Előfizetés

A Videoton a visszavágón is győzni szeretne

A Videoton FC a múlt heti első mérkőzéshez hasonlóan a szerdai visszavágón is győzni szeretne a walesi The New Saints együttese ellen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

A mérkőzést felvezető keddi sajtótájékoztatón Bernard Casoni vezetőedző hangsúlyozta: miután az első meccsen sikerült nyerniük, a visszavágón is hasonló eredményt vár. Megjegyezte, hogy a múlt héten jól kezdték a mérkőzést, hasonló szándékkal lépnek pályára Székesfehérváron is.

A góllövő csatár hiányát firtató kérdésre elmondta: egyelőre nincs más választásuk, ugyanazzal a csapattal állnak ki, mint a múlt heti találkozón. Szerinte nem okozhat gondot a csatárhiány, csak jó mentalitással kell nekiállni a találkozónak.
A francia tréner úgy vélte, a Videotonból elsősorban a 90 percnyi összpontosítás hiányzik. Jelenleg félidőnként 20-25 percig tud a csapat megfelelően összpontosítani, de ez nem elég.

Az első mérkőzésen győztes gólt szerző Gyurcsó Ádám kiemelte: kellemetlen ellenféllel csapnak össze szerdán, amely fizikálisan próbál dominálni, de nagy játékerőt nem képvisel. Mint mondta, jól kell zárniuk hátul, hogy a walesi együttes ne szerezhessen gólt és így ne jöjjön vissza a párharcba.

A játékos szerint biztosan meglesznek a lehetőségeik a gólszerzésre, főként azért, mert az ellenfélnek támadnia kell, így könnyen kinyílhat. Úgy vélte, az első hazai gólig lesz izgalmas a meccs, mert azzal majd eldől a párharc.
Gyurcsó Ádám közölte: minden székesfehérvári játékos a szerdai találkozóval foglalkozik, amennyiben továbbjutnak, akkor kezdik el feltérképezni az új ellenfelet.

Kérdésre elmondta, nem érdemes foglalkozni a tavalyi csapattal, a jelenlegi gárdának kell a lehető legtöbbet kihoznia magából. A játékosok és a stáb is azon dolgozik, hogy hasonló élményeik legyenek, mint az előző szezonban
"Meccsről meccsre jobbak leszünk" – jelentette ki Gyurcsó.

Múlt kedden a fehérváriak felejthető produkciót nyújtottak a The New Saints otthonában, ugyanakkor Gyurcsó Ádám góljával 1-0-s győzelmet arattak. A mérkőzésen ráadásul Bernard Casoninak három játékosát, a két kapust, Branislav Danilovicot, Filip Pajovicot, valamint Mirko Ivanovskit is nélkülöznie kellett, mivel adminisztrációs hiba miatt nem kaptak vízumot.
Amennyiben a Videoton továbbjut, akkor a következő körben a fehérorosz BATE Boriszov, vagy az ír Dundalk lesz az ellenfele, ennek párharcnak az első felvonását előbbi csapat nyerte 2-1-re.

A székesfehérvári Sóstói Stadionban sorra kerülő összecsapás 20.30-kor kezdődik, a játékvezető a litván Nerijus Dunauskas lesz.

Netanjahu megfúrná az iráni atomegyezményet

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter Benjámin Netanjahuval folytatott kétórás keddi jeruzsálemi tárgyalásán megpróbálta csökkenteni az iráni atomegyezmény miatt Jeruzsálem és Washington között meglévő feszültséget.

Közel-keleti útjának második napján – miután Ashton hétfőn Móse Jaalon izraeli védelmi miniszterrel és a katonai vezérkarral tárgyalt – a kormányfő fogadta hivatalában az amerikai védelmi minisztert. A két politikus hosszan tartó kézfogása előzte meg a zárt ajtók mögötti tárgyalásokat, amelyek tartalmáról nem adtak ki közleményt. Megbeszéléseik előtt Benjámin Netanjahu miniszterelnök történelmi léptékű hibának minősítette a vitatott iráni atomprogramról a nagyhatalmak és Teherán által a múlt héten aláírt megállapodást.

Jeruzsálem Netanjahu vezetésével az izraeli média értesülései szerint várhatóan megpróbálja megakadályozni, hogy az amerikai kongresszus elfogadja az egyezményt. Washington viszont valószínűleg egy nagyszabású katonai segélycsomaggal próbálja majd megbékíteni közel-keleti szövetségeseit és egyben megelőzni a helyi katonai erőviszonyok felborulását, amelyet Teherán várható megerősödése váltana ki.

Az izraeli kormányfő az Ashton-találkozó előtt vasárnap az ABC amerikai tévétársaságnak úgy nyilatkozott az iráni egyezmény miatti esetleges amerikai katonai kárpótlásról, hogy "ha ez a megállapodás biztonságosabbá teszi Izraelt és a vele szomszédos arab államokat, akkor miért kellene bármiért is kompenzálni?" "Miként kompenzálhatnak egy országot, az én országomat egy terrorista állammal szemben, amely elpusztításunkra esküszik, és szabad utat kap a nukleáris bombához és dollár milliárdokat az ellenünk folyó terrortevékenység indítására?" - kérdezte Netanjahu.

Gilád Erdán, a belbiztonsági és stratégiai ügyek izraeli minisztere hétfőn a katonai rádiónak nyilatkozva elképzelhetőnek nevezte, hogy az iráni alkuért cserébe Jeruzsálem azt kéri, Amerika ismerje el az 1967-ben Szíriától elfoglalt Golán–fennsík 1981-es izraeli bekebelezését.

Ashton Carter kétnapos izraeli látogatása után Szaúd-Arábiában és Jordániában folytatja közel-keleti diplomáciai körútját.