Előfizetés

Hamilton Amerika kapitánya

Zsukk János Károly
Publikálás dátuma
2015.10.27. 07:00
Hamilton legendás versenyzőket ért utol a vb-címek számát tekintve FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/STEVE ETHERINGTON
Példaképét, Ayrton Sennát utolérve megszerezte harmadik Forma-1-es világbajnoki címét Lewis Hamilton, miután megnyerte a kaotikus austini futamot. Legutóbb 1982-ben dőlt el amerikai földön a vb-cím sorsa, melynek iróniája, hogy akkor pont a brit versenyző riválisának, Nico Rosbergnek az édesapja örülhetett a sikerének.

Nem hétköznapi versenyen, de sikerült megvédenie Forma-1-es világbajnoki címét Lewis Hamiltonnak, ezzel pedig már harmadszor koronázták meg. Az Amerikai Nagydíj győztese Jackie Stewarttal holtversenyben a legeredményesebb brit pilóta lett, de az első címvédő hazájában. „Itt ülök, és az első brit bajnoki címemre gondolok. Apámmal mentünk haza, ő vezetett, és együtt énekeltünk" – emlékezett vissza Hamilton a sajtótájékoztatón. – "Őrület belegondolni, hogy most háromszoros Forma-1-es világbajnok vagyok."

A Mercedes sztárja 1993-ban, nyolc évesen kezdett el gokartozni, tizenkét esztendősen pedig szerződést kötött a McLaren Mercedesszel, azzal a feltétellel, hogy a wokingi istállónál mutatkozhat be a száguldó cirkuszban. Ezt a lehetőséget 2007-ben kapta meg. Ron Dennis csapatfőnök Hamilton mellett a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak szavazott bizalmat. A brit debütáló volt a Forma-1 első színes bőrű versenyzője. Hamilton már az idénynyitón felállhatott a dobogó harmadik fokára, Kanadában pedig megszerezte első győzelmét.

A 2015-ös világbajnokság állása

Pilóták: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 327 pont, 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 251, 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 247, 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 123, 5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 111, 6. Felipe Massa (brazil, Williams) 109.

Konstruktőrök: 1. Mercedes 574 pont, 2. Ferrari 374, 3. Williams 220, 4. Red Bull 150, 5. Force India 102, 6. Lotus 70.

Több rekordot is felállított az újonc-kategóriában: övé a legtöbb sorozatban elért dobogós helyezés (9), ő a legfiatalabb (22 évesen, 4 hónaposan, 6 naposa) pilóta, aki vezette a vb-pontversenyt, övé a legtöbb győzelem (4), első rajtkocka (6), valamint pont (109) egy szezonban debütálóként. Könnyen világbajnok is lehetett volna 2007-ben, azonban túl sok pontot vesztett az Alonsóval szemben elszenvedett fiaskókban, így végül egy egységgel Räikkönen győzött. A következő évben már Heikki Kovalainennel az oldalán küzdött a sikerért. Óriási csatában sikerült megelőznie az összetettben Felipe Massát az idényzáró Brazil Nagydíjon. A következő vb-címére sokat kellett várnia Hamiltonnak. A 2010-es szezont már a címvédő Jenson Butonnal kezdte meg, de a Red Bull egyeduralma alatt nem sok babér termett a McLarennek. Hamilton 2013-ban szakított a McLarennel, és a gyári Mercedeshez igazolt.

A tavaly bevezetett hathengeres motorokkal dominált Hamilton és Rosberg. A 2014-es idényzáró Abu Dhabi Nagydíjon biztosította be vb-címét, idén ez már három futammal a szezon vége előtt sikerült. 1982 óta ez az első amerikai földön szerzett vb-cím, a sors iróniája, hogy akkor Keke Rosberg – Nico édesapja – diadalmaskodott. Lewis 43 futamgyőzelemnél és 49 pole pozíciónál jár, sikerei közepette azonban nagyon megromlott a kapcsolata csapattársával. A hétvégén a díjátadó ceremónia előtt a brit odadobta német csapattársának a második helyezettnek járó sapkát, melyet Rosberg dühösen visszadobott a feladónak...

