Zugló akkor sem nem akarja a Liget projektet

Mondhatnánk, állatorvosi ló a Liget-projekt, ha nem volna megszámlálhatatlanul sok állatorvosi négylábú a mai magyar világban. De mégis: adva van Zugló, amelynek lakosságát talán a legközvetlenebbül érinti a Városliget tervezett beépítése, a sokat vitatott Múzeumi Negyed. A kerület azonban nem sokat tehet a saját lakosaiért, mert a Városliget a fővárosé, a negyed pedig kiemelt kormányberuházás.

Zugló nem akarja, hogy a kormányzati Liget-projekt nyomán megépüljön a Múzeumi Negyed. A CivilZugló Egyesület eddig tízezer aláírást gyűjtött azért, hogy megakadályozza a Városliget beépítését és még folytatja az aláírásgyűjtést. Várnai László, az egyesület elnöke szerint hosszú távú városfejlesztési szempontból alapvetően elhibázottnak tartják a kormányzati terveket, a tiltakozást pedig azért is indokoltnak látják, mert a fővárosi közgyűlés egyik bizottsága a közelmúltban beleegyezett az építési területek megnagyobbításába. Várnai szerint a projekt legnagyobb hibája a parkba tervezett épületek nagy száma és mérete. Példaként említi, hogy a Nemzeti Galéria új épületének tervein négy méter magas embereket tüntettek fel, hogy az épület kisebbnek tűnjön. A kerület lakónak nagy része tiltakozik, de meglehet hiába: miután a Városliget a főváros tulajdona, a negyed pedig kiemelt beruházás, a kormányzat azt tesz a Városligettel, amit csak akar.

Tóth Zoltán választási szakértőt arról kérdeztük: a nyögésnél többet tehet-e a lakosság, amikor még annak sincs semmi esélye, hogy bármilyen szintű népszavazáson hallassa a hangját.

Két csoportba sorolnám a népszavazásokat - mondta a szakértő. - Az elsőben jogi kérdésre jogi választ ad a nép, vagy érvényesen, vagy érvénytelenül. Az első esetben a következmény egyértelmű: a végeredmény kötelező a politika számára. A második esetben a politika azt tesz, amit akar. Puha véleményező, vagy véleménynyilvánító népszavazásnak nevezem, ha akár hárommillió polgár állást foglal valamivel kapcsolatban, ami jogilag ugyan nem kötelezi a politikát semmire, de a hatalom helyesen akkor cselekszik, ha nem hagyja figyelmen kívül a közakaratot. Még puhább véleménynyilvánítás a közvélemény-kutatás, vagy annak akár az a formája, amelyet a kormány az úgynevezett nemzeti konzultációval csinál, amit lehetne akár tisztességesen is végezni, ha a végeredmény nem volna titkos, ha a kérdőívekre adott válaszokat hitelesítve nyilvánosságra hoznák - és ha a politika nem egy eleve eldöntött kérdést igazolna utólag.

Vannak országok, ahol elektronikus szavazásokat tartanak és az emberek még fizetnek is azért, hogy elmondhassák, amit akarnak. Franciaországban például tíz eurót azért, hogy kit jelöljenek a szocialista párt elnöknek. Az elektronikus népszavazások amúgy a közvetlen demokrácia jövőbeni eszközei lehetnek. Itt nem kell hitelesíttetni a feltett kérdéseket, elég egy hitelesített megállapodás az internetszolgáltatóval, hogy egy IP-címről csak egy szavazatot fogadnak be az összesítéshez és a csalást máris kizárták. Jogilag ez sem kötelez senkit semmire, de azért, ha holnap, mondjuk Zugló polgármestere kihirdeti, hogy ilyenformán mondjanak véleményt a kerületi vagy akár a budapesti polgárok a Liget-projektről, és több százezer nemleges válasz jönne, talán a kormány is meggondolná magát. Ha pedig nem, szembe kellene néznie azzal a több százezer szavazattal, amelyet nem vesz figyelembe, s amelynek leadóit elveszítheti potenciális támogatói közül - mondta lapunknak Tóth Zoltán.

