A felcsúti személy

Reméljük, az Omega együttes (mínusz Mihály Tamás) koncertje nem zavarja majd meg a kedves vezető nyugalmát. Hiszen a Pancho Aréna ott van Orbán Viktor háza végében és a hangos zene bizonyára áthallatszik majd. Még akkor sem bízhat benne, hogy nem lesz túl nagy a zaj, ha ezúttal oratórium van a műsoron. Vagyis vallásos-spirituális témájú dalaikat modernizálva, áthangszerelve, szimfonikus zenekarral és kórussal adják elő - amint azt csütörtöki tájékoztatójukon is megerősítették.

Nem is az egykori beat-misék szellemiségét idéző koncerttel van itt probléma, hanem azzal, hogy ezek a kiváló zenészek, akik mára legendákká váltak, nem értik, mi a baj felcsúti megjelenésükkel. Kóbor János azt magyarázza, hogy ők csak az építész, Makovecz Imre, meg a névadó, Puskás Ferenc előtt tisztelegnek. Való igaz, minden stadionnak különleges atmoszférája van, különösen, ha sportolnak benne, itt meg hozzájön még az, amit az énekes "templomi szépségnek" nevez. Tehát - mondja - akik elmennek a rendezvényre, „egy csodálatos környezetben zajló, politikától független koncertélménnyel gazdagodnak”.

Orbán Viktor házának tőszomszédságában. Egy olyan helyszínen, amely a futball-mániás miniszterelnök akaratából jött létre, s amely - többek között - arra emlékeztet, hogy ebben az országban a stadionok előbbre valók az éhező gyerekeknél (és felnőtteknél), meg még sok minden másnál is. A Pancho Aréna ezért nem függetleníthető a politikától, s ha valaki oda járul tisztelegni, az nem csupán Makovecz és Puskás emlékének adózik.

A szomszéd hasábokon Lendvai Ildikó is egy idősödő rocksztárról ír. Aki azért szerepelhetett jól a lengyel elnökválasztáson, mert nem politikus és nem is foglalkozik a politikával. A jelek szerint még áttételesen sem. Pawel Kukiz (van, ki e nevet nem ismeri?) ül tehát a felénk robogó varsói gyorson. Amely - a hasonlatnál maradva - elrobog a felcsúti személy mellett. A mi ósdi, magát vonszoló szerelvényünkön olyan rocksztárok ülnek, akik azzal büszkélkednek - mint varsói kollégájuk -, hogy semmi közük a politikához. Miközben felcsúti kirándulásukkal mélyen beleártják magukat a politikába.

Lenne persze kitől példát venni. Amikor Orbán Viktor még kis srác volt, az éppen ébredező magyar beat- és rockzenének három ünnepelt együttese rivalizált. És a rajongók között is komoly vetélkedés folyt, hogy melyikük Illés-, Metró- vagy Omega-párti. Ezt pedig csak azért idézzük fel, mert Kóborék a példát a riválisnál találhatnák meg. Igen, az éppen néhány napja 70. születésnapját ünneplő Szörényi Leventéről van szó, aki az utóbbi időben egyre gyakrabban nyilvánul meg társadalmi, politikai kérdésekben is. S amikor ennek okairól kérdezik, arról beszél, hogy szabad országban mindenkinek joga van a véleménynyilvánításra, még akkor is, ha az sokaknak nem tetszik. "Soha nem kussoltam, még akkor sem, amikor enyhén szólva sem volt demokrácia" - mondja Szörényi. S bár bevallottan híve a miniszterelnöknek, azért még azt is hozzáteszi, hogy szerinte ami itt van, az látszatdemokrácia.

Így is lehet. S attól, hogy Szörényi állást foglal, se jobb, se rosszabb zenész nem lesz. Csak úgy gondolja, mindent a helyén lehet kezelni, tehát a politikát is. Akinek tehát erről van véleménye, az vállalja.

Az Omega együttes tagjai (mínusz Mihály Tamás) itt még nem tartanak, noha valamennyien Szörényi kortársai. Csak a jelek szerint később érő típusok. Amit a magyar zenei életben eddig letettek az asztalra, az ettől nem fog változni. De mellettük elrobog a kor, vagy - jelképesen - a varsói gyors. Ők ülnek a felcsúti személyen és nem akarják látni, hogy merre tart.