Fotó;MSZP;kormány;költségvetés;Tóbiás József;bér;

2015-06-04 19:54:00

MSZP: több munkát, bért és biztonságot! - Fotók

Az MSZP szerint a kormánynak több munkát, több bért és több biztonságot kellene garantálnia az embereknek. Erről Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője és Tóth Csaba, az MSZP zuglói országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön, a budapesti Bosnyák téren, ahol az ellenzéki párt napközben jótékonysági ruhaosztást tartott.

Tóbiás József elmondta, a kabinet öt éve olyan költségvetéseket fogad el, amelyekkel a védteleneket gyengíti, holott a segítségnyújtás lenne a kormány egyik alapvető feladata. Ezért a jelenlegi helyzeten csak az MSZP nemzeti béremelési programja és egy igazságos közteherviselési rendszer bevezetése változtathat - fejtette ki, hozzátéve: az önkormányzatoknak vissza kell adni azokat a forrásokat, amelyekkel helyben enyhíthetők a szociális feszültségeket. Tóth Csaba közölte, a mostani a harmadik jótékonysági akciójuk a Bosnyák téren, amelyeket azért indítottak, mert a kormány magára hagyta az egyre növekvő számú szegényeket, hiszen róluk már csak az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk. Ez Zuglónak 500 millió forintos többletkiadást jelent - mondta, majd emlékeztetett, a helyi szocialisták a közelmúltban ugyanitt kétszer, alkalmanként 5-600 családnak segítő ételosztást tartottak, míg a mostani ruhaosztással 4-500 családot kívánnak segíteni. "Reméljük a példánk ragadós lesz" - fogalmazott a kerület parlamenti képviselője.

A Fő képre kattintva galéria nyílik!

FOTÓ: Vajda József