menekültek;Keleti pályaudvar;

2015-09-02 22:37:00

Farkasszemet néztek a Keletinél

Rabomobilokba és rendőrautókba gyűjtötték be, illetve titkos különvonatokon szállították el a Keleti pályaudvartól szerdán délután a menekülteket. Hogy hová vitték őket, nem tudni. Miközben a napok óta tartó patthelyzetben egész nap forrtak az indulatok, a hétfői vonatelengedésért egyetlen illetékes sem vállalja a felelősséget.

Pattanásig feszült a helyzet szerdán is a Keleti pályaudvaron, ahol a napok óta visszatartott és egyre kiszolgáltatottabbá váló menekültek és a rohamrendőrök szinte egész nap farkasszemet néznek egymással, majd pedig a hatóság nagyszabású, több "cselesnek" tűnő intézkedést is magában foglaló akcióval elkezdte kiüríteni a környéket.

Minderre vélhetően a menekültek várható ellenállása és a nemzetközi sajtó fokozott jelenléte miatt volt szükség, hiszen a nap folyamán nemcsak többször bedühödött az értetlenkedő, tiltakozó és szabadságáért könyörgő menekülttömeg, de megtelt a tér közvetítőkocsikkal és német, francia, angol, valamint amerikai stábokkal és újságírókkal is. Délután többször is megindult egymás felé a rendőri sorfal és a menekülők - egy 30 fős csoport által feltüzelt - tömege, ám komolyabb rendbontás, atrocitás nem történt. A menekültek egy része kora este egyébként elfoglalta a Thököly utat, a rendőrök sorfala felállt és visszaszorították őket.

Címlapon és vezető hírként
Csúcson a külföldi sajtó érdeklődése a Keletinél kialakult helyzet iránt, az AP hírügynökség tegnap még Barack Obama alaszkai látogatásánál is fontosabbnak tartotta azt, ami Budapesten történt. Az AP szerint - amelyet az amerikai ABC csatorna idézett - nagyjából 3000 ezer menekült ragadt a pályaudvarnál, a hatóságok pedig az EU szabályaihoz ragaszkodva továbbra sem engedik felszállni őket a Németország felé tartó vonatokra. A pályaudvarnál egyébként tegnap délután minden korábbinál több külföldi újságíró és közvetítőkocsi volt fellelhető, mások mellett a német RTL és a BBC is megjelent, miközben címlapján az ott történtekkel foglalkozott a CNN, valamint az AFP is.

Később, a Népszabadság értesüléseivel egyidőben egy, a pályaudvar 6. vágányán álló vonattal feltehetően a debreceni táborba kezdték elszállítani a migránsokat (biztosat az uticélról nem tudni), miközben a hvg.hu levideózta azt is, hogy a menekültek egy-egy csoportját nagy rendőri kísérettel rabszállító kocsihoz kísérték. A helyszínen terjedő hírek szerint a rendőrök arra készültek, hogy felszámolják a Keletinél kialakult menekülttábort, mindenkit igazoltattak, és azokat, akiknek nincsenek érvényes papírjaik, a pályaudvaron kialakított gyűjtőpontra vitték, majd feltették egy különvonatra, a többieket pedig feltehetően a számukra kijelölt befogadóállomás felé irányították. Miközben a forrongó tömeget oszlatták az egységek, a rendőrautókból szóló arab szöveg arra kérte a menekülteket, hogy menjenek a táborokba, ahonnan majd küldik őket Németországba, amikor lehet. Aztán a schengeni szabályokról ismertettek jogi szöveget - arabul.

Menekültek a Keleti pályaudvarnál: minden bizonytalan Fotó: Molnár Ádám

Menekültek a Keleti pályaudvarnál: minden bizonytalan Fotó: Molnár Ádám

Ha olyan közrendvédelmi helyzet áll elő, mint most, a rendőrségnek intézkednie kell. A MÁV-nak "oroszlánrésze" van abban, ami a Keleti pályaudvaron történik, hiszen kedden csak magyarul közölték a legfontosabb információkat, holott az előző napokban ezt arabul is megtették. Erről Tarjányi Péter rendőrségi szakértő beszélt még kora délután lapunknak, aki szerint az a legnagyobb baj, hogy nincs olyan felelős vezető, aki kezébe venné az irányítást. A kormány senkit nem bízott meg ezzel és a hivatalos szervek nem is működnek együtt. Így a MÁV sem a rendőrséggel, de a kormány és a parlament is inkább egymásra mutogat. Ha lett volna vezető, akkor időben szólnak a MÁV-nak, hogy lezárják a pályaudvart, ne adjanak el jegyeket. Ehelyett káosz uralta el a Keletit. Tarjányi szerint ilyen helyzetekben rugalmasnak kellene lenni, ehelyett most mindenki azokat az uniós szabályokat lobogtatja, amelyek fölött 8-10 napja eljárt az idő. "Menekültügyben Európa lefagyott, a magyar rendőrség egyedül ezt a helyzetet nem tudja megoldani" - fogalmazott, az elmúlt napok eseményeinek felelősét érintő kérdést is fölvetve.

