fejlesztés;költségvetés;Varga Mihály;Országgyűlés;gazdaságpolitika;adócsökkentés;

2015-05-27 15:13:00

Adócsökkentést és fejlesztést ígér Varga

A kormány gazdaságpolitikája bizonyította erejét, ezért az eddigi eredményekre alapozva a 2016-os költségvetés már az adócsökkentés és a fejlődés költségvetése lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán a parlamentben.

Varga Mihály szerint a jövő évi egy új korszak költségvetése, amelynek középpontjában már a fejlődés, a lehetőségek minél jobb kiaknázása, az emberek és családok előrelépésének támogatása áll. Az adócsökkentés költségvetése már sokkal több, mint pusztán pénzügyi-tervezési dokumentum: a polgári Magyarország megteremtésének legfontosabb tartópillére - fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály elmondta: a 2016-ra tervezett 2,5 százalékos növekedés mintegy 330 milliárd forintos költségvetési többletbevételt hoz, az államadósság csökkenése pedig 75 milliárd forinttal csökkenti a kamatkiadásokat; mindez segíti a gazdaságpolitikai célok megvalósítását, így az adócsökkentést és a gazdasági növekedést. A költségvetés megszokottnál sokkal korábbi elkészítése mellett szólt az, hogy a jövő évi büdzsé ismeretében az önkormányzatok és a gazdasági szereplők is könnyebben tudják tervezni a következő évüket - folytatta a miniszter. Varga Mihály megerősítette, hogy a kedvező reálgazdasági folyamatoknak köszönhetően 2016-ra konzervatív becsléssel 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, fegyelmezett fiskális politika mellett 2 százalékos hiánnyal, és az 1,6 százalékos infláció mellett a fogyasztás növekedésével számol a kormány.

A miniszter szavai szerint a jövő évi költségvetés legnagyobb nyertesei a családok lesznek, hiszen az adóintézkedések összesen 170 milliárd forintot hagynak majd a magyar családoknál. Ebből 120 milliárd forintot tesz ki, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 16-ról 15 százalékra mérséklődik. Emellett a sertés tőkehúsok áfájának csökkentése 25 milliárd forintot, a kétgyermekesek adókedvezményének növelése 1 milliárd forintot, az állami közszolgáltatások díjának, illetékének a csökkentése 10 milliárd forintot jelent.

Varga Mihály ismertette, hogy a munka és a gyermeknevelés megbecsülésére épülő családi adórendszer jövőre is fennmarad. Eredményességéhez hozzájárul Európa egyik legalacsonyabb személyijövedelemadó-kulcsa, és a családi adókedvezmény mértékének növekedése is - fogalmazott. Kifejtette, hogy 2016-tól négy év alatt fokozatosan kétszeresére, a jelenlegi havi 10 ezer forintról jövőre 12 500 forintra, 2019-re 20 000 forintra nő a két gyermeket nevelő családok családi adókedvezménye. Ez 350 ezer családnál 1,4 millió szülő és gyermek életében jelent előrelépést. A gyed extra 2016-ban is fennmarad, mint ahogyan a házasságkötéshez kapcsolódó adókedvezmény is, ezenkívül elegendő forrás áll rendelkezésre a családok otthonteremtési kedvezményének kibővítéséhez.

A miniszter hangsúlyozta: a megélhetési költségeket csökkenti a kormány azon döntése is, hogy 2016. január 1-jétől a sertés tőkehús áfakulcsa a korábbi 27-ről 5 százalékra csökken. Gyermekétkeztetésre az idei 61 milliárd forint után 2016-ban már több mint 71,7 milliárd forintot fordítanak. Az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztésének köszönhetően már 2015 őszétől a jelenleginél akár 230 ezerrel több gyermek étkezhet térítésmentesen - hívta fel a figyelmet Varga Mihály.
Elmondta, hogy 2016-tól a teljes alsó tagozaton ingyenessé válik a tankönyvellátás, a felsőbb évfolyamokon pedig a rászorultság figyelembe vételével biztosítják a tankönyveket.

Varga Mihály kifejtette: jövőre a nyugdíjak és egyes jövedelempótló ellátások is megőrzik reálértéküket, ezek az infláció mértékével növekednek majd. Számos más, az idősek érdekében tett intézkedés mellett folytatódik a Nők 40 program is, amely lehetővé teszi, hogy a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba mehessenek. Az idősek és a családok terheit emellett mérsékli a rezsicsökkentés is, amelynek eredményeit a kormány a nemzeti közmű-szolgáltatási rendszerrel kívánja megőrizni.
Az előre nem látható kockázatok kivédését szolgáló Országvédelmi Alap 100 milliárd forintot tartalmaz, ami az idei évinél 70 milliárd forinttal magasabb összeg. Törvényi garancia van arra is, hogy ezt az alapot csak a hiánycél veszélyeztetése nélkül lehet felhasználni - fűzte hozzá a tárcavezető. Varga Mihály kiemelte, hogy ezen felül a törvényjavaslatban fejezeti stabilitási tartalék, illetve a rendkívüli kormányzati intézkedésekre együtt további 135 milliárd forintos tartalék szerepel. "Mindezekből jól látszik, hogy a kormányváltás óta jellemző fegyelmezett és felelős gazdálkodás tovább folytatódik."

