nyugdíjrendszer;nők foglalkoztatása;

2015-07-31 08:09:00

Köszi, Fidesz!

A héten közleménybe adta a Fidesz, hogy érezzem magam megbecsülve, mert nemcsak dolgozhattam az utóbbi évtizedekben, hanem gyerekeket is nevelhettem. A férjem meg örüljön, hogy dolgozhatott és még jó sokáig folytathatja. Hát ezen egy kicsit elgondolkodtam. Legelőször azon, hogy ekkora marhaság közreadásánál vajon remegett-e annak a keze, aki a Fidesz frakció sajtóirodáján megnyomta az enter gombot.

Másodsorban azon, vajon elrontottunk-e valamit, amikor a párommal együtt neveltük a gyerekeinket, ha nekem volt sürgős munkám, ő is megtalálta a pelenka két végét. A lányom is, a fiam is azt mondja, köszönik, nekik ez így volt jó. Mindketten akkor érezzük jól magunkat, ha tőlük és a munkahelyünkről is elismerést kapunk.

Harmadrészt a Fidesz frakció közleménye óta töröm a fejem, ha „a férfiaknak a legnagyobb megbecsülés a munka és az, ha szükség van rájuk”, akkor mit mondjunk a 60-hoz közeli barátainknak, akiket már kirúgtak és évek óta hiába pályáznak hetente tíz állásra. Többségüknek semmi bevétele – őket így becsüli meg a Fidesz. Vagy mivel bátorítsuk azt, akit tüdőrákkal munkára alkalmasnak talált a munkaügyi központ orvosa? Jobb szeretne rokkant-nyugdíjba menni, nem értékeli, hogy őt így becsüli meg a Fidesz.

Vagyis leginkább azon gondolkodom: ha már két éve szétverték a nyugdíjrendszert, legalább most merengjenek el rajta, hogy miért gyűlnek a férfiak 40 év utáni nyugdíjához az aláírások. Nem azért, mert utáljuk a megkülönböztetést – mi nők, és a mellettünk álló férfiak is. Nem azért, mert az átlagembert nem érdekli, honnan lesz 150 milliárd évente a korhatár előtt nyugdíjat választó férfiak kifizetésére, ha millió „hasznos” dologra ennek a sokszorosa megy el. Hanem azért, mert lelketlen, embertelen megoldás egyéni sorsokat figyelmen kívül hagyva megbélyegezni és a megélhetés szélére sodorni tömegeket, akiknek korengedményes, korkedvezményes, rokkantsági, netán baleseti rokkantsági nyugdíj járt korábban. Ha a Fidesz hajlandó lenne tárgyalni erről, még elejét lehetne venni a népszavazásnak, amelyik semmi mást nem akar elérni, csak emberséges nyugdíjszabályokat.