Szent János Kórház;

2015-08-05 07:01:00

Időutazzon velünk! - Fotóriport a Szent János kórházról

A budai Szent János Kórházat felújítják, ez már biztos, maga a nemzetgazdasági miniszter jelentette ki. Hogy egyben mindenféle ellátásra alkalmas központi kórházzá fejlesztik-e, az még nem dőlt el, de erre is mind komolyabb az esély. A képre kattintva galéria nyílik!

Fővárosi és egészségügyi körökben régóta téma a rekonstrukció, de mindeddig nem kapott komoly segítséget az intézmény. Pedig ahhoz, hogy ne csak múltja legyen, hanem jövője is, mindenképpen költeni kell rá. Ezen a néven először a mostani Margit körút és Hattyú utca szögletében állt egy kórház, majd 1887 nyarán született döntés, hogy új gyógyító pavilonok épüljenek a járványban elpusztult szőlőültetvények helyén, a Diósárok dűlőire. 1898-ban épp így, augusztus elején nyitották meg a kórházat, amely azóta többször korszerűsödött és új feladatokkal is bővült. A legkomolyabb fejlesztések a '80-as években történtek, amikor új épületet kapott a fül-orr-gégészet, és a konyha, több osztályt átépítettek, és megújult az intézmény műszerparkja. Azóta viszont annak ellenére is csak csinosításokra futotta, hogy itt működik a főváros négy sürgősségi centrumának egyike.

A fő képre kattintva további fotókat láthat! FOTÓ: Molnár Ádám

A fő képre kattintva további fotókat láthat! FOTÓ: Molnár Ádám

Amikor a Fidesz-frakció februári ülésén Rogán Antal bejelentette, hogy támogatják egy új budapesti szuperkórház megépítését, hangos helyezkedés kezdődött a kerületek között, mert a sok tízmilliárdos beruházást mindenki örömmel látná. Mostani és korábbi egészségügyi vezetők szakmai érvek és a közlekedési adottságok alapján leszavazták a szóba jöhető helyszínek között a volt országos pszichiátriát, de a pavilonos elrendezés és a nagy forgalmú csomópontokból ide vezető viszonylag keskeny utak miatt a Jánost sem mindenki tartotta alkalmas helyszínnek. Versenyben van még a Sportkórház és a Tétényi úton lévő Szent Imre Kórház is, de ezek csak úgy működhetnének központi intézményként, ha a Szent János Kórház dolgozói részben vagy egészben átmennének hozzájuk.

A fő képre kattintva további fotókat láthat! FOTÓ: Molnár Ádám

A fő képre kattintva további fotókat láthat! FOTÓ: Molnár Ádám

Áprilisban pár napig még olyan újságcikk tartotta izgalomban az itteni orvosokat és ápolókat, betegeket és hozzátartozókat, hogy inkább bezárják a kórházukat, mint felújítják. Aztán kisimultak a ráncok a Szent János homlokán és mára ez a helyszín látszik a befutónak a budai központi kórház kialakítására is. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy a nyári szünet után minél gyorsabban döntés szülessen, mert akár így, akár úgy, meg kell mondani, mennyi pénz jut erre a kórházra következő néhány évben.