Előfizetés

Figyel

Ezúttal nem fújta meg a harci kürtöket Orbán Viktor. Az még kérdéses, hogy úgy gondolta, már nincs rá szükség, vagy csak éppen a mézesmadzagot akarta elhúzni szeretett népe orra előtt. Az viszont biztos, hogy ötéves kormányzását értékelve egy igazán kedves vezető állt a pulpituson. Aki meg is mondta, hogy kulcsszava az erő helyett immár a figyelem lesz. Az pontosan nem derült ki, hogy még az erő, vagy már a figyelem miatt nem jutott hely a teremben néhány olyan sajtóorgánumnak, amely nem számít a kormányzat barátjának. Szerencsére viszont annyi tévé közvetítette élőben a miniszterelnöki szózatot, hogy a kitiltottak - köztük lapunk - nem maradtak le semmiről.

Mondhatjuk így is: a semmiről. A kevésbé harcias Orbán ugyanis nem mondott nagy újdonságokat. Az, hogy a 2010-es választási győzelem nyomán megmentették az éppen a csőd szélén táncoló országot éppúgy régi lemez, mint az, hogy - hála nekik, vagyis a Fidesznek és vezetőjének - azóta sikert sikerre halmozunk. Hogy ebből csak kevesen - leginkább a kiválasztottak - éreznek bármit, az nem számít. Hogy a kedvező számsorok más nézőpontból egyáltalán nem azok, azt felejtsük el. Hogy olyan országban kell élni, amit a hatalmon lévők a saját kényük-kedve szerint alakítanak - egyébként az összes választó többségének ellenében - egyáltalán nem tétel.

Ne legyünk persze igazságtalanok, hiszen - szokásától eltérően - az immár igazán kedves vezető önkritikát is gyakorolt. Az elemzők valószínűleg úgy értékelték, ennyit még nagyobb kockázat nélkül éppen megtehet. Közölte tehát, hogy volt hibájuk, melléfogásuk, baklövésük és példaképpen megemlítette a netadó ügyét. De csak ennyit. Különben pedig minden szép és jó, aki pedig esetleg nem lenne vele megelégedve, az keressen magának másik országot. Legalábbis ezt jelentette, hogy rögtön utána hosszan sorolta az eredményeket. És hosszan nem sorolta - sőt egyáltalán nem említette -, hogy az újabb választási győzelmek arra sarkallták őket, hogy egyáltalán ne kormányozzanak. Szót sem érdemel, hogy egymást érik a különböző formájú tiltakozások, mert az elégedetlenség már utat tört magának. Ám a kormányzatnak ezt a vesszőfutását a jelek szerint mostanra már teljesen kiheverte Orbán Viktor, aki újra rendkívül meggyőzően adta elő unásig ismert paneljeit, néhány újabb hasonlattal (oldalára fordult hajó, magabiztos fregatt) és viccel kiegészítve.

A válogatott hallgatóságnak és a híveknek feltehetően nem kell több. Időnként jó megmerítkezni abban a tudatban, hogy ők - a kiválasztottak és a nyertesek - mennyire sikeresek. Hogy épül-szépül régi vágyuk, a polgári Magyarország, ahol immár a polgári életminőség megteremtése lehet a kitűzött cél. Bármit jelentsen is, ezzel kitűnően lehet érvelni, egészen 2018-ig hülyíteni a népet, mert valódi teljesítményt nem kell mögé tenni. Elég például arra emlékeztetni, hogy aki ellenük van, az bizony irigy. Az irigység kultúrája pedig - na mi? - hát kommunista örökség. Pompás hívószó, ehhez is felsorakoztatható egy csomó olyan ember, aki ugyan nem látja olyan fényesnek saját sorsát, de a kommunistaellenes táborban a helye. Miáltal a szélsőjobbról is remélhetők hívek. Hiszen - a beszéd alapján - a baloldal már szinte szót sem érdemel, de a Jobbikot is csak azért bírálta Orbán, mert nem veszi tudomásul, hogy az Európai Unió - amellyel persze sok vitánk van - a mi családunk.

Áll egy joviális úr a pulpituson és nagyon elégedett. Főleg magával. Hiszen éppen elkezdte kormányzásának tizedik évét. Az erő már nincs vele, ezért figyelmet hazudik.

De legfőképpen magára figyel. Ezt szokta meg.

Zsoltok, kezdődhet az elvonulás!

