A Fidesz perspektívája

A napokban a bécsiek jól ránk ijesztettek. Az Osztrák Szabadságpárt elnöke olyannyira biztos volt az általa vezetett politikai formáció győzelmében, hogy a kampányban nyíltan hangoztatta az FPÖ jogfolytonosságát a nemzetiszocialistákkal. A hagyományosan balra húzó császárváros lakói talán éppen e hajmeresztő kijelentés hatására aktivizálódtak annyira, hogy a szociáldemokraták meggyőző fölénnyel nyertek a vasárnapi bécsi választáson.

Mégsem beszélhetünk egyértelműen Heinz-Christian Strache pártjának kudarcáról, hiszen a helyi regionális gyűlésben megerősödtek a szabadságpártiak, elsősorban az Osztrák Néppárt, valamint a zöldek rovására. Ez a tendencia nem csupán a szomszédos államra jellemző. Az egész kontinensen megfigyelhető, hogy azok a mérsékelt konzervatív pártok, amelyek hűségesek maradnak hagyományos ideológiai tablójukhoz és nem hajlandóak szélsőjobbra nyitni, a bevándorlási hullám hatására látványosan meggyengülnek, mivel szavazóik jelentős része a radikálisok hívéül szegődik. A német CDU/CSU-t emiatt egyenesen pártszakadás fenyegeti, hiszen a bajor keresztényszocialisták merőben más stratégiát folytatnának menekültügyben, mint az általuk túl szelídnek tartott kancellár asszony.

Magyarországon ellenben mintha éppen ellenkező irányú folyamat zajlana. Orbán Viktornak nincsenek skrupulusai. Habozás nélkül felmondta az európai konzervatívok között a második világháború óta érvényben lévő hallgatólagos megállapodást, miszerint összezárnak a szélsőjobbal szemben. Talán éppen azért, hogy megelőzze a pártja számára nemkívánatos népszerűség-csökkenést, gyakorlatilag a Jobbik programját valósítja meg kormányzati pozícióból. A jelek szerint e magatartás meghozta gyümölcseit, hiszen a kormánypárt jelentős számú szavazót szipkázott el szélsőjobboldali riválisától, miközben elveszítette önazonosságát. Más kérdés, hogy Orbán színeváltozása hosszú távon milyen perspektívát biztosít a Fidesz számára.

Sokan cáfolták már makrogazdasági mutatókkal azt az arcátlan hazugságot, miszerint a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok tették tönkre a magyar gazdaságot. Alighanem Alexis de Tocqueville-nak van igaza, aki szerint a forradalmak nem akkor törnek ki, amikor a legsúlyosabbak a körülmények, hanem amikor éppenséggel javulnak. Ez érvényes a fülkeforradalmakra is. A világot megrázó gazdasági válságból a szocialista kormányok alatt megkezdődött ugyan hazánk kilábalása, de a polgárok életszínvonalán ez még nem érződött. Ez adott lehetőséget a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelmére, s ennek nyomán az Orbán Viktor által végbevitt autoriter fordulatra. Az orosz, illetve kínai gazdaság új keletű gyengélkedése azonban mintha igazolná azt a már-már elfeledett tételt, hogy politikai nyitás nélkül nem működhet eredményesen kapitalizmus. Amennyiben a magyar kormányfő pártjával együtt szélsőjobbra sodródik, az azt is jelenti egyúttal, hogy hazánk egyre messzebb kerül a gazdasági fellendüléstől. És semmilyen idegenellenes retorika nem akadályozhatja meg azt, hogy 2018-ban a polgárok önnön elszegényedésüket a szavazófülkékben szankcionálják.