A zuglói polgármesteri hivatal már eddig is többször hangot adott annak: ellenzi a Liget-projektet. Úgy tudjuk, konkrét jogi lehetőségeket mérlegelnek és ezek részleteivel hamarosan a nyilvánosság elé állnak.

 Európai minták

Az Európai Unió országaiban az alkotmány garantálja a népi kezdeményezések megtartásának lehetőségét, az azonban országoktól függ, mennyire élnek ezzel.

A referendumok őshazája Svájc, a népszavazás az országban a XIX. század óta a konszenzusos demokrácia egyik legfontosabb eszköze. 1848 és 2006 között 543 referendumot rendeztek Svájcban - ezek több mint felét az utolsó 35 évben. A referendumok egyfajta vétót is jelentenek, mert így lehet megsemmisíteni a parlament által elfogadott törvényeket. Népszavazást akkor írhatnak ki, ha a kezdeményezéshez megszerzik 50 ezer polgár aláírását, vagy száz napon belül nyolc kanton támogatását. Népszavazást rendezhetnek például egy adott kanton költségvetéséről is. Svájc a világon az egyedüli ország, ahol az elfogadott regionális büdzsét felülbírálhatják a polgárok. A népszavazásnak többféle változata létezik; kötelező referendumot rendeznek, ha a parlament módosította az alkotmányt. Ugyanakkor a "kezdeményező", vagy "fakultatív" népszavazás eredményét is be kell építeni a törvényekbe.

Olaszországban félmillió aláírás szükséges mind az alkotmányozó, mind a törvényhozó népszavazás kiírásához. Referendumot írhatnak ki az alkotmány módosításánál, vagy a törvények megerősítéséért. Törvényhozó referendumot eddig 14 alkalommal rendeztek.

Németországban ritkák a népszavazások, szövetségi szinten pedig nem is léteznek, 1949 óta egyetlen referendumot sem tartottak. Népszavazást kell ugyanakkor kiírni a tartományok határainak megváltoztatása esetén. Tartománytól függ, mennyire népszerű a népi kezdeményezés; Hessenben, Bajorországban, valamint Berlinben ismert a kötelező népszavazás fogalma. A tartományi parlament is visszahívható, ha a referendumon kellő többséget kap a kezdeményezés.

Franciaországban az V. Köztársaság alkotmányának 1958-as életbe lépése óta több referendumot tartottak, elsősorban az alkotmány módosításáról. De lehetséges például népszavazás kiírása új uniós tagországok csatlakozásáról - Párizs népszavazást helyezett kilátásba Törökország esetleges uniós integrációjáról is. Az európai alkotmányt elutasító 2005-ös népszavazás kis híján kormányválságot idézett elő.

Horvátországban is egyre népszerűbb a népszavazás intézménye. Olyannyira, hogy népszavazást kezdeményeznek a referendum intézményéről. A civilek kérdése így hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy 200 ezer aláírás elég legyen a népszavazás kiírásához?" és "Egyetért-e Ön azzal, hogy bárhol lehessen aláírásokat gyűjteni, ahol engedélyezett a nyilvános gyülekezés?". Népszavazást a parlament és az államfő írhat ki akkor, ha azt a szavazati névjegyzékben szereplő, az országban állandó lakcímmel rendelkező állampolgárok 10 százaléka kéri. Tavaly decemberben azért utasították el a népszavazás kiírását a választási törvény módosításáról, mert a közigazgatási minisztérium adatai alapján a kezdeményező Családok nevében elnevezésű civil szervezet nem gyűjtött elég aláírást. Idén az alkotmánybíróság két újabb referendumot utasított vissza: az autópályák koncesszióba adásáról, és a kiszervezésről. Ebben az esetben nem az aláírások száma nem volt elegendő, a taláros testület a kérdést tartotta alkotmányellenesnek.

Ausztriában ritkán rendeznek referendumot. A hetvenes évek törvénymódosításai révén erősítették a közvetlen demokrácia intézményét. Olaszországhoz hasonlóan itt is törvényeket erősíthetnek meg referendumon, 1978-ban például a nukleáris energia békés használatáról kérdezték meg az embereket, 1994-ben az osztrák uniós integrációról voksolhattak, 2013-ban pedig a kötelező katonai szolgálat eltörléséről.

