Orbán Viktor;Kanizsa;büdzsé;

2015-06-24 07:25:00

A száguldó miniszterelnök

Az Országgyűlés kedden délelőtt rábólintott a jövő évi büdzsére. "Az emberek számára adócsökkentést, a családok támogatását, valamint a munkahelyek megőrzését jelenti a 2016-os költségvetés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a döntést követő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: jövőre az ideinél többet költ az ország egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra és gazdaságfejlesztésre. Orbán Viktor miután hétfőn Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárt 70. születésnapja alkalmából köszöntötte Bécsben, kedden megszavazta a 2016-os büdzsét, majd Nagykanizsára utazott. 

Az ellenzéki pártok szerint a számok sok esetben mást mutatnak. A 2016-os költségvetéssel a Fidesz folytatja eddigi politikáját, amelynek lényege, hogy a legjobban kereső tíz-húsz százalék minden segítséget megkap, a maradék 80-90 százalékot pedig a sorsára hagyják. Kifogásolták, hogy a jövő évi büdzsé és az ahhoz kapcsolódó törvények továbbra is magasan tartják a munkavállalókat terhelő adókat, az általános forgalmi adó világrekorder méretű és a feketegazdaságot növeli. A kormány a büdzsé korai elfogadásával a felkészülést kívánja segíteni - hangoztatják, ugyanakkor két évre titkosította az államháztartás finanszírozásához és az államadósság kezeléséhez kapcsolódó stratégiai adatokat és háttérszámításokat, miközben a kormányszervek szervezeti és működési szabályai sem lesznek nyilvánosak.

A 2016-os költségvetési törvény tervezetéhez a képviselők 560 módosító indítványt nyújtottak be, ezek 90 százalékát az ellenzéki pártok jegyezték - mondhatni hiába, hiszen mindet elutasította a kormánypárti többség.

A száguldó miniszterelnök

Orbán Viktor, a száguldó magyar miniszterelnök, miután hétfőn Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárt 70. születésnapja alkalmából köszöntötte Bécsben, tegnap délelőtt megszavazta a 2016-os büdzsét, amiről a Facebookon is posztolt, majd Nagykanizsára utazott. Ott a Modern Városok turné keretében ismét ígérethalmazzal jutalmazta a zalai város vezetőinek kormányhűségét. Fittyet hányva a már elfogadott idei és jövő évi költségvetésnek, ugyanakkor számítva elnyert uniós pályázatokra, már részben ismert és néhány új programot, beruházást helyezett kilátásba. Orbán Viktor - miután a Modern Városok program részeként együttműködési megállapodást írt alá Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármesterrel - kifejtette: új ipari területet hoznak létre a városban, 2018-ig kétszer két sávosra bővítik a szlovén határhoz vezető M70-es utat, és megépítik a Nagykanizsát elkerülő út első ütemét, elkezdődik a Mura-vidék fejlesztése elsőként a kerékpárútrendszer építésével. Felépül egy háromezer fős multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy 50 méteres fedett uszoda is - szólt a miniszterelnöki ígéret.