Félelem és bizonytalanság a KöKin
Kora estére érkezett egy tolmács is a Kőbánya-Kispest vasútállomás egyik peronján reggel óta táborozó menekültekhez, így lapzártánk után vélhetően rendeződött a helyzet a vasútállomáson. Kőbánya-Kispesten ugyanis egy menekültekből álló nagyobb csoport reggel öt óra körül leszállt a Debrecenbe tartó vonatról, mert nem akartak az ottani menekülttáborba menni, inkább Németország vagy Ausztria felé vették volna az irányt. A 60-70, többségében szír migránst arról próbálták meggyőzni a kiérkező hatóságok és a segíteni igyekvő civilek, hogy induljanak el a debreceni táborba, ott várják meg a menekültügyi eljárás végét, akkor eljuthatnak Németországba vagy Norvégiába. A menekültek nem akartak a peronon maradni, csak éppen attól tartottak, hogy Debrecen egyfajta börtön, ezért nem akartak odamenni.
Fotó: Tóth Gergő/Népszava

Fotó: Tóth Gergő/Népszava

Hogy ki és miért adott parancsot először arra, hogy vonattal kiengedjék a menekülteket az országból, azután arra, hogy leszállítsák őket a vonatról, majd pedig, hogy a rendőrség lezárja a Keletit, megkérdeztük szerdán a Belügyminisztériumtól, az ORFK-tól, illetve a pályaudvar állomásfőnökétől. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a rendőrséghez irányított, a lezárást ugyanis ők rendelték el, az ORFK és a BM viszont még nem válaszolt.

A rendőrség felelős a Keleti pályaudvaron kialakult kaotikus állapotokért - jelentette ki Léderer András az ATV-ben. A Migration Aid önkéntese szerint is azért alakulhatott ki ilyen helyzet, mert a rendőrség semmiféle tájékoztatást nem adott arról, hogy miért, és mennyi időre zárják le a pályaudvart, illetve hogy milyen alapon zárják ki a menedékkérőket az utazásból. Miután hétfőn a migránsok még felszállhattak a nemzetközi járatokra, sokan abban a hitben jelentek meg a pályaudvaron, hogy ők is elindulhatnak Bécsbe, vagy Németországba. Ráadásul többen már hétfőn megvették a vonatjegyet, érthető tehát, hogy felháborodással fogadták, hogy nem szállhatnak fel a vonatokra - magyarázta az aktivista.

Üzent a német nagykövetség

A dublini egyezmény érvényes európai jogszabály - erre figyelmeztetett a budapesti német nagykövetség, amely szerdán délután piros keretben tett közzé egy rövid elméleti iránymutatást a menekültek számára. A diplomáciai képviselet honlapján Fontos tudnivaló címmel magyarul és angolul foglalták össze a német kormány jelenlegi álláspontját. Az üzenet egyértelműsíti: Magyarországról nem lehet csak úgy továbbutazni. "A dublini egyezmény érvényes európai jogszabály. Ennek értelmében a menekültstátuszt kérelmezőknek abban az országban kell regisztráltatniuk magukat, amelynek határán keresztül beléptek az Európai Unióba. A menekültügyi eljárást is alapvetően abban az országban kell lefolytatni."

Az üzenet - amelyre a Mandiner talált rá elsőként - azért fontos, mert a Keleti pályaudvaron felgyűlt menekültek nagy része Németországba szeretne eljutni. Megírtuk: még augusztus 25-én német sajtóforrások alapján elterjedt, hogy a német menekültügyi hatóság felfüggesztette a dublini eljárás lefolytatását a szír állampolgárok esetében, de valójában korábban sem volt következménye a Németországban elbírált menedékkérelmek esetében annak, ha valakit Magyarországon regisztráltak először az EU-ban. Emiatt a hazánkban bizonytalanul veszteglő migránstömeg a vonattal kívánt továbbutazni, amire hétfőn lehetőségük is volt, ám kedden lezárta a pályaudvart.