Szerző

7-en a 7-ről - Ön még hová ültetné be Papcsákot?

Arató András, Klubrádió

Színes (kék alapon fehér) és külföldiek által nyilvánvalóan könnyen tanulható nyelv a miénk. Lelki füleim előtt zajlik a vita a szíriai és az afgán megélhetési menekült között, hogy mikor használjanak elipszilont és mikor pontosjét. A heti kérdés kapcsán pedig az igekötők pompás világa kerül a terítékükre, mert e kis toldalékokkal nemcsak a cselekvés/történés iránya, hanem a jogkövetkezménye is leírható.

Avar János, újságíró

Ha szabadna kérnem, ne provokáljanak! Tudják azt jól, hogy hová ültetném: ahová való. Vagyis oda, ahová meghatározott időtartamra kerülnek az emberek, jogilag szigorúan előírt feltételek alapján. S ahol perdöntő szerepet játszik az előélet is, nevezett esetében leginkább az ellenzékiekkel való leszámolási, akarom mondani elszámoltatási kísérletek. Vagyis oda, ahol a kormányfői jobbkéz körmére nézhet. Miért, maguk mire gondoltak?

Bolgár György, rádiós újságíró

Nem, csak azért se ülök föl a provokációnak, és nem ültetném oda, ahová egyesek – talán nem is kevesen – szeretnék. Ehelyett más, fontos pozíciókat is adnék neki. Miután polgármesternek is bevált, elszámoló biztosnak is, most pedig jó lesz a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának élén, Jolly Jokerként rábíznám az ellenzék, a civil szervezetek és a független média felszámoló biztosi funkcióját. Legalább lesz rá garanciánk, hogy megmaradunk.

Farkasházy Tivadar, Hócipő

Papcsák cége az első Orbán kormány utolsó hónapjaiban 240 milliót kapott jogi tanácsadásért, de ezért ne bántsuk, mert lehet, hogy félretette a Bosnyák téri templom tornyára. Különben sem ért a számokhoz, hiszen elszámoltatási biztos volt. Szóval Papcsák szent és érthetetlen, bizonyára keményen fel fog lépni az MNB felelőtlen költekezése ellen, ha csak Matolcsy nem kér tőle is néhány jogi tanácsot. Házi feladat: hol és mennyit keres Matolcsy, Polt és Papcsák felesége?

Horváth István, hírlapíró

A le igekötőt jobban szeretem.

Horváth Zoltán, újságíró

Az említett úr már annyi mindenkit és annyiszor felültetett, hogy bizonyára sokan szeretnék leültetve látni. Jómagam talán egy tancélú arborétumba ültetném. Mint mákvirágot.

Veress Jenő, a Népszava főmunkatársa

Elsőre: valamennyi nemzeti köztestület etikai bizottságának elnöki székébe. Mert igenis kell a papcsáki tisztulás! Komolyabban: a tükör elé. Abba naphosszat mondogathatná: okos vagyok, feddhetetlen, elfogulatlan. Szakember, rokonszenves, megbízható, művelt, karizmatikus vagyok. Nagyon hűséges vagyok. Végtére hát ki is a legszebb a világon…? Ja, hogy valójában ezt csinálja húsz éve? Vaktükörnél még elmegy. De ha detektívtükörröl beszélünk, már sejthetni, ki figyel mögüle. Hát, nem épp Hófehérke…

Szerző
Témák
Papcsák

Ellenállástól ellenállásig

Publikálás dátuma
2015.07.04. 07:06
Ováció, taps kísérte a terembe lépő ünnepeltet FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Vitányi Iván szociológus, író, esztéta, politikus 90. születésnapját ünnepelte meg tegnap a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa. A Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében a magyar baloldali-liberális értelmiség java mellett jelen voltak a DK vezetői és több szocialista politikus is.

