Nem adjuk a földünket! - Sürgős üzenet a kormánynak

Publikálás dátuma
2015.08.18 11:31
Illusztráció/Getty Images
Fotó: /
Hétfőn - ahogy megírtuk - az Élőlánc Magyarországért tiszteletteljes hangvételű és őszintén érdeklődő levelet küldött a CÖF-nek, illetve a Békemenet Egyesületnek, azt kérve: ugyan nyilatkozzanak már meg az állami földek eladásával kapcsolatban is, ahogy szigorú hangjukon megszólaltak már jónéhány ügyben, sőt: tömegmegmozdulás szervezésére sem voltak restek. Válasz - lepődjünk meg! - nem érkezett. Ma ugyanazon okból Magyarország Kormányának szóló sürgős üzenetet küldött az ÉM mellett számos egyesület és magánszemély.    

A CÖF-nek küldött tegnapi levélben levélben az Élőlánc Magyarországért egyebek mellett azt kérte: tegyék közzé álláspontjukat a nemzeti vagyon stratégiailag nélkülözhetetlen részét képező 500-1000 milliárd értékű földvagyon „kedvező feltételekkel” való – azaz kvázi ingyenes privatizációjáról – melyről a Kormány a MAGOSZ kezdeményezése alapján akár már 2015. augusztus 18-án kedden dönthet. Felhívták a figyelmet arra is,  hogy a döntéshez nem szükséges parlamenti jóváhagyás.

A magyar föld elrablása
Ács Sándorné, a kishantosi ökogazdaság ügyvezetője júliusban adott interjút a Népszavának. Ebben egyebek mellett jelezte:  az állami földek lenyúlása nem ötletszerű döntéseken múlt, hanem évek során kidolgozott rendszer alapján. Ha ez a rendszer marad, akkor a magyar mezőgazdaságnak nem lesz jövője. "Bolye Ferenc kollégámmal és civil szervezetekkel közösen alapított fejér megyei Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. államtól bérelt földjeit ugyanis már jóval korábban, még az ezredforduló előtt kinézte magának egy privatizációs érdekcsoport. Ők szerezték meg 2001-ben a "piszkos 12", vagyis az első Orbán-kormány végnapjaiban privatizált 12 állami gazdaság zászlóshajóját, a Mezőfalvai Állami Gazdaságot. Arra utaló jeleket is találunk, hogy ezek az emberek már a '90-es évek második felétől készültek arra, hogy az Mezőfalvai területtel együtt a kishantosit is megszerezzék." - olvasható az interjúban

A ma, "sürgősséggel" a kormánynak küldött levél a hétfői udvarias hangvétel után már erősebb, határozottabb megfogalmazásokkal él:

NEM ADJUK A FÖLDÜNKET!

Alulírott magyar állampolgárok, a magyar állami földek tulajdonosaiként ezúton kinyilvánítjuk, hogy az állami földek eladásához nem járulunk hozzá. Továbbá kinyilvánítjuk, hogy az állami földek jelen kormány általi kezelését elfogadhatatlannak, egyenesen nemzetellenes bűnnek tartjuk. Követeljük a 2011. októbere óta zajló színlelt és törvényellenes ál pályázati rendszer "nyerteseivel" megkötött szerződéseket semmisítsék meg, és az állami földeket a 2012-ben közmegegyezéssel elfogadott Nemzeti Vidékstratégia szerint a gazdákkal érdemi egyeztetésben kialakított, tisztességes pályázati eljárás útján az NFA törvény birtokpolitikai irányelvei szerint hasznosítsák!

Magyarország, 2015. augusztus 18.

