6.oldal;október 23;1956-os forradalom;

2015-10-26 07:22:00

Bibót olvasva

Mi tagadás, a legnehezebb feladatok egyike a szüntelen hírszolgálat, hiszen minden pillanatban történik valami fontos a világban. Ezt nem ismerte föl mindmáig az M1 hírszolgálat, nem találta meg az ellenszerét. Váljék dicséretére, hogy a forradalom évfordulóján szakadatlanul arra akart emlékeztetni, csak éppen képzeletszegényen. Olyan szemtanúkat szólaltatott meg, akik többnyire jelentéktelen apróságokra emlékeztek. Én Bibó István könyvét vettem elő, éppen a huszonharmadik oldalon bukkantam rá arra a részre, amely a forradalom ártalmaként az erőszakos kormányzás kísértését taglalja. Azt írta, hogy minden állami kényszer, amely hatalomvágyból fakad, nem lehet öncél, hanem természete szerint alapvetően rossz. Cifrázza is, ha valamit csak az erőszak állandósításával lehet fönntartani, akkor éppen a szabadság értelme semmisül meg. Aki úgy véli, hogy a pártok vetélkedése fölösleges utópizmus, az az oligarchikus rezsim szomorú tényét igyekszik elrejteni. Bizony nekem Bibó szavai jelentették az ünnepnapot, a kormánytévé ebben nem segített.