A közhely ezúttal igaz: zsúfolásig megtelt tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeum díszterme, ahol a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa köszöntötte és tüntette ki Vitányi Iván szociológus, író, esztéta, politikust 90. születésnapján. A magyar baloldali-liberális értelmiség java jött el rendezvényre, soraik között nem csak a DK sok vezetője, hanem több MSZP-s politikus – így Gőgös Zoltán elnökhelyettes és Hiller István volt miniszter – is feltűnt. A demokraták doyenjét Heller Ágnes, Ripp Zoltán, Lendvai Ildikó, Donáth László, Gyurcsány Ferenc és Csepeli György laudálta.

Vitányi Iván protestáns értelmiségi család sarjaként született Debrecenben. Bartók hatására gimnazista korától népzenét tanult, maga is tett gyűjtőutakat, 1943-ban érettségizett a sárospataki Református Kollégiumban, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott filozófiát és esztétikát. Beiratkozott a színiakadémiára is, tagja volt a bartóki elveket a színjátszásba átültetni akaró Muharay Együttesnek. Megismerte a népi írókat, s egyre jobban a baloldali eszmék vonzáskörébe került. 1944-ben bekapcsolódott a Magyar Diákok Szabadságfrontja ellenállási szervezetbe, az egyetemistákból szerveződött Görgey-zászlóalj tevékenységébe. A Gestapo letartóztatta, iszonyúan megkínozta. A sopronkőhidai fegyházból, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endre jelképesen rá, s a demokratákra bízta az országot, 1945 elején szabadult. Diplomáját 1950-ben szerezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol Lukács György tanítványa is volt (mint mondja: a néptáncosok között az egyetlen lukácsista, a lukácsisták között az egyetlen néptáncos), hogy aztán a Népművelési Minisztérium zenei főosztályának munkatársa legyen. 1953-ban a Nagy Imre-féle reformcsoport tagja lett, a forradalmat megelőző időszakban a Petőfi Kör üléseinek állandó résztvevője, az 1956-os forradalom alatt az Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagja.

Mindig számíthattam rád
Vitányi Ivánt levélben üdvözölte Kovács László, az MSZP volt elnöke, volt külügyminiszter, EU-biztos, aki külföldi tartózkodása miatt nem vehetett részt az ünnepségen. A levél felidézi: „Együtt vettünk részt az MSZP megalapításában és együtt kerültünk be az MSZP országos listájáról az első szabadon választott Parlamentbe.  Te, a viharos életutadon szerzett gazdag tapasztalatokkal és komoly tudományos fokozattal is rendelkező szociológus, népművelő, a párt nagytekintélyű értelmiségi politikusa. Én pedig az állampárt apparátusában, a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban, majd a külpolitikában végül is meggyőződéses demokratává csiszolódott egykori „pártmunkás”. Együtt dolgoztunk az 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben megválasztott parlamentben és az MSZP vezetésében is. Kezdettől nagy rokonszenvvel figyeltem azt a munkát, amelyet a párt egyik azóta is legfontosabb platformja a „Társulás a Szociáldemokrata Értékekért” elnökeként végeztél. Ennek köszönhető, hogy az egykori „kommunista utódpárt” valóban szociáldemokrata párttá alakult. 1998 és 2004 között a párt elnökeként különösen sokat köszönhettem támogatásodnak, amire mindig számíthattam és számítottam is. Együtt vívtuk ki az 1994-es és a 2002-es választási győzelmet, majd amikor öt év távollét után Brüsszelből hazatértem, veled együtt éltük át a 2010-es súlyos vereséget is. Sajnáltam, de megértettem, hogy 2011-ben távoztál az MSZP-ből. Bizonyára a te hiányod is hozzájárult ahhoz, hogy aggasztóan meggyengült a párt támogatottsága az értelmiség körében. Remélem te is megértetted azt, hogy én viszont maradtam. Úgy érzem, hogy viszonyunk azóta sem változott, ahogy alapvetően közös értékrendünk sem” – írja Kovács László 

