Görögország;görög válság;Alekszisz Ciprasz;

2015-06-30 12:28:00

Görög válság: mindent vagy semmit játszik a kormányfő

Alekszisz Ciprasz görög kormányfőnek tulajdonképpen még van néhány órája arra, hogy megállítsa a lavinát, de vélhetően nem teszi meg. Ma éjjel 24 órakor jár le a törlesztési határidő Görögország számára, Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság (EB) elnöke pedig még egy talán utolsó utáni ajánlatot tett tegnap késő este Athénnak, jelentette a Reuters hírügynökség. A miniszterelnök lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a görögök többsége igennel szavazna a nemzetközi hitelezők által Görögországgal szemben támasztott feltételekről tartandó népszavazáson.

A görög kormánynak ma éjfélig 1,6 milliárdot kellene törlesztenie a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé, de tegnap hivatalosan jelezték, hogy nem fizetnek. Juncker javaslata értelmében Ciprasz a mai nap folyamán, még a határidő lejárta előtt küldhet egy írásos választ, hogy kész folytatni a tárgyalásokat a hitelezők javaslatáról. Amennyiben ezt megteszi az eurozóna pénzügyminisztereinek testülete, az Eurogroup azonnal összeül és az éjfélkor lejáró határidő előtt összehozható még egy előzetes megállapodás.

De talán maga az EB-elnök sem hiszi, hogy a görög kormányfő megteszi ezt a lépést, főképp a hétfő késő esti televíziós beszéde után. Ciprasz ugyanis ebben is kitartott amellett, hogy a hitelezők javaslata megalázó a görög népre nézve és arra kérte a szavazópolgárokat, hogy mondjanak rá nemet a vasárnapra kitűzött referendumon. Ugyanekkor bejelentette, hogy amennyiben az igenek győznének a népszavazáson, lemond. Egy a Reutersnek nyilatkozó görög tisztségviselő szerint „bár érdeklődéssel hallgatta Juncker ajánlatát, Ciprasz nemmel fog szavazni vasárnap”.

A radikális baloldali Sziriza és miniszterelnöke különben a tűzzel játszik. Minden közvélemény-kutatást magasan vezetnek, de több mint 80 százalékos azok aránya, akik ragaszkodnak az uniós tagsághoz, közel 50 százalék azoké, akik az eurohoz is. Bár a jelen döntéssel csak az euroövezetet hagyná el Görögország, sokakban megkongathatja a vészharangot az uniós tagság kapcsán is, ami akár az igen szavazatok győzelmét és Ciprasz bukását hozhatja.

Athén nem csak e szempontból játszik a tűzzel. Egyértelmű, hogy sem a Sziriza, sem Ciprasz nem szeretne kilépni az euróövezetből, nem kívánja valójában megszakítani a tárgyalásokat, csupán zsarol, és hiszi, hogy ez célhoz vezet. Nem teljesen alaptalanul, hiszen mindeddig viszonylag sikeresnek bizonyult e taktika. Ciprasz hétfő esti televíziós beszédében azt mondta, a referendum egy lehetőség a görögök számára arra, hogy jobb pozícióba kerüljenek – mint fogalmazott, hogy jobban fel legyenek fegyverkezve – a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon.  „A mi opciónk az, hogy az euroövezetben maradjunk. … Azt üzenjük a hitelezőknek, hogy a görög kormány a referendum másnapján már a tárgyalóasztalnál fog ülni”, mondta Ciprasz és cáfolta az európai vezetők, mindenekelőtt Jean-Claude Juncker és Angela Merkel német kancellár azon állítását, hogy a referendumon leadott nem szavazattal az euroövezetre mondanának nemet a görögök.

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, Athén azért nem fizeti ki a ma lejáró hiteltartozását, mert a görög bankokat „megfojtották”.  Hozzátette azt is, hogy amint  a hitelezők lemondanak arról, hogy fojtogassák a görög bankokat, „azonnal ki lesznek fizetve”.

Ciprasz vélhetően arra reagált, hogy az ország után tegnap a Fitch leminősítette a legnagyobb görög bankokat: a National Bank of Greece, a Piraeus Bank, az Eurobank Ergasias és az Alpha Bank hosszú és rövid lejáratú kibocsátói osztályzata a korábbi CCC, illetve C kategóriából RD-re csökkent. A bankok életképességi mutatóit ccc-ről f-re rontotta a hitelminősítő.

Lemondással fenyeget Ciprasz

"Ha a görög nép örökké folytatni akarja a megszorításokat, (...) tiszteletben fogjuk ezt tartani, de nem mi leszünk azok, akik végrehajtják" - mondta Ciprasz előző este az állami televízióban. A radikális baloldali Sziriza párt vezetője arra buzdította a görögöket, hogy utasítsák el a hitelezők javaslatait, és azt mondta, ez Görögországnak "erősebb fegyvereket" adna a kezébe a tárgyalóasztalnál. A kormányfő kijelentette, nem hisz abban, hogy a hitelezők a dél-európai ország eurózónabeli tagságának megszűnését akarják, mert ennek az ára óriási lenne.
    

Nincs pánikhangulat
Az emberek fel tudják venni a napi 60 eurót a bankautomatákból - tapasztalta Athénban Gantner Barnabás, az M1 aktuális csatorna tudósítója, aki elmondta:nincsenek nagyon hosszú sorok a frekventált helyeken található bankautomatáknál, de 3-6 ember azért mindegyiknél vár. Hozzátette: amerre ők jártak, a többség nyugodtan várakozott. Az emberek hétfőn is ki tudták venni a kormány által engedélyezett 60 eurót, és remélik, hogy ezt szerdán is megtehetik - tette hozzá.
Azt tapasztalta, hogy minden működik Athénban, kinyitottak az üzletek, de az emberek inkább a napi cikkeket igyekeznek beszerezni. Az élelmiszerboltokban többen vannak, a bevásárlóutca üzletei viszont üresek, és sok esetben, például mobiltelefon- vagy ruhaüzleteknél csak a boltos áll az ajtó előtt - fűzte hozzá.