Műsormagazin;bíróság;embercsempészek;rendőrök;

2015-08-04 12:25:00

Volt rendőrök az embercsempész-hálózatban

A Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya egy újabb civilt hallgatott ki gyanúsítottként bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt, aki a megalapozott gyanú szerint szintén tagja volt a Hercegszántó térségében működő embercsempész hálózatnak - közölte Keresztes Imre főügyész.

Közleményében azt írta: a gyanúsítottak száma ezzel hatra emelkedett; hárman a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság volt hivatásos rendőrei, hárman pedig civilek.

A rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszövetség úgy működött, hogy a volt rendőrök az 51-es főúton figyelték a járőrök mozgását, a megszerzett információkról egymással és civil társaikkal folyamatosan egyeztettek, és így segítették azt, hogy az illegális határátlépőket szállító gépjármű elkerülje az ellenőrzést.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványára a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa az újabb gyanúsított előzetes letartóztatását is elrendelte, vagyis jelenleg mind a hat ember a legsúlyosabb kényszerintézkedés alatt áll. Keresztes Imre közleményében arra is kitért, hogy az ügyhöz kapcsolódóan - még az év elején - külföldön is elfogtak egy magyar állampolgárságú férfit, akit az osztrák hatóságok a gyanúsítotti kihallgatását követően szintén előzetes letartóztatásba helyeztek.