Ertsey Attila - Szentendre
Ács Sándorné - Mezőfalva
Dr. Ángyán József - Gödöllő
Nagy Béla - Enying
Meskóné K. Judit - Budapest
Kocsis Csaba - Budapest
Mihályfi Márta - Budapest
Teichel István - Lepsény
Szilágyi Domokos János - Pécsvárad
Ruzsa Ágota - Remeteszőlős
Bánkövi Dóra - Budapest
Vajda László – Pécs
Dr. Horváth Melinda - Cegléd
Rozgonyi Orsolya - Szentendre
Mészáros Norbert - Gödöllő
Szabó Kálmán - Kőszárhegy
Varjuné Szilágyi Mária Debrecen
Tömöri Balázs, Óbuda
Somodi Tamara Budapest
Gazdálkodó Családok Egyesülete - Lepsény
Buj Tímea Eszter - Salgótarján
Kassai Zsolt – Debrecen
Földes György – Őrség
Balogh Judit – Budapest
Varga Illés Levente – Érd
Szabó Rafael – Solymár
Tor János – Nyíregyháza
Varga Zsuzsanna – Berkenye
Halmy Péter – Budapest,
Pataki Erzsébet – Tatabánya
Palánkai Tibor Ince – Szeged
Szemenkar Helga - Hetésforgó
Csongrádi László - Budapest
Gellért Ferenc – Mór
Irmler Margit – Budapest
Ocskó Tiborné – Budapest
Reisz Tamás – Nagykáta
Romano Sandro - Budapest
Szilágyiné Gizi – Egyek
Schwenk János – Csorna
Bach Antal – Vámosgyörk
Kupi Jánosné - Szombathely
Dóka Bernadett – Budapest
Bekk Csaba - Nagykanizsa
Tarnóczi Attila - Budapest
Bíró Imola - Budapest
Szegedi Attila – Szeged
Rákóczi Zsuzsanna – Bicske
Horváth Ede – Szeged
Pakó Attila Szeged
Szabó Csilla – Budapest
Fodor László – Szeged
Török István – Újszentiván
Priska Zsolt – Szeged
Vigh Vera – Budapest
Nagy András – Szeged
Tóth Péter – Szeged
Böcsödi Gergely - Kajászó
Böcsödiné Csányi Zsuzsanna – Kajászó
Trautmann Tamás – Budapest
Pintér István - Mezőszilas
Bardóczyné Székely Emőke, Budapest
Nagy B. Júlianna - Vác
Gál Krisztina - Budapest
Rédliné Kovács Andrea - Mezőfalva
Róna Sarolta - Szeged
Csillag Katalin - Budapest
Dániel Attila - Győr
dr. Bardóczy Lajos - Budapest
Hajnal Mónika - Őrség
Boris Gyöngyvér - Zengővárkony
Csikós Mariann - Miskolc
Juhász Gergő - Pécsvárad
Lengyel Roland - Fehérgyamat
Stenge Mária - Székesfehérvár
Szabó András - Süttő
Mirjam Csikós Mariann - Miskolc
Megyeri Péterné Kondor Erika - Szigetcsép
Kakas Dorottya - Pécsvárad
Turul János - Budapest
Keresztes Beáta - Pécs
Friedrichné Selmeczi Szilvia - Hosszúhetény
Eisenbeck Tamás - Pápa
Sarkadi Péter - Budapest
Feid Judit - Budapest
Farkas István - Szatta
Miklós Gellért - Budapest
Fidrich Róbert - Budapest
Kisfali Anita - Pécs
Hársné Vida Ildikó - Pécs
Bíró Ica - Budapest
Tandari Attila - Szeged
Gayár Anita - Pécs
Kheri Ildus - Pécs
Boruzs Irén - Ebes
Kovács Eszter - Pécsvárad
Szeibert Klaudia - Villánykövesd
Brabanti Balázs - Újhartyán
Gódor György - Gödöllő
Györgyi Balázsné Hosszúhetény
Hajósy Adrienn - Budapest
Farkas József - Budapest
Horváth András - Budapest
Dr. Szigeti Tóth János - Budapest
Simon Gergely - Budapest
Veres Emese Tünde - Tar
Eibeck Margit - Mecseknádasd
Kozsdáné Bata Mária - Gyöngyös
Stregova Erzsébet - Budapest
Daróczi Péter - Budapest
Rapi Istvánné - Budapest
Kohut Mihály - Budapest
Eignerné Rákóczi Zsuzsa - Bicske
Hegedűs Péter - Őrbottyán
Nagy Zsombor - Budapest
Görei Pap Ildikó - Budapest
Korfeás Antal - Budapest
Vass Zsuzsa - Budapest
Kiss Mária - Budapest
Nagy Júlia - Budapest
Baglyosi Ferec - Piliscsaba
Schuler László - Budapest
Rusvainé Wéber Anna - Kunszentmiklós
Császár Attila Tamás - Budapest
Mitrov Zsuzsa - Budapest
Barta Endre - Dunaújváros
Gergár Mária - Nógrád
Fónyadné Ildikó - Berettyóújfalu

