Szerintem;hálapénz;

2015-09-30 08:27:00

Hálapénz

Az Igazságügyi Minisztérium törvénytervezetet készít a hálapénz legalizálásáról. Amennyiben azt az orvos nem kéri, a beteg önként adja, az nem bűncselekmény. Kilóg a ló lába. Ahelyett, hogy az Orbán-kormány rendezné az egészségügyi dolgozók áldatlan bérhelyzetét, a betegekkel akarja azt megfizettetni. Jogilag persze mindent lehet, nem ez volna az első eset Orbán politikájának gyakorlatában, de most ingoványos talajra lépett. A beteg nem lehet "önkéntes", mert kiszolgáltatott. Azért adja a hálapénzt, mert azt gondolja, akkor meggyógyítják. Az orvos meg azért fogadja el, mert az állam nem fizeti meg munkáját, a bérének kiegészítéseként fogja fel a borítékot. Arra senki sem gondol, mi lesz azokkal a betegekkel, akik nem tudnak hálapénzt fizetni, mert a napi megélhetésüket sem tudják finanszírozni.

Nem minden orvos gondolja így, akinek a gyomra ezt a megalázó helyzetet nem bírja, elmegy külföldre, ahol tisztességesen, a megalázó borravaló nélkül is megfizetik munkáját. Sajnos ez kontraszelekciót is eredményez, mert a nagyobb tudású orvosok "piacképesebbek". Az egészségügy Orbánéknak nem fontos, legfeljebb az EU-s pénzen felépített és látványosan átadható létesítmények. Nincs minisztériuma, most már jó ideje államtitkára sem. Orbán nem találja azt az embert, aki hitelesen megmagyarázná a megmagyarázhatatlant. Felsült Zombor volt államtitkárral is, aki otthagyta, mert nem bírta tovább a hazudozást, a tehetetlenkedést, annál ő becsületesebb volt. Majd talál megfelelő embert, gondolom, jelentkező van a milliós fizetésért, lesz vállalkozó a kényelmes állásra, hogy aztán a betegekkel mi lesz, az nem fontos. Most úgy is mindenki a menekültekkel van elfoglalva. Nem véletlenül.