A kormány célul tűzte ki a teljes foglalkoztatás elérését is. A kabinet 2016-ban a gazdaságilag aktívak és a munkába állók számának emelkedését várja, így a munkanélküliségi ráta 6 százalék körüli szintre mérséklődhet. Az elkövetkező időszakban a magyar gazdaság szerkezete is egyre kiegyensúlyozottabb lesz, az export mellett a belső kereslet is tovább erősödik. Idén és jövőre is tovább gyorsulhat a háztartások fogyasztásának növekedése. Ezt a devizahitelek rendezésén túl a tovább emelkedő reáljövedelmek, a rekordmértékű foglalkoztatás, illetve a családokat támogató kormányzati intézkedések is segítik - mondta a miniszter, hozzátéve: a tavalyi erőteljes növekedés után a beruházások terén is további bővülés várható. Ehhez az európai uniós források fokozott lehívása mellett a kis- és középvállalkozásokat támogató hitelprogramok és a kedvező hozamkörnyezet is hozzájárul.

A "segély helyett munkát" elvnek megfelelően a kormány azt szeretné elérni, hogy Magyarországon mindenkinek legyen munkája és senki ne szoruljon jövedelempótló támogatásokra" - folytatta expozéját Varga Mihály. A kormány a versenyszférával együttműködve szeretné elérni a teljes foglalkoztatottságot, ezért tovább folytatódnak és bővülnek a foglalkoztatást ösztönző programok. A Munkahelyvédelmi Akciótervet - amely már közel 900 ezer ember munkahelyének megőrzését segíti - kiterjesztik a mezőgazdasági ágazatban dolgozókra is - ismertette. A tárcavezető kiemelte, 2016-ban összesen 131 milliárd forintot hagy a kormány a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket alkalmazó vállalkozásoknál, és továbbra is érvényesíthető lesz a kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatása után járó adókedvezmény. Jövőre 40 ezerrel több ember számára lesz elérhető a közfoglalkoztatás, így összesen 240 ezer embernek lesz lehetősége arra, hogy részt vegyen a közfoglalkoztatási programban, amire az idei 270 milliárd forinttal szemben jövőre 340 milliárd forintot fordítanak.

A fegyveres és rendvédelmi életpályamodell keretében idén júliustól a katonák és rendvédelmi dolgozók fizetése átlagosan 30 százalékkal, majd 2019-ig évente 5-5 százalékkal nő. 2016-ban az összesen 35 százalékos emelés fedezetéül 121,7 milliárd forintot biztosít a költségvetés. Az életpályamodellben foglaltak szerint folytatódik a pedagógusok béremelése is, így 2017-ig minden évben nő az ágazatban dolgozók bére - hangsúlyozta Varga Mihály. Az egészségügyi ágazat területén az egészségügyi szakdolgozók, orvosok esetében elsősorban a mozgóbérek területén, míg a fiatal szakorvosok esetében a jövedelmi helyzet javításában történhet előrelépés. Ehhez 15,3 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre. Varga Mihály szólt arról is, hogy 2016 júliusától megkezdődik a kormánytisztviselői életpályamodell bevezetése is, melyhez a céltartalékban áll rendelkezésre a megfelelő fedezet.

Az európai uniós forrásokkal kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban a magyar vállalkozások pályázati lehetőségei megsokszorozódnak. Magyarországon az egy főre jutó támogatás soha nem volt olyan magas, mint az új uniós pénzügyi időszakban. 2016-ban mintegy 1000 milliárd forint uniós forrás juthat el a kedvezményezettekhez, ebből mintegy 500 milliárd forint szolgálhatja a gazdasági növekedést közvetlenül segítő fejlesztéseket. Varga Mihály hozzáfűzte: ezt a forrást egészítik ki 100 milliárd forintos nagyságrendben a megyék és megyei jogú városok gazdaságfejlesztési programjai. A 2007-2013-as programok zárásához kapcsolódó utolsó kifizetésekkel együtt a teljes összeg mintegy 1400 milliárd forintot tesz ki. A központi költségvetésben megjelenő források mellett továbbra is közel 483 milliárd forint értékű agrártámogatás érkezik Magyarországra.

A miniszter az önkormányzati finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy jövőre indokolt fenntartani, illetve tovább szilárdítani a feladat alapú támogatási elosztási rendszert. Folytatódik az adósságkonszolidációban nem részesült települések fejlesztési támogatása is, erre a célra 12,5 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Varga Mihály. Az önkormányzatok a következő évben hitelforrás nélkül, közel 2500 milliárd forinttal gazdálkodhatnak, amihez a központi költségvetés több mint 660 milliárd forint támogatást biztosít.

A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének egyensúlya 2016-ban is biztosított, a bevételek teljes mértékben fedezik az előirányzott kiadásokat, és az Egészségbiztosítási Alapnál szintén a bevételek és a kiadások egyensúlyával számolt a kormány. Utóbbi kapcsán Varga Mihály ismertette, hogy a gyógyító-megelőző ellátásra fordítható összeg az előző évihez képest 33,7 milliárd forinttal nő majd. Az egészségügyi ágazat 2016-ban további 11 milliárd forint többletforrással számolhat, a szakorvos képzés támogatási rendszerének kiterjesztésére, átalakítására, mentőautók beszerzésére és a mentésirányítási rendszer üzemeltetésére, valamint egyéb életminőséget is javító intézkedésekre - tette hozzá.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a Költségvetési Tanács a törvénytervezet hitelességére és végrehajthatóságára nézve nem állapított meg olyan ellenvetést, mely felvetné a javaslattal szembeni egyet nem értés kérdését. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az egyes bevételi és kiadási tételeket érintő kockázatokra és javasolta a rendelkezésre álló tartalékösszegek megemelését. A kormány a tanács véleményét elfogadva megemelte az Országvédelmi Alap előirányzatát.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Állami Számvevőszék is értékelte, és sok pozitív megállapítást tett, csak néhány pontot érintően fogalmazott meg észrevételeket - mondta a miniszter, megköszönve mindkét szervezet munkáját.

A cikk a következő oldalon folytatódik!