6.oldal;privatizáció;Lázár János;állami földek;

2015-08-31 08:23:00

Elorzott jelszó

Szűkszavúan bár, de a kormányzati tévék is idézték Lázár Jánost, aki sajtóértekezletén az eredeti történelmi forrás említése nélkül jellemezte az állami földek értékesítési szándékát. „Azé legyen a föld, aki megműveli”, hangoztatta elszántan, de „elfelejtette” jelezni, kitől és honnan is származik az eredeti megfogalmazás? Hogy márciusban volt hetven éve, hogy megjelent a rendelet, amely szó szerint ugyanezzel a jelszóval mondta ki a földosztást a nincstelenek javára. Vajon miért ismételte Lázár a történelmi szlogent az eredeti fölidézése nélkül? Mert dúl a vihar a körül, hogy az Orbán-kormány 380 000 hektár ma még állami tulajdonú földet kínál eladásra, nem a parlament által megszavazott törvénnyel, hanem rendelettel, a legmagasabb vételárat ajánlóknak. Az ellenzék „sundám-bundámot” gyanít, a Fidesz és a KDNP körül nyüzsgő nagytermelők javára, igazi kistermelőnek fölöttébb nehéz lesz a kiszemelt kedvezményezettek közé jutni. Hát ezért kell a többség által már jobbára elfeledett jelszót föleleveníteni, a hiteles históriai környezet említése nélkül.