al-Kaida;Pentagon;

2015-07-25 07:35:00

Újabb al-kaidás vezetővel végeztek

A Pentagon pénteki bejelentése szerint ismét megöltek egy magas rangú al-Kaida vezetőt. Abu Kalil al-Szudanival és két társával július 11-én végeztek az afganisztáni Paktika tartományban, Bermal kerületben, a hírt azonban csak pénteken hozták nyilvánosságra.

Az Egyesült Államok közleménye szerint ő volt a „súra”, azaz a tanács egyik legfontosabb tagja. A csoport az öngyilkos merényletekért és bombatámadásokért volt felelős, és köze volt több amerikai célponttal szembeni akcióhoz is. Szudani emellett a pakisztáni és afgán hadsereg ellen is vezetett támadásokat. Közeli kapcsolatot ápolt Ajman al-Zavahirivel is, Oszama bin Laden egykori helyettesével és az al-Kaida jelenlegi fejével. Ashton Carter védelmi miniszter elmondta, a vezető megölése nagy csapás az al-Kaidára.

Az elmúlt hónapokban azonban más nehézségekkel is szembesülnie kell a terrorszervezetnek: egyre jobban megerősödik a rivális Iszlám Állam, mind többen állnak át az IS-hez. Arról nem is beszélve, hogy az al-Kaida több érzékeny veszteséget is elszenvedett. Nasszer al-Vahajsival, a szervezet jemeni ágának vezetőjével júniusban végzett egy dróntámadás. Ezt tartják az al-Kaidára mért legnagyobb csapásnak bin Laden likvidálása óta. Muhszin al-Fahdival Szíriában végzett légicsapás, ő a Horazsan csoport vezetője volt, ami amerikai és európai célpontok elleni támadásokat tervelt ki. Néhány napja az algériai terroristavezér, Mokhtar Belmokhtar halálhíre is elterjedt, amit maga az al Kaida indított, de később ezt megcáfolták.

Az Egyesült Államok vezette NATO csapatok afganisztáni küldetése decemberben befejeződött, de 13 ezer katona továbbra is az országban tartózkodik, elsősorban a helyi hadsereg tagjait képezik ki. A „visszavonulás” ellenére légitámadásokkal továbbra is segítik a helyi katonaság tevékenységét, csak júniusban összesen 106-ot vittek véghez.