A minap – a magam módján – odacsördítettem az olimpiai bajnokoknak, amiért mélységes kussban vannak (azóta is) a paralimpiai bizottság körüli botránysorozatról. Hogy egyetlen szót sem emeltek a magukat ikonként látó sporthölgyek, és –urak, miképpen lopják ki sérült sporttársaik szeme közül az orrukat is.

Nem, nem lopják, persze, hiszen minden jogszerű, még az elnök tíz százaléka is minden szponzori forintból.

Erkölcsről csak az általános iskolák új tantárgyában esik szó, honnan is tudhatna ilyesmiről egy vezető. (Csak érdekesség: a kapari tisztviselőről, Gömöri Zsoltról nem értesültem korábban, megpróbáltam hát megtalálni életrajzát a neten, de a világháló nem a barátom, mert semmire sem jutottam. Aki hallott róla „azelőtt”, adja át!)

Hogy hetekkel a botrány kitörését követően a MOB-elnök Borkai Zsolt odabeszélt: szerinte Gömöri már nem tudja képviselni a parasportot, mindössze egy jókora luftot rúgott. Kényszeredett, nem őszinte ez. Nem áll mögötte hit, és az olimpiai mozgalom hangos szava - beleértve a Nemzet Sportolóit is. Ott figyel viszont Deutsch Tamás cinkos, és cinikus lénye, aki ha beszél, ha hallgat, csak árt.

Ne legyen kétségünk: ha Gömörit végül sikerül lefeszegetni a pénzes szekrényről, a fent mondott valakik erkölcsi magaslatokra lépnek, mint akik ugyebár mégiscsak…

Hát egy frászt! Egyik Zsolt vigye a másikat, mert itt már rég a Deákné vásznáról beszélünk.

Durcás

Tiborcz István durcás. Elege lett abból, hogy elegünk lett belőle. Durcás, mert nem száll le róla a média, főként mióta 2013 szeptemberében elvette a kormányfő lányát, amióta a saját lábukon állva élnek. Ez a saját láb persze inkább a kormányfő lábát formázza, mert a vő cégei a hozzáférhető adatok szerint a nász előtt úgy hárommilliárd, azóta viszont kilencmilliárd forintnyi közbeszerzési üzletet nyertek el. Arra ébredtünk, hogy nem nagyon világíthat LED-lámpával ebben az országban sem közteret, sem stadiont más, csak ő.

Tiborcz durcás, mert az esküvő óta gyakorlatilag nem telt el olyan hét, hogy valamelyik médium, ellenzéki párt ne foglalkozott volna érdekeltségeinek vagyoni helyzetével. De most ennek vége. A kormánypárti Napi Gazdaság első oldalon közölt szigorúan steril értesülése szerint április 28-i hatállyal eladta minden olyan érdekeltségét, amely közbeszerzési eljárás részese volt vagy lehet.

Az Orbán-család egyik oldalága megtisztult tehát: megszabadult mindentől, amire a közbeszerzési mutyi árnya vetült. Mindenki megnyugodhat hát, nincs itt semmi baj, ha duzzogva is, de működik a hatalom köreinek öntisztulása.

Működne, ha az is világos lenne, ki a hirtelen vevő. Ha tudnánk, stróman áll-e az ügylet mögött vagy sem. És mi van a vételárral? Amiben nyilván benne van az eddig elnyert kétes közbeszerzések értéke is. Az marad a családi zsebben? Elfeledjük, elfeledhetjük-e az őstőkés az első milliójának (milliárdjának) történetét örökre?

Még a családi megtisztulás hírének nyilvánosságra hozatala előtt, kedden az Országgyűlésben az LMP a Tiborcz-féle Elios Zrt. miatt kérdezte a kormányfőt, aki imigyen reagált: senki nem élvezhet előnyt és nem szenvedhet el hátrányt sem kapcsolatai, sem származása, sem politikai nézetei miatt. Annyira nem, hogy korábban utasította is az állami társaságokért felelős fejlesztési minisztert, kötelezze a cégeket arra, hogy aki rá vagy családtagjára hivatkozva ott megjelenik, azonnal zavarják el.

A két mondat szégyenletes. Az első amiatt, hogy ezt az alaptételt a kormányfőnek a parlamentben deklarálnia kellett és lehetett. A második, hogy a rokonok elzavarására a kormányfőnek utasítania kell és lehet minisztert, cégeket.

Miközben mindkét mondat álszent. Most akkor ne legyünk durcásak?