Élményösvényre.

A bábelőadással induló rendezvényen lehetőség lesz az Érzékek ösvénye végigjárására, emellett a gyerekek horgászhatnak Potyka békával, a Kukatúra társasban próbára tehetik a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat, az újrahasznos kézműves foglalkozáson pedig tavaszi virágokat készíthetnek meglepő anyagokból, dolgokból - közölték a szervezők.

A 150 óvodás és kisiskolás programját 30 önkéntes középiskolás segíti, akik egyrészt a Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Kéttannyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium diákjai közül érkeznek. A középiskolás hallgatók szakmai felkészítését Victor András, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület társelnöke végezte.

A nagyszabású programon a természetjárás szeretetét, valamint Mimó és Csipek új kalandjait ötvözik a szervezők. Az élményszerű tanulás mellett elkötelezett, a környezeti nevelésben már többéves tapasztalattal rendelkező Európalánta Egyesület kreatív figurákat alkalmaz a gyermekekkel való kommunikációban, melyben kiemelkedő szerepet kap Mimó és Csipek. 

A zöld gondolkodás a fenntarthatóság mellett magába foglalja a természet ismeretét és szeretetét, ez jelent meg már az egyesület első projektjében is, a Mimó és Csipek az erdőben című  mesekönyvben és a hozzákapcsolódó bábelőadásban. Az Érzékek ösvénye szintén mesés kalandokat nyújt, a résztvevők a saját érzékszerveikkel szerzett tapasztalataik segítségével válnak aktív részeseivé a történetnek. A projekt a KÖSZ! Program támogatásával valósult meg.

Szerző
2015.05.03 11:24

Hőhullám pusztította el az ausztráliai repülőkutyák harmadát

Publikálás dátuma
2019.01.16 14:02

Fotó: AFP/ Tim Graham
Majdnem harmadát elpusztította egy hőhullám két nap alatt a pápaszemes repülőkutyák ausztráliai populációjának - írta az MTI a BBC-n megjelent új kutatás alapján.
Az állatok képtelenek voltak túlélni a 42 Celsius-fokot is meghaladó hőmérsékletet Cairns városában, ahol a fákról kertekbe, medencékbe is potyogtak a pápaszemes repülőkutya (Pteropus conspicillatus) nevű denevérfaj egyedeinek tetemei.
A Western Sydney Egyetem tudósai friss kutatásukban megállapították, hogy nagyjából 23 ezer pápaszemes repülőkutya pusztult el november 26-án és 27-én. Önkéntes állatvédők látogatták meg a populáció hét élőhelyét a hőhullám tetőzése után, ennek alapján végezték a kutatók a számítást. Justin Welbergen, a kutatás vezetője szerint az elhullott állatok száma emelkedhet, mert voltak olyan denevértelepek, amelyeket kihagytak a kalkulációból.
A hivatalos statisztika szerint csupán 57 ezer pápaszemes repülőkutya élt Ausztráliában november előtt. A faj populációi Pápua Új-Guineában, Indonéziában és a Salamon-szigeteken is megtalálhatók, Ausztráliában viszont csak Queensland északi részének kis esőerdeiben élnek, ahol az őshonos fák beporzásában vesznek részt. A kutató a BBC-nek elmondta, hogy nagyjából tízezer, más fajokhoz tartozó denevér is a forróság áldozata lett.
A repülőkutyák gyakran kapnak hősokkot, amikor a meleg meghaladja a 42 fokot. A novemberi hőhullám idején Cairnsban a városban mért valaha legmagasabb értéket, 42,6 fokot érte el a hőmérséklet. A szakértők szerint a repülőkutyák nem érzékenyebbek az extrém hőre más fajoknál, ám mivel gyakran gyűlnek össze nagy számban emberi településeken, pusztulásuk is feltűnőbb és könnyebben dokumentálható.
Szerző
2019.01.16 14:02

511 kullancs szívta egy óriáskígyó vérét Ausztráliában (videó)

Publikálás dátuma
2019.01.15 09:09

Fotó: Facebook/Gold Coast and Brisbane Snake Catcher/
Több mint ötszáz kullancsot távolítottak el egy óriáskígyóról Ausztráliában, a hüllőt most vérszegénység miatt kezelik az állatorvosok - írta az MTI a BBC alapján.
A Nike nevű szőnyegmintás pitont a múlt héten egy ház úszómedencéjében fogták be a kígyómentők Queensland állam Gold Coast-partszakaszán. Az állat valószínűleg azért csúszott a vízbe, hogy megszabaduljon a parazitáktól - írta a 24.hu. A hüllőt a Currumbin állatkórházba szállították, ahol az orvosok egy több órán át tartó "műtét" során 511 kullancsot szedtek ki a bőréből.
A kórház közleménye szerint a pitont "csúnya fertőzés" és vérszegénység miatt kezelik. A paraziták azt használhatták ki, hogy a fertőzés miatt az óriáskígyó nem mozgott. A nonprofit állatkórház hozzáfűzte, hogy a piton állapota még rossz, de van remény a teljes felgyógyulására. Ha rendbe jön, visszaengedik a vadonba. 
A kórház a Facebook-oldalán köszönte meg az állat nevében a jókívánságokat. 
A kórházban nemrég egy koalabébi testéről több mint száz kullancsot távolítottak el. Egy erszényeseket védő csoport szerint az állatot akkor támadták meg az élősködők, amikor a feltehetően beteg vagy sérült kölyök a földön üldögélt.
2019.01.15 09:09
Frissítve: 2019.01.15 09:56