lövöldözés;Tunézia;

Rendőrökre lőttek, öten meghaltak

Négy rendőr, valamint a szélsőséges iszlamista fegyveresek egyike vesztette életét több tegnapi támadás során Tunéziában. Egy esetben a dzsihadisták még civil túszokat is foglyul ejtettek, mielőtt tüzelni kezdtek volna.

A különleges erők folyamatosan próbálnak lecsapni a különböző iszlám szélsőséges csoportokra, különösen egy márciusi támadás óta, amikor a Bardo múzeumnál turistákat vettek célba, s 21 embert megöltek. A 2011-es forradalom óta az ilyen terrorista csoportok jelentik a legnagyobb fenyegetést az ország számára. A belügyminiszter elmondta, a lelőtt fegyveres és egy társa nyolc civilt próbált túszul ejteni, majd tüzet nyitott egy katonai helikopterre, ez után végeztek vele, társát pedig letartóztatták.

Egyelőre egy terrorszervezet sem vállalta magára a támadásokat, de több kisebb csoport is tevékenykedik a régióban, köztük az Algériában is aktív, az al-Kaidához köthető Okba Ibn Nafaa Brigádok, aminek sokak a márciusi támadást is tulajdonították.