Nagykanizsa;futóverseny;

2015-10-05 17:37:00

Rejtély, miért halt meg a futó Nagykanizsán

Írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, és később sem kért orvosi ellátást az a futó, aki pár száz méterrel a célba érkezés előtt rosszul lett és meghalt vasárnap délelőtt egy nagykanizsai futóversenyen - közölte a Kanizsai Futóklub hétfőn.

A szervezők jelezték, a 45 éves férfi pár száz méterrel a 10 km-es táv céljától összeesett, majd egy-két perc elteltével leállt a légzése és a keringése. Hozzátették, hogy a közelben tartózkodó futók és rendezők azonnal a segítségére siettek és megkezdték az újraélesztését. A 2-3 percen belül helyszínre érkező versenyorvos és a mentősök pedig sokáig küzdöttek az életéért, de a szakszerű ellátás ellenére sem tudták megmenteni. A halál okának tisztázása folyamatban van.

A klub tájékoztatása szerint a futó a verseny reggelén - a kiírásnak megfelelően - írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, majd később sem kért orvosi ellátást és panasza sem volt.

A Kanizsai Futóklub 10. alkalommal rendezte meg az amatőr sportolók versenyét, melyen vasárnap 190 ember indult. A futók három - 5, 10 és 21 kilométeres - táv közül választhattak. A verseny a szükséges engedélyek birtokában, rendőrségi és versenyorvosi felügyelet mellett zajlott. A Kanizsai Futóklub tagsága megrendült sporttársuk halála miatt és együttérzésüket fejezték ki a családtagoknak - közölte a klub.