A forradalom leverése után "ellenforradalmárnak" minősítették, másfél évig nem kapott állást, kitanulta az esztergályos szakmát. 1958-tól a Muzsika, 1964-től 1972-ig a Valóság című folyóirat munkatársa, majd rovatvezetője. 1972-ben a Népművelési Intézet igazgatójává nevezték ki, ezzel egy időben kezdett tanítani az ELTE szociológiai tanszékén. 1980-tól a Művelődéskutatási Intézet igazgatója, 1986-ban az Országos Közművelődési Központ főigazgatója lett, 1992-től az MTA Szociológiai Intézetének igazgatóhelyettese. 1945-től 1956-ig a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának tagja. A Magyar Szocialista Munkáspártba 1972-ben lépett be, 1988-ban az Új Márciusi Front egyik alapítója és szervezője. 1989-ben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja, 1990 és 1996 között az országos választmány elnöki tisztét töltötte be. 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta egyik szóvivője. 1990 és 2014 között országgyűlési képviselő, 2011-ig az MSZP frakciójában, 2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, s amikor a platform 2011. október 22-én Demokratikus Koalíció (DK) néven önálló párttá alakult, az egyes számú párttagkönyvet kapta meg. 2011-től a DK örökös tiszteletbeli elnöke.

Mint az ünnepi beszédek kiemelték, e gazdag életet, amelyet a modern, demokratikus Magyarországért vívott harc töltött ki azon kevés emberek egyike élte meg, aki mindvégig becsületes és tisztességes tudott maradni. Árnyékban, nem pályázva tisztségekre, a maga nyitott, demokrata, a dzsentri Horthy-rokonságtól a baloldalig eljutott hazafiságával, olyan emberként, aki 1990 után is pirulás nélkül vállalhatott politikusi szerepet. A kultúrát választotta tevékenysége központjául, mert bár sok mindennel foglalkozott, de korán belátta: a kultúrához sok pénz kell, ám a sok pénzhez meg kultúra. Vitányi beskatulyázhatatlan elme, emelték ki a laudálók, hiszen ki tudná megmondani, hogy népies vagy urbánus-e, netán olyan – korábbi pártjából sokszor kiutált – liberális, akinek nem az individualizmus az eszményképe, hanem a közösség szabadsága az állammal szemben, aki nem privatizálni szeretne, hanem társadalmasítani, aki ezért nem jóléti államról, hanem jóléti társadalomról beszél, ahol a baloldal jövőjét tudja.

Ellenállástól ellenállásig – ezt a címet viselte a rendezvény, utalva arra, milyen időkben indult Vitányi pályája, s hogy hol tart 90. születésnapján a demokráciáért és a szocializmusért, a bartóki kulturális forradalomért vívott küzdelmében.

De szép is volna – mondta a rendezvény végén az ünnepelt -, ha már nem ellenállni kellene, ha a demokratikus baloldaliság végre beágyazódna a magyar társadalomba, amelyről a demokraták észrevehetnék már, hogy emberekből áll.

Küszöbemberek 

Annyian idézték már a most 90 éves Vitányi Iván önjellemzését, mármint, hogy ő Küszöbember volna (s aki kicsit is ismeri, tudja, ő valóban az), hogy nem gondoltuk volna, elővesszük még mi is legutóbbi könyvének főcímbe emelt önmeghatározását. Az előfordulhat az életben, hogy valaki mértékarányos képpel bír önmagáról, de az már fura fintora a sorsnak, hogy a 90. születésnapja is azt bizonyítsa: a se-itt, se-ott, mindenütt küszöbemberségbe a saját tisztessége mellett az élet szorította-szorítja bele.

Nem csak az ő sorsa ez, mert nem volt, ma sem magányos, sőt. Csak ma a Küszöbemberek ritkán találkoznak.

