Fidesz;köztévé;

2015-10-09 08:02:00

Kézről kézre

A Fidesz éveken át kézben tartotta Simicska Lajos Hír tévéjét, nem lehetett bármit közölni - jelentkezzen, aki meglepődött. Megmondták nekik, hogy mely hírekről szabad beszámolni, hogy aktuálisan ki az ellenség, s mit kell épp a szőnyeg alá söpörni egy-egy Orbán beszédről, vagy az aktuális termelési jelentésekről, melyekre utoljára a Kádár-érában volt megkülönböztetett kereslet. Igazából ez nem minden munkatársnak volt ellenére, hiszen Simicska pálfordulása után a stáb egy része felmondott - mint például a Célpontosok -, és rohant a régi-új kezekből tovább enni mondván, számukra morálisan vállalhatatlan a csatorna új iránya.

Persze a mindentudó Kovács Zoltán azonnal visszautasította az állításokat, ugyanis "a kormány hisz a demokrácia alapértékeiben, így a független és szabad sajtóban is" - hinni hisz benne, csak nem szereti. És különben sem kézzel vezéreltek: lábbal billentették fenéken azt, aki nem úgy gondolta, mint ők. Másrészről a kormányszóvivő által emlegetett értékek a liberális demokrácia ismérvei; most akkor hogy is jön ez össze a kormányfő által sokszor emlegetett illiberalizmussal?

A főként Orbán keze mozgatta bábszínház most az MTVA-ra költözött, a repertoár alapját pedig ugyanúgy csupán egy mű szolgáltatja: a Háry János. A rutinnak és az éveknek köszönhetően a közmédia immár lepipálta Kodály obsitos katonáját, és professzionálisan füllentenek: bármi is történjen a világban, Orbánnak mindig igaza lesz. Az évi sok milliárdból előállított műsor olyan különleges, hogy csak a kiválasztott kevesek képesek hosszú távon befogadni, ám ők nem tudnak betelni a miniszterelnök csapata által megírt forgatókönyvvel - többen állítólag elkérték Havasi Bertalantól a leiratot. Igaz, ezek a "műkedvelők" csupán pár ezren lehetnek, ennek ellenére a saját maguk által írt kimutatások szerint a Fidesz színháza szinte mindig teltházas. A kormánynak nagyon tetszik ez a füllentés, így számolatlanul szórják a közpénzt ebbe a propagandaszínházba, reménykedve, hogy már senki nem emlékszik Pokorni Zoltán ígéretére, miszerint le fogják vágni a kezét annak, aki a kasszából lop. Kezek nélkül ugyanis igen nehéz mozgatni a bábokat.