Miskolc;rablás;vádemelés;

2015-05-27 14:45:00

Tizenéves rablók ellen emeltek vádat

Három tizenéves testvér ellen emeltek vádat felfegyverkezve, illetve csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt Miskolcon. A lány az egyik öccsével még 2013-ban támadott meg egy fiatalt, tavaly pedig a két öccse egy fiút rabolt ki - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vádhatóság közölte: 2013 szeptemberében az akkor 15 éves lány és egyik, 13 éves öccse Miskolc avasi lakótelepén rátámadt egy a boltból hazatérő fiatalra. Az idősebbik testvér a ház falához nyomta a megtámadott 15 éves lányt, a nyakához kést szegezett és az értékei átadását követelte. Végül háromszáz forinttal és egy mobiltelefonnal menekültek el.

Tavaly májusban egy buszmegállóban a két fiútestvér, az akkor már 14 éves fiú a 13 éves öccsével támadt neki egy 15 éves fiúnak. Egyikük ököllel többször megütötte, majd elvették a diákbérletét, és a visszaadásáért 200 forintot meg egy fülhallgatót követeltek.
A sértett személyleírása alapján a rablókat két napon belül elfogták, és a testvérek előzetes letartóztatásba kerültek.