Szíria;Törökország;

2015-07-25 07:37:00

Törökország Szíriát lőtte

Új fordulat történt a Szíria és Irak mintegy harmadát uraló Iszlám Állam (IS) elleni harcban. Török harci gépek pénteken hajnalban 13 percen keresztül támadták a dzsihadisták harci állásait Észak-Szíriában. Ez arra utal, hogy a török kormány stratégiát vált a hétfői, egy iszlamista fiatal által elkövetett suruci merénylet után, amelyben 32-en vesztették életüket, s legalább százan sérültek meg.

Egyre drámaibb a helyzet a török-szíriai határvidéken. S bár az ankarai kormány hónapokig amolyan struccpolitikát folytatott a szíriai eseményekkel kapcsolatban, mintha nem akart volna tudomást venni az Iszlám Állam (IS) térnyeréséről, a hétfői suruci terrortámadás után teljesen új helyzet állt elő. Ankara már nem teheti meg azt, hogy előkelő idegenként tekintsen a szíriai polgárháborúra, kivált azt követően, hogy csütörtökön öt dzsihadista Szíria felől lőtte az országot, s egy török tisztet megöltek.

Ez volt az a pont, ami után a török kormányzat a légicsapások mellett döntött. Helyi idő szerint pénteken hajnali 3 óra 12 perckor három török F-16-os vadászgép szállt fel a diyarbakiri főhadiszállásról, majd az IS két szíriai bázisát és egy gyülekezőhelyét támadta, 3 óra 40-kor és 3 óra 53-kor – közölte a török kormányfő, Ahmet Davutoglu hivatala.

A hadműveletet a csütörtökön az IS által megölt Yalcin Nanéról nevezték el. A Dogan hírügynökség közlése szerint az IS-nek a szíriai Havar falu melletti állásait támadták, amely Kilissel szemben, Szíriában található. A CNN Türk pedig arról számolt be, hogy a török harci gépek nem hatoltak be szíriai területre, lövedékeiket még Törökországról lőtték ki. A támadásról szólóhatározatot csütörtökön későeste hozták meg. A hivatalos közlemény szerint Törökország határozott, ha nemzetbiztonságának megvédéséről van szó. Az F-16-osok hajnali 4 óra 24 perckor tértek vissza bázisaikra. A manőver során Ankara szerint egy IS terroristát megöltek, s három járművüket találat érte.

Röviddel a csütörtöki, a török-szíriai határnál történt tűzharc előtt Ankara lehetővé tette incirliki bázisának használatát az IS-elleni bevetésekre, az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció számára. Szükség esetén pedig a szövetségesek gépei a délkeleti tartományok (Batman, Diyarbakir, Malatya) légibázisait is használatba vehetik.

A Washingtonnal kötött megállapodás értelmében a török-szíriai határszakasz felett repülési tilalmi övezetet hoztak létre. A Hürriyet szerint egy 90 kilométer hosszúságú és 40-50 kilométer mély sávról van szó. Török közlés szerint a biztonsági vonal létrehozására azért van szükség, hogy megakadályozzák a szélsőséges csoportok, az IS, illetve az al-Kaidához köthető al-Nuszra Front további térnyerését a térségben.

Törökország a napokban más biztonsági intézkedéseket is hozott déli határszakaszánál. A kormányszóvivő csütörtöki közlése szerint kerítést építenek a szíriai határra, hogy megakadályozzák a terroristák beutazását. „Meg kell erősítenünk a határvédelmet, illetve a humanitárius aktivisták védelmét. Megengedhetetlen, hogy terroristák képesek legyenek átszökni a határon, ezért fizikai védvonalat kezdünk építeni” – jelentette ki csütörtökön a török kormányszóvivő.

Az elmúlt napok eseményei alapján a török kormány valóban gyökeresen változtat eddigi, az Iszlám Állammal szembeni stratégiáján. A kurdok azt állították, hogy Ankara szándékosan hagyta megerősödni az iszlamistákat, hogy így tartsák sakkban a kurdokat. A német hírszerzés pedig úgy tudja, hogy a török kormány legalább egyszer fegyverekkel is ellátta az Iszlám Államot.

Tegnap a török rendőrség országos razziát tartott, amelynek során 251 terrorizmussal vádolt személyt vettek őrizetbe. Nemcsak feltételezett dzsihadistákat, hanem a Kurd Munkáspárt (PKK), és a szélsőbaloldali DHKP-C tagjait is letartóztatták. Ahmet Davutoglu miniszterelnök azt közölte, folytatják a razziákat.