6.oldal;Nagy-Britannia;menekültek;

2015-08-05 08:24:00

Az EU legsúlyosabb kudarca

Financial Times

Nagy-Britannia nem sok megértésre talál az EU-ban amiatt, hogy kimaradt a kvótamegoldásból. Az írek is megtehették volna ugyanezt, mert lett volna joguk hozzá, ám ők mégis részt vállaltak benne. Így a britek mellett csak a magyarok és az osztrákok vonták ki magukat a közös megoldásból. Amikor pedig a Cameron-kormány jelezte, hogy nagyobb kerítést akar felhúzni a Csalagút bejáratánál, az unió egyik vezetője a kezébe temette az arcát, mivel a Bizottság éppen arra igyekszik rábeszélni Magyarországot, hogy az álljon el a hasonló tervtől déli határán. Egy brüsszeli szóvivő kijelentette, tisztában vannak azzal: Calais-nál rosszabbodik a helyzet, ám ez csak még inkább alátámasztja, hogy nagyobb szolidaritásra és felelősségre van szükség. A német alkancellár, a szociáldemokrata Sigmar Gabriel pedig botrányosnak nevezte a múlt héten, hogy Európa nem tudott közös menekültpolitikát kialakítani. Mint mondta, a Calais-nál tapasztalható állapotok, valamint az a tény, hogy néhány tagország visszautasította a menedékkérők befogadását, az EU legsúlyosabb kudarcát jelenti.