Hillary Clinton;Donald Trump;Bernie Sanders;

2015-10-15 07:36:00

Civilizált demokrata tévévita

Hillary Clinton és Bernie Sanders párharca határozta meg a demokrata elnökaspiránsok első tévévitáját. A demokrata mezőny szűkebb, mint a republikánus: öten mérkőztek meg kedden este Las Vegasban, a CNN és a Facebook szervezésében. Clinton bizonyította, hogy a támadások ellenére ő a legerősebb induló. A három sereghajtónak ez a vita lett volna az esély a kitörésre, nem igazán éltek a lehetőséggel. Donald Trump, a republikánus éllovas Twitteren kommentálta az elhangzottakat.

Ki kicsoda?

Hillary Clinton (67 éves): a legjobban ismert az indulók közül. Bill Clinton volt elnök felesége, az első First Lady, aki az elnökségre pályázik. 2001-től 2009-ig szenátor, a 2008-as elnökválasztáson alulmaradt a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben Barack Obamával szemben, 2009-től 2013-ig külügyminiszter.

Bernie Sanders (74): 2007 óta független szenátor, a demokraták frakciójával szavazott, demokratikus szocialistának vallja magát, egykor Burlington polgármestere volt, Vermont állam kormányzói posztjáért indult sikertelenül, 1990-ben az állam képviselője lett, 2006-ban választották be a szenátusba. Populista baloldali jelölt.

Jim Webb (69): Virginia állam volt szenátora, egykori tengerészgyalogos, vietnami veterán, Ronald Reagan idejében védelmi miniszterhelyettesként a Pentagonban szolgált, 2007-ben lett szenátor, 2013-ban visszavonult, felesége vietnami-amerikai, 2008-ban alelnökjelöltként szóba került a neve.

Martin O’Malley (52): Baltimore város polgármestere volt 1999-től 2007-ig, Maryland állam kormányzója 2007-től 2015-ig, 2011-2013 között a demokrata kormányzók szövetségét vezette. Az illegális bevándorlókat segítő intézkedéseket fogadtatott el Marylandben, támogatta a melegházasságot. A baltimore-i faji zavargások nyomán visszaesett a népszerűsége.

Lincoln Chafee (62): politikai pályáját a Republikánus Pártban kezdte, majd független lett, Obama hatására állt át a demokratákhoz. Obama 2012-es elnökválasztási kampányának társelnöke volt. Warwick város polgármestere, 1999-2007 között Rhode Island állam szenátora, 2011 és 2015 között Rhode Island kormányzója, apja is kormányzó volt az államban, republikánusként.

Kampánypénzek

Bár Hillary Clinton kapta a legtöbb kampányadományt 2015 harmadik negyedévében, Bernie Sanders szorosan felzárkózott mögé. A volt külügyminiszter július és szeptember között 28 millió dollár támogatást szedett össze, ez jóval kevesebb, mint amennyit az előző három hónapban gyűjtött, akkor 47,5 millió dolláros bevételt jelentett, de továbbra is elérhető fő célja, 100 millió dollár az idei évre. Sanders 25 millió dolláros kampánytámogatása meglepetés, a független vermonti szenátor az előző negyedévben 15,2 milliót gyűjtött, online, kis összegű támogatásokból 1,3 millió jött össze, 650 ezer adományozótól. Ez Obama kampánygyűjtésének lendületére emlékeztet. Clinton mögött vannak a legnagyobb donorok, a volt First Lady három hónap alatt 60 adománygyűjtő összejövetelt tartott, Sanders mindössze hetet. A populista baloldali szenátor mögött nem áll szuper politikai akciócsoport, nincs kiterjedt kampánygépezete.