A magyar baloldal, vagy micsoda - az ezerfelé szakadt polgári radikálisoktól a szociáldemokratákig -, a normalitás borzalmas állapotát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tegnap a Demokratikus Koalíció, ahol mostanság Vitányi tiszteletbeli elnök, ünnepelte, a jövő héten pedig megint nyakkendőt köthet, mert egykori anyapártja, a Magyar Szocialista Párt tart ünnepi ülést, ahol ugyancsak nem kisebb tekintélyek méltatják majd, mint akik tegnap tették. „Ideát” - „odaát”. Egy közös laudáló akad köztük, és az sem mindegy, hogy ki: Lendvai Ildikó. Akinek indigózott szereplését inkább gondoljuk az emlegetett fuldokló normalitás visszhangtalanul bugyborékoló könyörgésének, semmint önfeladásnak.

Pedig a kétszer ünnepelt, kellő iróniával pislogva is a legjobban talán éppen az elvtelen zsigeri érzeteket utálja. Az „ideát-odaát” gyűlöletét. Mert meg kellet tanulnia, hogy mi a közösségi lét alapja. "Nem az, hogy szeretni kell egymást, hanem, ha közösen visszük a csomagot, ne ejtsük egymás lábára”. Hát ennek még a memorizálása sem sikerült azoknak, akik a pragmatizmust is hatalmi prakticizmussá aljasították, minek következtében minden reformtörekvés, az ország baloldali-liberális, de még konzervatív modernizálása is veszni látszik.

Most aztán értetlenül bambulva a nemzet választásait, itt tárjuk szét a karunk a szanaszét magyar progresszió felett. Szemben egy tekintélyelvű jobboldali hatalommal, amely a saját értékei alapján „modernizál”, amely rájött, miként látszódjon demokráciának, de amely nem alkotmányos parlamentarizmus, s amelynek receptjét Vitányi tisztán intonálja: „Végy egy adag úri-nacionalista, naciokrata jobboldaliságot (a Horthy-rendszer örököseként) díszmagyarral, zsinóros mentével és főleg a Szent Koronával, amelynek jegyében minden magyar és az egész Kárpát-Duna-Nagyhaza egyesülhet. - Végy hozzá egy adag tradicionális jobboldaliságot harsány rasszizmussal, antiszemitizmussal, cigány- és bevándorló-ellenességgel. - Végy hozzá egy adag konzervatív szentimentalizmust a család tiszteletéről, a hagyományokról, a vallásról, az imádságról, a magyar földről és a magyar búzáról. Most már csak egy kis antikapitalista demagógia kell hozzá a nemzeti értékekről, amelyet a globalizáció, a bankok és Európa fenyegetnek. Végül az egészet fel kell melegíteni, és össze kell rázni, hogy aztán le lehessen önteni a modern kommunikációs és menedzseri PR metodikájával és retorikájával, valamint elitista hatalmi arroganciájával – és kész a leves, a »puha totalitarizmus« lokális változata. Tálalható, mert van, aki megeszi.”

Túl sokan hörpölik ma ezt a levest, mert hiányzik nagyon a Küszöbemberek új nemzedéke

A múlt századforduló első évtizedének generációja, Ady, Bartók, Kodály, Csontváry, Rippl-Rónai, Babits, Móricz, Szabó Ervin, Jászi, Ferenczi. A harmincas évek reformerei, Bartók, Kodály, József Attila, Radnóti, Nagy Lajos, Németh László, Veres Péter, Márai, Hajnal István, Bibó, Erdei, Bernáth, Berény. Aztán a hatvanas évek nemzedéke, Jancsó Miklós, Kovács András, Szabó István, Nagy László, Juhász Ferenc, Mándy Iván, Konrád György, Szervánszky Endre, Maros Rudolf, Kurtág György, Ligeti György, Bálint Endre, Ország Lili, Papp Oszkár, Kondor Béla, Eck Imre, Berend T. Iván, Ránki György, Hanák Péter, Szűcs Jenő, Szelényi Iván, Huszár Tibor, Mérei Ferenc, Kornai János, Heller Ágnes, Márkus György, Fehér Ferenc.

Elátkozott időkben forradalmárok, igazmondók, reform-faltolók.

Vitányi listája ez, hiátusaival is micsoda lista! S persze, rajta maga Vitányi is.

Küszöbemberek. Hol vagytok most? Ebben az amúgy ritka, angyalpillantásosnak indult történelmi korban.

Szerző