futball;Videoton;Európa-liga;

2015-08-08 07:56:00

A lengyelek „magyarjait” kapta a Videoton

A lengyel bajnokság „legmagyarabb” csapatát kapta a Videoton az Európa-liga rájátszásában, amelyben a csoportkörbe jutás a tét. A fehérvári együttes ellenfele ugyanis a három magyart is soraiban tudó Lech Poznan lesz.

Előkelő idegenként szemlélhettük a Bajnokok Ligája rájátszása párosításának nyoni sorsolását, miután a Videoton úgyszólván csont nélkül esett ki a BATE ellen a selejtező harmadik fordulójából. A fehérorosz együttesre most nehezebb feladat vár, hiszen a bukaresti Steauát kiverő belgrádi Partizan ellen kell továbbjutnia, ahhoz, hogy a csoportkörben szerepelhessen. A Manchester Unitedra teljesíthető feladat vár, hiszen a belga FC Brugge ellen kell megmérkőznie. Az első találkozót Manchesterben játsszák. A Bruges a görög Panathinaikoszt verte ki a BL-selejtező harmadik körében. A skót Celtic nehéz találkozóra számíthat a Salzburgot simán kiverő svéd bajnok, a Malmö ellen. A rájátszásba először bekerült albán Skenderbeu ellenfele a zágrábi Dinamo lesz. Nem örülnek a sorsolásnak Leverkusenben, mert a Bayer az olasz bajnokság bronzérmesét, a Laziót kapta ellenfélként.

Az Európa-liga rájátszásában a sors fintora úgy hozta, hogy a BL-ből búcsúzó Videoton ellenfele a lengyel Lech Poznan lesz, amelyben három magyar is szerepel: Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő és Holman Dávid. Így akármi lesz is a párosítás vége, már biztos, hogy magyar szereplői is lesznek a csoportkörnek. A Lech a Videotonhoz hasonlóan a BL-selejtezőből esett ki: a svájci Basel verte ki 4-1-es összesítéssel. A Vidi járhatott volna rosszabbul is, hiszen a lehetséges ellenfelek között szerepelt az orosz Rubin Kazany, az osztrák Salzburg, a török Fenerbahce, vagy a francia Bordeaux.

BL-rájátszás

Lazio (olasz)-Leverkusen (német)

Manchester United (angol)-Club Brugge (belga)

Sporting Lisszabon (portugál)-CSKA Moszkva (orosz)

Rapid (osztrák)-Sahtar Donyeck (ukrán)

Valencia (spanyol)-Monaco (francia)

FC Asztana (kazah)-APOEL FC (ciprusi)

Skenderbeu (albán)-Dinamo Zagreb (horvát)

Celtic (skót)-Malmo FF (svéd)

Basel (svájci)-Maccabi Tel-Aviv (izraeli)

BATE (fehérorosz)-Partizan (szerb)

Az első mérkőzéseket augusztus 18–19-én, míg a visszavágókat 25–26-án rendezik.

Európa-liga playoff

(érdekesebb párosítások)

Lech Poznan (lengyel)-Videoton

Jablonec (cseh)-Ajax (holland)

Steaua (román)-Rosenborg norvég)

Molde (norvég)-Standard (belga)

Viktoria Plzen (cseh)-Vojvodina (szerb)

Dinamo Minszk(fehérorosz)-Salzburg (osztrák)

Odd (norvég)-Dortmund (német)

Slovan Liberec (cseh)-Hajduk (gorvát)

FC Thun (svájci)-Sparta (cseh)

Az első mérkőzéseket augusztus 20-án, a visszavágókat 27-én rendezik.