Botrányos közjáték a POSZT-on

Publikálás dátuma
2015.06.12 01:20
A megnyitón még jó volt a hangulat. MTI Fotó: Borbás Mátyás
Kisebb botránnyal ért véget csütörtök este az Újvidéki Színház Bánk bán című versenyelőadása a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozón. 

Az előadás ugyanis egy interaktív játékkal fejeződött be, amelyben az egyik színész különböző intézkedéseket sorol fel és arra kéri a közönséget, hogy mindenki akkor hagyja el a nézőteret, ha úgy érzi, hogy az adott intézkedés miatt már a hazáját is kénytelen lenne elhagyni. Megkérdezik például, hogy elmennénk-e, ha 650 forint lenne az euró, vagy a közszférából több ezer embert elbocsátanának, vagy ha kilépnénk az Európai Unióból és így tovább…

Alig hogy elkezdődött a játék, a nézőtéren felállt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, a fesztivál zsűrijének egyik tagja és azt kérdezte a színésztől, hogy ez az egész mennyire tartozik Katona József Bánk bánjához, majd tiltakozásul kiment a teremből. Többen is követték, Szigethy Gábor színháztörténész is az erkélyről közbeszólt és ő dilettánsnak minősítette az előadást, de nem mozdult a helyéről. A többség azonban benne volt a játékban, Blaskó Balázs, az egri teátrum igazgatója, aki szintén tagja a zsűrinek, azt mondta, ő mindenképp marad a helyén, mert szereti a hazáját. A végén viszonylag kevesen maradtak bent, de ők hosszasan megtapsolták a színészeket. A történtekhez hozzátartozik, hogy az Urbán András rendezte előadásban már korábban is volt egy rész, amikor a színészek megszakították a játékot és a haza fogalmáról értekeztek, illetve improvizáltak, de akkor még nem vonták be a közönséget.

Az előadást tavaly novemberben mutatták be Újvidéken és most az egyik válogató, Perényi Balázs, javaslatára került be a POSZT versenyprogramjába.

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója lapunknak elmondta, hogy korábban náluk is voltak az utolsó jelenetnél nézői beszólások, de ilyen heves reakciókat, mint most Pécsett nem váltott ki az előadás. Venczel Valentin szerint az előadás kisebbségi optikából próbál a haza fogalmáról, önreflektív módon beszélni, és ehhez Katona József darabja csupán apropó. A direktor megjegyezte, Újvidéken nem párt szimpátia szerint állnak hozzá ehhez a kérdéshez, hozzátette, ez úgy látszik, Magyarországon másként van. Elmondta, nem botránykeltés volt a céljuk és sajnálja, hogy nálunk úgy látszik ez érzékenyebb téma, minden bizonnyal az aktuálpolitikai áthallásai miatt. Tavaly egyébként szintén főszereplővé vált az Újvidéki Színház a POSZT-on, hiszen a fődíjat és más elismerést is elnyert az Opera ultima című előadásért.

Pénteken délben nagy várakozás előzte meg a Bánk című előadás szakmai vitáját. Sokan előzetesen találgatták, vajon Ókovács Szilveszter megjelenik-e a megbeszélésen, azok nyertek, akik a nemre voksoltak. Így költői maradt az a kérdés, hogy vajon tényleg miért is háborodott fel ennyire az Opera igazgatója. Balázs Attila író úgy vélte, hogy abszolút szabad olyat csinálni, amit az újvidékiek tettek Katona művével. Azt viszont már megdöbbentőnek tartja, hogy az előadás körül rettenetesen fokozódik a düh és hiányzik a türelem és ez lehetetlenné teszi a szakmai diskurzust. Az író egyáltalán nem tartja megbotránkoztatónak, hogy ily módon közelítettek Katona József drámájához. Sándor L. István kritikus szerint szó sincs provokációról, inkább számvetésről lehet beszélni. A kritikus úgy vélte, a rendező és a társulat is csupán kérdéseket fogalmazott meg és jó lenne, ha egy olyan országban élnénk, ahol ezt őszintén meg lehetne tenni, akkor talán jobban meg is értenénk egymást. Emellett jó lenne, ha a nemzeti toposzokhoz, ikonokhoz nem csak pátosszal, hanem iróniával is hozzá mernénk végre nyúlni.