Szerző
2015.08.18 11:31

Fidesz: a Soros-hálózat politikusai agresszívan támadtak a köztévés dolgozókra

Publikálás dátuma
2018.12.17 12:24
Képünkön Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő, ahogy agresszívan fekszik a megfélemlített biztonsági őrök között
Fotó: Facebook/Szél Bernadett/
Hidvéghi Balázs ezt azután jelentette be, hogy biztonságiak erővel, jogsértően dobták ki Hadházy Ákost és Szél Bernadettet a tévészékházból, Varju Lászlót pedig tettleg bántalmazták.
 Elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten újságíróknak, reagálva az MTVA székházában történtekre.
Hidvéghi Balázs kifejtette: vasárnap éjjel ellenzéki politikusok behatoltak az MTVA székházába azzal az ürüggyel, hogy információt szeretnének kérni, ott aztán hamis tűzriadót idéztek elő, a televízió munkatársaira agresszíven rátámadtak, be akartak avatkozni a szerkesztőség munkájába – idézi szavait az MTI.
 Ezek jól ismert módszerek, "ezek a bevándorláspárti Soros-hálózat módszerei", így akarják megfélemlíteni azokat, akik nem értenek egyet velük - mondta Hidvéghi Balázs. 
A Fidesz kommunikációs vezetője egy alternatív valóságban élhet, hiszen Szél Bernadett Facebook-közvetítéséében vasárnap éjjel és hétfőn reggel tízezrek látták élőben, ahogy a MTVA székházában pont az ellenkezője történik
  • Az épületbe nagy nehezen beengedett parlamenti képviselők egyetlen szerkesztővel, újságíróval nem beszélhettek,
  • A fegyveres biztonsági őrök szinte minden lépésüket akadályozták, végül Hadházy Ákost, egy sikertelen lépcsőmászási kísérlet után szó szerint kihajították az épületből, de kilökdösték Szél Bernadettet is – mindezt törvénysértően,
  • Varju László DK-s képviselőt hat szekuritis lökte földre, falhoz az épületben,
  • A biztonsági brigád rendőröket sem engedett be a székház területére.
2018.12.17 12:24

Folytatják: hétfőn is tüntetnek tévészékháznál

Publikálás dátuma
2018.12.17 11:44
Jelenet a december 16-i, MTVA-székház előtt tartott demonstrációból
Fotó: / Draskovics Ádám
Már nem egy petíció felolvasása a cél, az újabb demonstráció szervezői már az MTVA-t is meg akarják szüntetni.
Szabadítsuk fel a közmédiát, szüntessék meg az MTVA-t! - ezzel a címmel hirdetett meg újabb demonstrációt a Kunigunda utcába a „Minden napra egy jótett -Facebook közösség, bejelentésüket az ATV honlapja is közzé tette. 
A délelőtti órákban startoló eseményhez még kevesen csatlakoztak a közösségi oldalon, de az MTVA székházában vasárnap éjjel és hétfőn reggel történtek miatt várhatóan többen is kíváncsiak lesznek rá: tízezrek követték élő Facebook-közvetítésben, ahogy az MTVA  órákon át nem adott lehetőséget ellenzéki parlamenti képviselőknek öt pontos petíciójuk beolvasására, majd jogellenes módon szekuritisok dobták ki az épületből Hadházy Ákost és Szél Bernadettet, ajtóhoz csapdosták Varju László DK-s politikust.
Vasárnap este, a tüntetéssorozat negyedik napján ezrek tiltakoztak az MTVA épülete előtt a kormányzati döntések - a túlórák önkényes emelése, a különbíróságok elfogadása– miatt. A bejáratnál felsorakozó rohamrendőrök az elmúlt napokhoz hasonlóan többször könnygázt fújtak a nekik feszülő tüntetőkre.
2018.12.17 11:44