Amerikai Nagydíj, végeredmény
1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:50:52.703 perc
2. Nico Rosberg (Mercedes) 2.850 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (Ferrari) +3.381
4. Max Verstappen (Toro Rosso) +22.359
5. Sergio Perez (Force India) +24.413
6. Jenson Button (McLaren) +28.058
7. Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso) +30.618
8. Pastor Maldonado (Lotus) +32.273
9. Felipe Nasr (Sauber) +40.257
10. Daniel Ricciardo (Red Bull) +53.371

Káprázatos és sportszerű futam

Lehetett sejteni az özönvízszerű esőzések után, hogy eszméletlen kavarodás lesz a futamon. A vasárnapra halasztott csonka időmérő edzést – csak az első két szakaszát tartották meg – követően Rosberg indulhatott az élről, megelőzve Hamiltont. A rajt utáni első kanyart alig bírták bevenni a köztes esőgumikon (intermediate) a pilóták. A brit kissé kivezette a pályáról csapattársát, aki így visszaesett az 5. helyre. A 8. körre azonban már ismét egymás mögé került a két Mercedes, de csak ideiglenesen, mert a két Red Bull elkezdett begyorsulni.

Az osztrák és a német istálló versenyzői folyamatosan támadták egymást, a 20. körben például a Ricciardo, Rosberg, Kvjat, Hamilton sorrend alakult ki az élen. A verseny során kétszer is volt virtuális biztonsági autó, illetve kétszer a hagyományos safety car is bejött a pályára. A 27. körben például Ericsson Sauberje állt le a pályán, és kellett beküldeni a biztonsági autót, ami az akkor vezető Rosbergnek azt jelentette, hogy elszállt a 14 másodperces előnye. A 33. körben Sebastian Vettel megtáltosodott, és az 5. helyről feltornázta magát a harmadikra. Az utolsó körökben a Hamilton, Rosberg, Vettel hármas vezette a mezőnyt, miután a 49. körben a Mercedes németje megcsúszott, és megelőzte őt riválisa. Nagy kérdés volt, hogy Rosberg vajon maga elé engedi-e Vettelt, hogy a hétvégén még ne ünnepelhessen a brit csapattársa világbajnoki címet, de végül győzött a sportszerűség.

Legeredményesebb pilóták
7 világbajnoki cím: Michael Schumacher (német)
5 vb-cím: Juan Manuel Fangio (argentin)
4 vb-cím: Alain Prost (francia), Sebastian Vettel (német)
3 vb-cím: Jack Brabham (ausztrál), Jackie Stewart (brit), Niki Lauda (osztrák), Nelson Piquet (brazil, Ayrton Senna (brazil), Lewis Hamilton (brit)



Minimális az esély Berki kvótájára

Az olimpiai címvédő Berki Krisztián nem jutott be a lólengés döntőjébe a Glasgow-ban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon, így minimális esélye maradt a riói részvétel kiharcolására. A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok versenyző a kilencedik helyen állt a szer tegnapi selejtezőjében – amely lapzártánk után ért véget -, a fináléba az első nyolc kerül be. 

Az olimpiai indulási jog megszerzéséhez a dobogón kell végezni a vb-n. A címvédő magyar tornász edzőjével úgy döntött, hogy a 6.7-es kiinduló pontú gyakorlatát mutatja be, ám a produkció elején többször kellett korrigálnia, ez pedig annyi energiát vett el tőle, hogy a végén nem maradt ereje a leugrásra, hibázott. Gyakorlatát csak 6.3 kiindulójúnak fogadta el a zsűri, pontszáma pedig 14.966 pont lett.

„A végén nem tudtam belefordulni a leugrásba, így négy tized kiesett a kiinduló pontszámomból” – kezdte a Népszavának Berki Krisztián. Mint ismert, az olimpiai bajnok vállát márciusban műtötték, a rehabilitáció ugyan jól sikerült, de szeptember óta újabb vállfájdalommal küszködik, igaz, ez az operációtól független. A világbajnok nem tudott úgy felkészülni, ahogy szeretett volna, edzője tájékoztatása szerint sem tudta azt a munkát elvégezni, amelyet az elmúlt években. „A vállam most nem fájt. A probléma az volt, hogy nagyon sokat kellett korrigálnom a gyakorlat elején, emiatt elfáradtam a végére” – mondta Berki.

