Szerbia;

2015-05-18 10:26:00

Szerbia bajba kerülhet

Ma az Európai Unió külügyminisztereinek ülésén is szó lesz arról, hogy múlt csütörtökön a belgrádi Felső Bíróság rehabilitálta a csetnikvezér Draza Mihaijlovicot. Az uniós tanácsülést megelőzően áttekintik Szerbia csatlakozásának esélyeit. Az erről szóló egyeztetést Olaszország és Ausztria kezdeményezte. A múlt heti döntés a szerb társadalmat is rendkívüli módon megosztotta. Olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek szerint ezzel Szerbia a második világháború vesztesei oldalára állt. 

A csetnikvezért 1946-ban végezték ki, s megfosztották minden jogától a Legfelsőbb Bíróság akkori döntése értelmében. Most azonban a bíróság arra a következtetésre jutott, nem bizonyított tény: Mihajlovic háborús bűnös lett volna, ráadásul az akkori bírák a döntést politikai nyomásra fogadták el, amint ezt akkori dokumentumok igazolták. A Felső Bíróság döntése jogerős, vagyis senki sem támadhatja meg.

Vojislav Seselj, az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) vezetője üdvözölte a döntést, szerinte Mihajlovic „hősiesen harcolt” a második világháborúban. A szerb kormányból Ivica Dacic külügyminiszter, a szerb szocialisták elnöke bírálta a leghevesebben az ítéletet, aki úgy vélte, a döntés szégyen Szerbiára nézve. Elhatárolódott az ítélettől Aleksandar Vucic miniszterelnök is. Vesna Pusic horvát külügyminiszter szerint az ítéletnek következményei lesznek az egész régióra nézve, ám Zágráb emiatt nem küld diplomáciai démarsot Belgrádnak. Szerinte Mihajlovic rehabilitálása megosztja a szerb társadalmat. Arra a kérdésre, Horvátország ennek kapcsán akadályokat kíván-e gördíteni Szerbia uniós csatlakozása elé, Pusic azt válaszolta, hogy ezt megtette maga a bíróság.

A szerb internetes hozzászólások is azt bizonyítják, mennyire megosztott a döntés kapcsán a szerb társadalom. Igaz, némi többségben lennének az azt elítélők.