Népszava Anno;

2015-05-23 13:00:00

Munkában a feleltetőgép

A tudomány csodája. Számítógép ellenőrzi a diákok munkáját. Ezen a napon írtuk, 50 évvel ezelőtt.

A Mikszáth Kálmán téri gimnáziumban elkészült a legújabb gondolkodó gép — ez már a hetedik a Csodamalom, Halom, Műegér és társai után — a gimnázium kibernetikai szakkörében. A neve: Didaktomat, de a gyerekek csak feleltetőgépnek hívják.

Kezdődjék a dolgozatírás!

A tanár felvetíti a kérdést a táblára: Hány métert tesz meg a szabadon eső test a negyedik percben? Negyven gyerek a papír fölé hajol. Percek telnek, majd leteszik a ceruzát. S a kapcsolózsinórt — mindegyiknél van — bedugják a padba épített konnektorba, a T. P. D. B. betűkkel jelölt négy lyuk valamelyikébe. Ekkor a katedra előtt álló gépen sorra kigyullad annyi izzólámpa, ahányan helyesen oldották meg a feladatot. Mivel az izzókat az ülésrend szerint helyezték el, azonnal látja a tanár is, a diák is: ki dolgozott jól.

A gépet két hónap alatt készítette el Kovács Mihály és Terényi Lajos tanárok felügyeletével, Fodor Zoltán harmadikos gimnazista elgondolása alapján a gimnázium kibernetikai szakköre.

Népszava 1965. május 23.