Még nincs minden veszve, noha a kvótára nagyon csekély az esély, ugyanis a még kvalifikációt kínáló áprilisi tesztverseny már nem kedvez a szerspecialistáknak. A riói viadalon egyéni összetettben kell indulni a kvótaszerzéshez. Ha a magyar válogatott a mostani vb-n a legjobb 16-ban végez, kijut a tesztversenyre, ott azonban az első négy között kell zárnia az indulási jog megszerzéséhez. Ha a csapat most a 16.-nál rosszabb pozícióban zár, akkor két tornászt küldhet a riói versenyre, ahol egyéni összetettben névre szóló kvótát lehet szerezni, de országonként csak egy főnek. Glasgow-ban pedig még mindig van halvány esély a döntőbe kerüléshez. Ha Berki a selejtező végén is kilencedik, akkor ő lesz az első számú tartalék, így ha az első nyolc helyezett közül valaki visszalép a finálétól, még szerepelhet a szombati döntőben.

„Mivel az első csoportban voltam, utánam még szerhez lép legkevesebb három olyan lovas, akik közül bárki elém kerülhet, ha ők gyengébben szerepelnek nálam, csak akkor maradhatok első számú tartalék. Lovon ritkán lépnek vissza, csak akkor, ha valamelyik versenyző megsérül. Számomra most nem ez az elsődleges. Ki kell pihennem magam, át szeretném értékelni a versenyt, ha pedig mégis részt vehetek a döntőben, nagyon örülök majd, mert kaptam még egy lehetőséget” – zárta gondolatát a címvédő. A másik lovas, Hidvégi Vid az ötödik, finálét jelenő helyen áll. A Berki Krisztián, Hidvégi Vid, Babos Ádám, Dudás Norbert, Vágner Levente és Vecsernyés Dávid összeállítású férfi válogatott pedig a 15. pozíciót foglalja el.

Kétes jelöltek a FIFA élére

R.T.
Publikálás dátuma
2015.10.27. 06:56
Platini megbeszéli a stratégiát Infantinóval FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HAROLD CUNNINGHAM
Hétfőn éjfélkor, lapzártánk után zárult a jelölési határidő a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjára. A tisztújítást február 26-án rendezik, ám az elmúlt hónapok történéseinek fényében nem lenne meglepő az sem, ha végül mégiscsak elhalasztanák a voksolást. A jelöltek névsora már most vert sereghez hasonlítható, alig akad olyan jelölt, akit makulátlannak nevezhetnénk. Ez azt jelzi, csekély az esély az átfogó változásokra a szövetségnél.

A FIFA végrehajtó bizottságának korábbi döntése értelmében október 27-én éjfélig kellett pályázniuk a potenciális jelölteknek a nemzetközi szövetség elnöki tisztségére. A már biztossá vált jelöltek a következőek: Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Gianni Infantino, az UEFA főtitkára, Ali bin al-Husszein jordániai herceg, aki már a FIFA májusi tisztújításán is indult a jelenlegi elnök Sepp Blatter ellen, de alulmaradt vele szemben, Jérome Champagne francia diplomata, a FIFA volt főtitkárhelyettese, az indulását hétvégén bejelentett dél-afrikai oligarcha, Tokyo Sexwale, aki a legendás volt dél-afrikai elnök, polgárjogi harcos, Nelson Mandela börtöntársa volt, a trinidadi válogatott volt csapatkapitánya, David Nakhid, Musa Bility, a libériai szövetség elnöke, valamint, Szalman bin Ibrahim al-Kalifa bahreini sejk. Rajtuk kívül megmérettetheti magát Olusegun Odégbami, a nigériai foci korábbi csillaga, valamint David Ginola, a francia válogatott és a Newcastle United korábbi csillaga.

Népes csapat ugyan, ám nagy jóindulattal sem nevezhetnénk acélosnak az indulók listáját. Közülük messze Platini tűnik a sportdiplomácia frontján is a legismertebbnek. David Ginola nevét ismerjük ugyan, kiváló támadó volt a kilencvenes években, mégis teljesen esélytelen jelölt: próbálkozott ő már indulással a májusi választás előtt is, akkor azonban nem tudta megszerezni öt labdarúgó szövetség támogatását, ezért vissza kellett lépnie. Jérome Champagne minden bizonnyal kiválóan átlátja a nemzetközi szövetség működését is, ám Ginolához hasonlóan tavasszal ő sem volt képes öt szövetség ajánlócéduláját megszerezni, s nem valószínű, hogy ezúttal sikerülne ez a bravúr számára.

