bankok;kártalanítás;Quaestor;

2015-08-18 07:27:00

Nem a bankok húzzák az időt

Közös nyilatkozat megtételére szólította fel Szakács László szocialista országgyűlési képviselő Trócsányi László igazságügyi minisztert, miután a tárca vezető arról tájékoztatta, hogy a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló törvény végrehajtását nem hátráltatja az Alkotmánybíróság (Ab) eljárása. A kormány, illetve a Fidesz frakció-szóvivője korábban folyamatosan a bankokra mutogatott, hogy azért nem történt meg a teljes körű kártalanítás, mert a pénzintézetek az AB-hez fordultak és ez hátráltatja a kifizetéseket.

Az ellenzéki képviselő ismertette az írásbeli kérdésére kapott választ, amely alapján azt kérte Trócsányi Lászlótól: jövő héten közösen álljanak ki egy sajtótájékoztatón a károsultak kártalanítása mellett.

Szakács László elmondta, korábban írásbeli kérdéssel fordult a nemzetgazdasági miniszterhez, amelyre azonban az igazságügyi tárca vezetője válaszolt. Az Országgyűlés brókerbotrányt vizsgáló albizottságának szocialista tagja korábban egyebek mellett azt kérdezte Varga Mihály gazdasági minisztertől miért hivatkozik a tárca az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok elbírálására, amikor annak nincsen halasztó hatálya a törvény végrehajtására?

Szerinte ez a kérdés Trócsányi László válaszával nyugvópontra érkezett, vagyis a kormányzat által alkotott törvény végrehajtásával kártalanítani kell a 32 ezer károsultat.

Szakács László azt is hangsúlyozta,: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mulasztott, így felelőssége van az ügyben.

Az ellenzéki politikus bírálta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, mert szerinte "elszaladt" a válaszadás elől, az igazságügyi miniszter pedig "Orbán Viktornak címzett levelére válaszolt", holott ő nem írt levelet a miniszterelnöknek. Elég nagy kupleráj van a kormány környékén - értékelte mindezt a szocialista politikus.