NAV;Tállai András;

Tállai kormánybiztosként folytatja

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Tállai Andrást, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárát - jelentette be a tárca.

A kormányhatározat szerint Tállai András megbízatása 2015. december 31-ig szól. A kormánybiztos feladatai közé tartozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakítása és az ahhoz szükséges jogszabály-módosítások előkészítése is. Munkáját a miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter útján irányítja. A határozat alapján a kormánybiztos feladatköre ellátásáért díjazásban és juttatásban nem részesül - olvasható a közleményben.

Korábban írtuk: Nem kíván tájékoztatást adni - legalábbis a Népszavának - a nemzetgazdasági tárca arról, hogy kikkel, mely szakértők bevonásával dolgoznak az adóhatóság átalakításán, s az új adóeljárási szabályokon. Sem a tervekről, sem azok megismerhetőségének várható időpontjáról nem mondanak semmit, a személyzeti kérdésekről is hallgatnak, s noha az adóhatóság leendő vezetője azt ígéri, majd egyezkednek a szakszervezetekkel, az érintettek egyelőre bizonytalanságban vannak. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatban lévő ügyről nem tud részletesebb tájékoztatást adni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal átszervezése kapcsán még nincs végleges tervezet. Amint megszületik a döntés, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot" - válaszolta lapunknak a tárca sajtóosztálya, miután sokadszor is részletes kérdésekkel fordultunk hozzájuk az adóhatóság folyamatban lévő átalakítása ügyében. Noha a Tállai András adóügyi államtitkárrá, s így a NAV új fejévé való kinevezésre vonatkozó információinkat nyár óta hivatalosan is megerősítette a kormány, az adóhatóság reformját érintő ezernyi kérdés maradt máig tisztázatlan.

Épp ezért ismét kíváncsiak voltunk például arra, elárulják-e végre az - információink szerint legalább másfél hónapja dolgozó - szakmai testület tagjainak névsorát, amely az új adóeljárási szabályokon, valamint az adóhatóság szervezetét érintő reformon dolgozik, forrásaink szerint Pankucsi Zoltán adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár vezetésével. Pankucsi egyébként a NAV elnökhelyettesi, s így szakmai vezetői posztjára is esélyes, ám a tárca idevágó kérdéseinket is megválaszolatlanul hagyta.

LMP: Tállai nem alkalmas az adóügyek felügyeletére

Az LMP szerint Tállai András nem alkalmas az adóügyek felügyeletét ellátó államtitkári posztra, a haverok érdekeltségi körének kiszolgálását ugyanis előbbre tartja a hatékony ellenőrzéseknél. Ikotity István országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről. Elégtelennek nevezte az évente mintegy 130 milliárd forintos forgalmat generáló kaszinók ellenőrzését. Utalva egy múlt heti, Tállai Andrástól kapott parlamenti válaszra, úgy fogalmazott: a vegyesboltokat is hatékonyabban ellenőrzi az adóhatóság az online kasszák által, mint Andy Vajna és Szima Gábor üzletét.  Az LMP ezért azt javasolja: ideiglenesen zárják be a kaszinókat mindaddig, amíg nincsenek "bekötve" a NAV-hoz - mondta.