Ali bin al-Husszein jordániai hercegnek sikerülhet összeszednie az öt ajánlócédulát, hiszen májusban több szövetség is támogatta, köztük európaiak is, ám a FIFA májusi tisztújításán kiderült, nem eléggé karizmatikus személyiség. Beszéde enyhén szólva nem ragadta magával a közönséget, s az is gyengeségét mutatja, hogy bár már akkor korrupciós vádak sora hangzott el Blatterral szemben, a szavazás során meg sem tudta szorongatni a svájci sportdiplomatát. Azóta a tekintetben is megváltozott a helyzet, hogy akkor még Platini is támogatta őt Blatter ellenében, ezért több európai szövetség is a jordániai herceg mellé állt, mára azonban összerúgta a port az UEFA elnökével. Tegnapi közlések szerint a dél-afrikai Sexwale-nak is sikerült összeszednie elég ajánlást.

Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke ugyan óriási ambíciókkal rendelkezik, már ami a FIFA tisztújítását illeti, s ezt sosem titkolta, a vele szemben felhozott korrupciós vádak miatt azonban lényegében semmi esély sincs arra, hogy ő legyen Blatter utódja. Ne feledjük, 90 napra Blatterhoz hasonlóan őt is felfüggesztették, s egyes vélemények szerint emiatt pályázatát sem fogadhatják el, amint azt Domenico Scala, a FIFA auditáló bizottságának elnöke hangoztatta. Tegyük fel azonban, hogy végül mégis indulhat. Ez esetben is komoly kellemetlenségekkel kell szembenéznie, mert nagyon valószínű, hogy felfüggesztését további 45 nappal meghosszabbítják.

Platini személye azonban akkor is tarthatatlan lenne, ha nem hosszabbítanák meg felfüggesztését, s olyan helyzet állna elő, amikor jogi szempontból már nem lehetne megkérdőjelezni indulását. Erkölcsi aggályok ugyanis jócskán maradnának, s kizártnak tarthatjuk, hogy ne reppennének fel újabb korrupciós vádak vele szemben, ami azt jelentené: Platini esetleges megválasztásával tehát a nemzetközi szövetség csöbörből vödörbe esne. Alternatívaként felmerült a lehetősége annak, hogy Platini maga helyett Szalman Ben Ibrahim al-Kalifa bahreini sejket támogatja a FIFA élére. A Perzsa-öbölbeli ország vezetője tegnap be is jelentette indulását, csakhogy az ő személye sem makulátlan. Őt – kivételesen – nem korrupciós vádakkal illették. Emberi jogi szervezetek célkeresztjébe került amiatt, hogy állítólag szerepe volt az arab tavasz idején, 2011-ben a síita lázadások leverésében.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Platini nem gyakorolna semmiféle hatást a FIFA jövőjére. Tegnap délután robbant a bomba. Bejelentették ugyanis, hogy indul az elnökválasztáson Gianni Infantino, az Európai Labdarúgó-szövetség főtitkára, a Juventus egykori aranylabdásának bizalmasa. Platini tehát biztosra megy, felkészült arra, hogy nem lehet Blatter utóda, egyúttal azonban olyan személy mögé állhat be, akit kénye-kedve szerint a háttérből irányíthat. A svájci államügyész az UEFA régi motorosa, hiszen 15 éve áll a szövetség alkalmazásában. Sokáig a klublicencek elbírálásával kapcsolatos részlegnél dolgozott, 2009-től aztán főtitkár lett. Mellette szól az is, hogy egy sor nyelven folyékonyan beszél, az angol mellett németül, olaszul, franciául, spanyolul, sőt arabul is. A svájci mellett olasz állampolgár is. Nem túl meglepő, hogy az UEFA tegnap sietve közölte: támogatja Infantino indulását.

Infantinót a magyar nézők is jól ismerhetik: az UEFA különböző sorsolásait ő vezényli le, ő veszi ki a golyókból a csapatok nevét mutató papírdarabot, s teszi közhírré a sorsolást. Infantino hirtelenjében a FIFA elnökválasztásának favoritjává lépett elő. Személye nemcsak az európai, hanem más kontinensek szövetségeinek tetszését is elnyerheti. Garancia lehet ugyanis arra, hogy alig történjék mélyreható választás a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél.