Irán;határidő;

2015-08-16 11:47:00

Irán betartotta a határidőt

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) bejelentése szerint Irán időben eleget tett a nukleáris programjával kapcsolatos adatközlési kötelezettségének, s ez a sok éves huzavona és titkolódzás után pozitív fejlemény. A bécsi székhelyű NAÜ illetékesei tegnap közleményben nyugtázták, hogy Teherán betartotta az augusztus 15-i határidőt, s írásos formában átadta az atomprogramját taglaló dokumentumokat.

Az atomenergia ügynökség szakértői az elkövetkező hetekben végzik el az összefoglaló jelentés elemzését, s ha szükségesnek vélik, októberig újabb, kiegészítő kérdéseket intéznek Teheránhoz. A szervezet igazgatótanácsa azonban már jóval hamarabb, augusztus 25-én áttekinti majd az iráni értékelést.

Július közepén sikerült tető alá hozni az átfogó megállapodást Teheránnal, a kínkeservesen kialkudott kompromisszum jegyében Irán vállalta, hogy a nyugati pénzügyi és gazdasági szankciók feloldásáért cserében korlátozza, illetve átláthatóbbá teszi nukleáris tevékenységét. A teheráni ígéretek megalapozottságát és megbízhatóságát ugyanakkor sokan kétkedéssel fogadták, elsősorban az izraeli kormány bírálta, hogy a Fehér Ház belement az alkuba.

Az IAEA szakértői évekig hiába igyekeztek bejutni Irán legkényesebb atomkutató központjaiba, s egyelőre a jövő zenéje, hogy Teherán mennyire készségesen tesz eleget a most vállalt, Barack Obama amerikai elnök ellenlábasai szerint eléggé lazán megfogalmazott ellenőrzési kötelezettségeinek. A szervezet főigazgatója, Amano Jukija a Wall Street Journal című lapnak nyilatkozva – titoktartási megfontolásokból – most sem részletezte az Iránnal kidolgozott kontrollmechanizmus részleteit.