Balogh Tibor kritikus, a másik válogató, akinek tetszett az előadás, azért nem javasolta az előadást mégsem a versenyprogramba, mert nálunk, mint mondta, megélhetési kivándorlással kapcsolatos kampány folyik, ezért az előadás végi interaktív rész szerinte másként értelmezhető, mint a Vajdaságban, vagy Szerbiában. Urbán András rendező erre úgy reagált, meglepi, hogy egyesek aszerint válogatnak a POSZT-ra előadást, hogy az milyen politikai üzenetet hordozhat. A közönség zsűri három tagját, akik mindhárman pécsiek, meglepte Ókovács Szilveszter tiltakozó gesztusa, szerintük mindenkinek látni kell, hogy az újvidékeik interaktív játéka nem Orbán Viktor ellen irányult.

Tehát, ha a hivatalos versenyben ezúttal nincs is nagy esélye az újvidékiek Bánk bánjának, a közönségdíjjal még vigasztalódhatnak.

Frissítve: 2015.06.12 18:05

Bartókot Bartókkal a Fesztiválzenekar estjén

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:06

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook
A Fesztiválzenekar estjén két Bartók is bemutatkozott. A parasztzene rajongó-feldolgozó és az egyéni világú zeneszerző közötti kapcsolódási pontok is világossá váltak.
Néhány éve Eötvös Péter úgy gondolta megoldani azt a problémát, hogy A kékszakállú herceg vára mellett a műsorban kell, hogy legyen valami, hogy komponált egy operát, amely szorosan kapcsolódik Bartók művéhez. A dolog azért nem olyan súlyos, hogy ilyen radikális módon lehessen csak megoldani. Mint a Fesztiválzenekar hangversenyének Várkonyi Tamás által írt, kivételesen hasznos információkat közlő műsorfüzetének egyik képmellékletéből – amelyen az ősbemutató plakátja látható – is tudható, az operaházi, 1918-as ősbemutatón A fából faragott királyfi követte az operát. Most pedig népzenei feldolgozásokat hallottunk előtte, az első részben.
Bartók maga – és ez is tudható a műsorfüzetből – jobban szerette, pontosabbnak tartotta a parasztzene kifejezést a népzenénél, de ez a lényegen nem változtat. Miután népdalok, néptáncok százait gyűjtötte össze ő és Kodály, ki kellett dolgozniuk azokat a műzenei formákat is, amelyek révén az általuk felbecsülhetetlen értékűnek tartott kincs eljuthat a zeneértő városi polgárokhoz. Ilyen volt például az a fajta zenekari feldolgozás, ami a Román népi táncok és a Magyar parasztdalok sajátja, gyakorlatilag egy az egyben hangzanak el a dallamok a kor zenekari stílusában meghangszerelve, és persze a bartóki zsenialitással megfejelve.

Olyan műsort már hallottam – az Óbudai Danubia Zenekar és a Muzsikás együttes játszott –, amelyben a Román népi táncokban szereplő dallamokat eredeti formában hegedű-brácsa-bőgő felállású népiegyüttes mutatta be a feldolgozott változat előtt. Akkor azonban azt kellett gondolnom – a dolog minden jó szándéka ellenére is –, hogy tévedés az eredeti bármilyen hűnek is tűnő másolatát ősforrásként bemutatni. A Fesztiválzenekar variációja annyival tetszett jobban, hogy a „népzenészek” a zenekar tagjai voltak, és utána beültek megfelelő helyükre a zenekarba Bartók művét is eljátszani. Már az eredetit megszólaltató játékukon is érezhető volt ez a fajta kettősség, a népzenész és a diplomás zeneművész – micsoda ellentmondás! – jótékony együttműködése, ami kiszabadította az elgondolást az előbb említett csapdából, adott egy ki csavart az egésznek.
A Magyar parasztdalok forrásainak megszólaltatójaként Sebestyén Márta magabiztosan hozta azokat a manírjait, amiket vagy szeretünk, vagy nem, de évtizedek óta sajátjai, azonban produkciójának nyilvánvalóan nem lehetett része az említett kétértelműség. Bartók csak feldolgozásaiban használt kifejezetten népzenét, azonban más – sokkal nagyobb számú és jelentősebb – alkotásait is rengeteg olyan megoldás szövi át, amelyekhez az ihletést onnan kapta. A zenekar Kékszakállú-játékában amely a részletek hatalmas gazdagságát tárta fel, ezekre is rácsodálkozhattunk. És most végre elmaradt az utóbbi évek Müpa-előadásait jellemző koncepció, a félszcenizálás. A nagyon nagy zenekar teljesen betöltötte a színpadot, nem az árokban ültek a zenészek, az énekesek jól láthatóan, hallhatóan az előtérben álltak, és nem volt feliratozás sem, figyelni csak kés kizárólag a zenére, a szereplőkre kellett, ami nem vált az előadás kárára. Alapként a zenekari szövet minden nüansza jól hallható volt, önmagában is szinte hiánytalanul illusztrálta a drámát.

