Botrányos közjáték a POSZT-on

Publikálás dátuma
2015.06.12 01:20
A megnyitón még jó volt a hangulat. MTI Fotó: Borbás Mátyás
Fotó: /
Kisebb botránnyal ért véget csütörtök este az Újvidéki Színház Bánk bán című versenyelőadása a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozón. 

Az előadás ugyanis egy interaktív játékkal fejeződött be, amelyben az egyik színész különböző intézkedéseket sorol fel és arra kéri a közönséget, hogy mindenki akkor hagyja el a nézőteret, ha úgy érzi, hogy az adott intézkedés miatt már a hazáját is kénytelen lenne elhagyni. Megkérdezik például, hogy elmennénk-e, ha 650 forint lenne az euró, vagy a közszférából több ezer embert elbocsátanának, vagy ha kilépnénk az Európai Unióból és így tovább…

Alig hogy elkezdődött a játék, a nézőtéren felállt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, a fesztivál zsűrijének egyik tagja és azt kérdezte a színésztől, hogy ez az egész mennyire tartozik Katona József Bánk bánjához, majd tiltakozásul kiment a teremből. Többen is követték, Szigethy Gábor színháztörténész is az erkélyről közbeszólt és ő dilettánsnak minősítette az előadást, de nem mozdult a helyéről. A többség azonban benne volt a játékban, Blaskó Balázs, az egri teátrum igazgatója, aki szintén tagja a zsűrinek, azt mondta, ő mindenképp marad a helyén, mert szereti a hazáját. A végén viszonylag kevesen maradtak bent, de ők hosszasan megtapsolták a színészeket. A történtekhez hozzátartozik, hogy az Urbán András rendezte előadásban már korábban is volt egy rész, amikor a színészek megszakították a játékot és a haza fogalmáról értekeztek, illetve improvizáltak, de akkor még nem vonták be a közönséget.

Az előadást tavaly novemberben mutatták be Újvidéken és most az egyik válogató, Perényi Balázs, javaslatára került be a POSZT versenyprogramjába.

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója lapunknak elmondta, hogy korábban náluk is voltak az utolsó jelenetnél nézői beszólások, de ilyen heves reakciókat, mint most Pécsett nem váltott ki az előadás. Venczel Valentin szerint az előadás kisebbségi optikából próbál a haza fogalmáról, önreflektív módon beszélni, és ehhez Katona József darabja csupán apropó. A direktor megjegyezte, Újvidéken nem párt szimpátia szerint állnak hozzá ehhez a kérdéshez, hozzátette, ez úgy látszik, Magyarországon másként van. Elmondta, nem botránykeltés volt a céljuk és sajnálja, hogy nálunk úgy látszik ez érzékenyebb téma, minden bizonnyal az aktuálpolitikai áthallásai miatt. Tavaly egyébként szintén főszereplővé vált az Újvidéki Színház a POSZT-on, hiszen a fődíjat és más elismerést is elnyert az Opera ultima című előadásért.

Pénteken délben nagy várakozás előzte meg a Bánk című előadás szakmai vitáját. Sokan előzetesen találgatták, vajon Ókovács Szilveszter megjelenik-e a megbeszélésen, azok nyertek, akik a nemre voksoltak. Így költői maradt az a kérdés, hogy vajon tényleg miért is háborodott fel ennyire az Opera igazgatója. Balázs Attila író úgy vélte, hogy abszolút szabad olyat csinálni, amit az újvidékiek tettek Katona művével. Azt viszont már megdöbbentőnek tartja, hogy az előadás körül rettenetesen fokozódik a düh és hiányzik a türelem és ez lehetetlenné teszi a szakmai diskurzust. Az író egyáltalán nem tartja megbotránkoztatónak, hogy ily módon közelítettek Katona József drámájához. Sándor L. István kritikus szerint szó sincs provokációról, inkább számvetésről lehet beszélni. A kritikus úgy vélte, a rendező és a társulat is csupán kérdéseket fogalmazott meg és jó lenne, ha egy olyan országban élnénk, ahol ezt őszintén meg lehetne tenni, akkor talán jobban meg is értenénk egymást. Emellett jó lenne, ha a nemzeti toposzokhoz, ikonokhoz nem csak pátosszal, hanem iróniával is hozzá mernénk végre nyúlni.

Balogh Tibor kritikus, a másik válogató, akinek tetszett az előadás, azért nem javasolta az előadást mégsem a versenyprogramba, mert nálunk, mint mondta, megélhetési kivándorlással kapcsolatos kampány folyik, ezért az előadás végi interaktív rész szerinte másként értelmezhető, mint a Vajdaságban, vagy Szerbiában. Urbán András rendező erre úgy reagált, meglepi, hogy egyesek aszerint válogatnak a POSZT-ra előadást, hogy az milyen politikai üzenetet hordozhat. A közönség zsűri három tagját, akik mindhárman pécsiek, meglepte Ókovács Szilveszter tiltakozó gesztusa, szerintük mindenkinek látni kell, hogy az újvidékeik interaktív játéka nem Orbán Viktor ellen irányult.

