egészségügy;tüntetés;forgalomkorlátozás;

2015-05-12 11:33:00

Forgalomkorlátozások Budapesten a mai tüntetés miatt

Ma délután két útvonalon is bedugul a város a délutáni, kora esti csúcsforgalom idején. 

Az Őszintén az Egészségügyről Akció-Szövetség fél 5-kor a Clark Ádám térre fekete pólóban várja szimpatizánsait, majd a menet a Lánchíd - József nádor tér - Nádor utca útvonalon éri el a Kossuth teret, ahol az Alkotmány utcában felállított színpadon elhangzó beszédek után a demonstrálók próbálják átadni követeléseiket a parlament valamelyik vezetőjének. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara háromnegyed hatkor tart gyülekezőt a Hősök terén, ahová majdnem nyolcvan busszal vidékről is érkeznek a tiltakozók. A fehér ruhás tömeg az Andrássy úton halad, majd bekanyarodik az Arany János utcába és itt, az egészségügyi államtitkárság épülete előtt találkozik a parlament elől érkező másik csoporttal. Várhatóan 19 óra után közösen adják át a követeléseiket tartalmaz listákat a minisztérium valamelyik vezetőjének.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesítése szerint tilos megállni kedden 6 órától

24 óráig a Budapest V., Arany János utca mindkét oldalán a Nádor utca és az Akadémia utca között, az Akadémia utca mindkét oldalán az Arany János utca és a Vigyázó Ferenc utca között. Szakaszosan és időszakosan lezárják 17 óra 45 perctől 18 óra 40 percig az Andrássy út – József Attila utca – Nádor utca – Arany János utca útvonalat, 17 óra 10 perctől 20 óráig pedig a Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Nádor utca – Arany János utca útvonalat.

A május 12.-re meghirdetett Egyészségmenethez már számos egészségügyi szakmai kamara és szakmai egyesület csatlakozott, a tüntetésről itt infomálódhat.