Vizin Viktória egészen kiváló Judit volt, hősnő a szó valódi értelmében, aki énekesnő mivoltában is az est hősévé tudott válni. A mély hangjait tekintve kissé korlátosabb Cser Krisztián éppen megfelelő társa volt, az ötödik ajtó kinyitásakor nagyon is meggyőző erővel tudott megszólalni, a zenekari háttér hangtömege előtt: „Lásd ez az én birodalmam…”. De nem csak a Kékszakállú, Bartók birodalma is feltárult ezen az estén.
Infó: Bartók Román népi táncok Magyar népdalok Bartók Magyar parasztdalok Bartók A kékszakállú herceg vára Sebestyén Márta ének Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt népi hangszerek Vizin Viktória mezzoszoprán Cser Krisztián basszus Budapesti Fesztiválzenekar, karmester: Fischer Iván Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 21.

Másfél óra Mahler egy perc unalom nélkül

Egy héten belül két nagy Mahler-szimfóniát hallhattunk a Müpában, két magyar zenekartól, két magyar karmester vezényletével, nagyon jó előadásokban. Nem akármilyen teljesítményeknek voltunk tanúi.
Három olyan zenekarunk biztosan van – a Fesztiválzenekart is ide értve –, amely bizonyítottan magas színvonalú Mahler-előadásokra képes, ez akár nem mindennapinak is mondható egyetlen város esetében. De nem is a számháború a lényeg, hanem ami mögötte van: a hangszeres – például zongorista, hegedűs, csellós – és énekes szólistákat is beleértve országunknak olyan elit zenészcsapata van, amire joggal lehetünk büszkék. Most a Magyar Rádió művészeti együttesei bizonyítottak Vajda Gergely vezényletével.
Mahler maga mondta, hogy műveiben mindig van valami triviális, de a Harmadik szimfóniában túlmegy minden határon. Ugyanakkor mindig találhatunk nála földöntúlian szép részleteket (minden további jelző nélkül), a nagyjából százperces műben gyakran váltogatják egymást hol a harsányan szóló részletek – nyolc kürt fortissimójával kezdődik a mű –, hol pedig – főleg a vonósok által megszólaltatott –, nyugalmat sugárzó részleteket, mint a hatodik tétel kezdetén. És lehetnek ezek a szólamok tudatosan vállaltan földhözragadtak, lehetnek éteri tisztaságúak és persze kétértelműek, kétélűek is. Ez a sűrű változatosság is lehet az oka, amiért sokan idegenkedhetnek a Mahler zenéjétől. De nem a mi dolgunk, hogy Mahler titkait most itt megfejtsük, jobb, ha azt a zenészekre, karmesterekre bízzuk.
A Rádiózenekar és Vajda Gergely mindenesetre mindent megtett, hogy olyan előadását nyújtsa a műnek, amelyben minden részlet a maga jelentőségének megfelelően szólaljon meg. Említettük a kürtöket, beleértve a többi rézfúvóst is, ha kellett nagyon félelmetesek voltak, említettük a vonósokat, akik végig nagyon szépen, egységes hangzással szóltak, az itt sokszor különösen fontos ütősök is meghatározó jelentőségüknek megfelelően peregtek, dobbantottak, csaptak le, és a fafúvósok is remekeltek, és az elsők között köszönhette meg a tapsot a színpad elejére kijőve a harmadik tétel kitűnő szólótrombitása. Wiedemann Bernadett a nietzschei szöveg mélységeire rámutatón énekelt, a felnőtt kórus női kara és a gyerekek szépen, üdén dalolták a Csodakürt-dal naivabb, de bizakodóbb sorait. A szimfónia rendkívül összetett mű, három évig írta Mahler – aki jobbára csak a színháztól megszabadulva a nyári szünetekben tudott dolgozni – a hattételes alkotást, amelyben Nietzsche, és a Fiú csodakürtje gyűjtemény szövegei is felhangzanak. Rendkívüli feladat tehát előadása, annak idején is csak hat évvel megírása után került sor bemutatására 1092-ben.
Vajda Gergely, aki jelenleg amerikai zenekarokkal dolgozik, de volt már a Rádiózenekar élén is, megtalálta a hangot zenészeivel. A szimfónia külsőségeinek megszólaltatása mellett, ami alapfeladatnak sem semmiség, több mint másfél órán keresztül sikerült fenntartania a feszültséget, bemutatnia azt a gondolati gazdagságot, ami Mahler szimfóniájában jelen van, és amit igen, nehéz is lehet követni, de ilyen, az út minden szépségét, különlegességét feltáró kalauzolás ellett érdemes.
Témák
zene
Frissítve: 2019.03.22 12:00