Tehát, ha a hivatalos versenyben ezúttal nincs is nagy esélye az újvidékiek Bánk bánjának, a közönségdíjjal még vigasztalódhatnak.

2015.06.12 01:20
Frissítve: 2015.06.12 18:05

Bartók és Bruckner Londonból a Müpában

Publikálás dátuma
2019.01.16 12:30

Fotó: / Posztos János
Sir Simon Rattle új együttesével, a Londoni Szimfonikus Zenekarral érkezett most hozzánk. Nem könnyű műsorral, és nem egyértelmű végeredménnyel.
Szokás híres karmesterek és nagy zenekarok esetében is, hogy turnéikra olyan műsort állítanak össze, amelynek első részében valami nehezebben megfogható, kevésbé népszerű darab szerepel, azután meg jön a hab a tortára, mondjuk az Újvilág szimfónia Dvořáktól. Mindenki megkapja a magáét. Rattle szerencsére jóval nagyobb kaliber annál, hogy ilyesfélével próbálkozott volna. Mindkét alkotás, amit új zenekarával, a Londoni Szimfonikus Zenekarral (LSO) hozott a Müpába, fajsúlyos, nehéz előadni, a hallgatásuk is komoly odafigyelést igényel. Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének már első előadásai – az 1930-as évek második felében – nagy sikert hoztak a zeneszerzőnek.

Rattle és a világ legjobb szimfonikus zenekarai közé sorolt LSO a nagy komponista nagy alkotásának kijáró tisztelettel közelített a Zenéhez. Hallhatólag aprólékosan kidolgoztak minden hangzást, kezdve a kezdet pianissimójától, amelynek sűrű zenei szövetét légiesen tetsző könnyedséggel szólaltatták meg a vonósok, akik odaadó figyelemmel játszottak azután végig az egész mű során. Amire itt szükség is van: a Zene vonós szólamai osztottak, azaz úgy vehetjük, két vonószenekar játszik. Hozzájuk csatlakoznak az ütők és a hárfa, a zongora, a cseleszta. Jó előadást hallottunk, bár a mű érzelmi rétegeibe mindezzel együtt nem tudtak igazán mélyre hatolni a zenészek, előadásuk inkább az elidegenedettség érzetének felkeltésével hatott.
Anton Bruckner az európai zenetörténet egyik legkülönösebb alakja volt, falusi segédtanítóból lett orgonista Linzben, úgy hogy jórészt autodidaktaként tanulta a hangszert. Már harmincon túl volt, amikor úgy határozott, hogy komoly ellenpont tanulmányokat fog folytatni, és bár voltak korai kompozíciói, maga által is jelentősnek gondolt szimfóniáit negyvenéves kora után kezdte komponálni. Az első igazi nagy elismerést, és a közönségsikert csak a Hetedikkel érte el, ez után még Ferenc József is fogadta. Egész emberi lényét mély vallásosság hatotta át, az áhítatos hangvétel, Istennel szembeni alázata hatalmas műveiben is tükröződik. Manapság a nagy hangversenytermekben játszott életművét lényegében kilenc nagyszabású szimfóniája alkotja. Persze a Hetedik előttiek is teljes értékűek.
Bruckner – bár kissé eltér többi szimfóniájának némely külsőségeitől – a Hatodikban is felvonultatja alkotói világának minden jellegzetességét. Dallamai, harmóniái, zenekari megoldásai, ahogyan a hangszereket kezeli, félreismerhetetlenül jelen vannak itt is. A több mint ötvenperces mű, mint minden Bruckner, nehéz feladatot ró zenekarra, karmesterre. A hangok megszólaltatása önmagában erőpróba, ha azonban a karmesternek sikerül elővarázsolnia a bennük rejlő erőt, szenvedélyt, ellágyulást, áhítatot, ünnepi pillanatok részesévé tehet minket.

Rattle, aki Mahler karmesterként és Bruckner-interpretációival is hírnevet szerzett, láthatólag nem olyan megilletődöttséggel állt a zenészek elé, mint az első részben. Szinte érzéketlenül rohant át az első tételen, nem nagyon ügyelve a hangzásbéli nüanszokra, keveset mutatva meg abból a gazdagságból, amit az emberként csodálatosan egyszerű, komponistaként csodálatosan kifinomult Bruckner itt bemutat. Illetve egy valaminek szentelt nagy figyelmet Rattle: a fortissimóknak. De hát ez csak a megoldandó feladat piciny hányadát jelenti egy olyan együttesnek, mint az övé, amely – valljuk meg – még hangzásával sem bűvölt mindig el, néha még kisebb hamisságot, pontatlanságot is bemutatott.
Jobb volt a helyzet a második tételben, az Adagióban, valamint a Scherzóban, a Fináléban már a valódi Brucker is megjelent. De sportnyelven szólva: ez csak az egyenlítéshez volt elég. A győzelemhez, a hallgató végső igazságokról való meggyőzéséhez már nem segített hozzá.

Infó

Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
Bruckner VI. szimfónia
 Londoni Szimfonikus Zenekar, karmester: Sir Simon Rattle
Január 14., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sir Simon Rattle

A világ egyik legünnepeltebb dirigense, 2002-től 2018-ig a Berlini Filharmonikusok első karmestere volt. Ismertségre a 80-as 90-es években tett szert, amikor a Birminghami Városi Szimfonikus Zenekarból világszínvonalú együttest nevelt. Liverpoolban született 1955-ben, tehetsége korán megmutatkozott, 19 évesen már megkapta karmesteri diplomáját. A Londoni Szimfonikus Zenekarnak 2017 óta zenei igazgatója. Vezényel régi hangszeres előadásokat is, de legelismertebb a romantikus, későromantikus repertoár előadójaként.

2019.01.16 12:30
Frissítve: 2019.01.16 12:30

A pártközpont megrendelte, a cenzúra betiltotta

Publikálás dátuma
2019.01.16 11:00

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A pártbizottság megrendel egy szociológiai kutatást, ám az eredmények ismertetését a cenzúra betiltja: jellemző eset a Kádár-korból.
Országonként, régiónként, valamint koronként is különbözők, nem egyértelműen meghatározhatók lehettek-lehetnek az ellenállás formái, legyenek azok kulturálisak, vagy politikaiak – hangzott el a Lehet-e a kultúra ellenzékben? című beszélgetés és a COURAGE könyvbemutatóján. A kutatócsoport három évvel ezelőtt indult projektje a kulturális ellenállást, az ellenkultúrát, a volt szocialista országokban jelen lévő ellenzékiség kulturális örökségét vizsgálta gyűjteményeken keresztül. Az eredményeket két, most megjelent könyvben összegezték, amelyben a tanulmányok a vallási és nemzeti ellenállásokat is bemutatják, a diktatúrák működésmódjának új olvasatát adva. A The Handbook of COURAGE: Cultural Opposition and Its Heritage in Eastern Europe, valamint a Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban (Gyűjtemények története) című köteteket Gyáni Gábor és Rainer M. János ismertette hétfőn este a zsúfolásig megtelt Kelet Kávézóban.

A gyűjteményi vizsgálódás (képzőművészet, zene, irodalom, szamizdat), a rendszerváltás előtti ellenzékiség felkutatása több szempontból is érdekes lehet a hétköznapi embernek. A beszélgetők kiemelték: az ellenállás intenzitása országonként különböző volt, ám ami ellenállásnak minősült az egyik országban, az a másikban nem feltétlenül számított annak. A szürke zóna fogalma is ehhez kapcsolódik, hiszen rendszerről rendszerre is változóban volt, mi számított ellenzékinek. Gyáni Gábor ennek kapcsán Csoóri Sándor költőt említette, aki elkötelezett kommunistából ellenálló személyiséggé alakult az évek során. Míg a Szovjetunióban a szürke zóna megléte egyáltalán nem volt elképzelhető. S ahogy például Magyarországon legitimálták a popzenét, úgy tőlünk délre vagy keletre inkább tiltott volt. A meghívottak elmondták, többnyire a hatalom definiálta a lehetőségeket, amelyek az ellenállás jellegét is meghatározták. Szintén gyakorinak számított, hogy valaki nem tudta, éppen ellenálló. Ennek kapcsán Kovács Éva a Kemény István szociológus nevével fémjelzett cigánykutatást említette. A kutatást a pártbizottság rendelte meg, majd mire elkészült, a cenzúra megakadályozta a megjelenését.

A fennmaradt gyűjtemények gyakran a nem kiemelkedő ellenzéki alkatú, hétköznapi emberektől indultak el. Az ellenállás formái azonban gyakrabban jelentek meg az urbánus, tanult rétegek körében – hangsúlyozták a résztvevők. A téma a megélt tapasztalatok és emlékek, a kíváncsiság, vagy az ellenzékiség aktualitása miatt láthatóan rengeteg embert érdekelt, voltak akik végigállták a másfél órás beszélgetést. A közönség soraiban is akadtak felszólalók igazán meghökkentő történetekkel: egy úr például elmesélte, hogyan vitték el 1977-ben a hírhedt fekete Volgában őt és barátját (történetesen Csoóri Sándor fiát), mert nem megfelelő öltözetben – farmernadrágban – szeretettek volna bemenni egy étterembe.
2019.01.16 11:00
Frissítve: 2019.01.16 11:00