Előfizetés

Fordulat Szlovénia megítélésében

Görögországban kellene megállítani a Nyugat-Európa felé tartó bevándorlóáradatot - mondta az M1 aktuális csatornának pénteken adott interjúban a szlovén törvényhozás elnöke.

Milan Brglez kiemelte: ezzel a megoldással könnyebben lehetne ellenőrizni és humánusabban kezelni az áradatot. A politikus stratégiai fontosságúnak nevezte a bevándorlástól érintett uniós tagállamok múlt vasárnapi megállapodását, megjegyezte ugyanakkor, hogy még messze van a helyzet megoldása.

A ljubljanai törvényhozás elnöke utalt rá: országának egyszerre kell figyelembe vennie, hogy milyen intézkedéseket tesznek a migránsok további útvonalán fekvő államok, és azt, hogy ne váljanak erőszakossá a továbbhaladásukban feltartott emberek. Milan Brglez megjegyezte: azzal is nagy kockázatot vállalnak, hogy az átutazókat egy-két napig Szlovéniában tartják.

Utalt rá: Szlovénia lakossága korábban humanitárius kérdésként kezelte a problémát, ám változott a hozzáállásuk, amikor azzal kellett szembesülniük, hogy az érkezők csak átutazni akarnak.  Milan Brglez hangsúlyozta: tízezer menekültet tudnak elhelyezni, de ennek a létszámnak kétszerese tartózkodik területükön. ugyanakkor megjegyezve, Szlovénia határainak műszaki védelme sokkal nehezebb feladat, mint Magyarországé.

Kitért arra is, Magyarország megpróbál technikai és más tekintetben is segítséget nyújtani nekik. Arra a felvetésre, hogy népszavazási kezdeményezés indult Szlovéniában a katonák határon bevethetőségével kapcsolatban, annyit mondott a politikus: "a parlamentnek erre is reagálnia kell".

Plakátokkal üzennek a leendő menekülteknek

A német külügyminisztérium felvilágosító kampányt végez Afganisztánban a németországi menekültügyi szabályozásról, és tervez egy plakátkampányt is, amellyel maradásra buzdítja az afgán fiatalokat - mondta a tárca szóvivője pénteken Berlinben.

Sawsan Chebli elmondta, hogy a kabuli német nagykövetség munkatársai az afgán sajtó minden lehetséges fórumán igyekeznek terjeszteni ismereteket a német menekültügyi szabályozásról, és ezt a tevékenységet egy "nagyobb szabású plakátkampánnyal" egészítik ki.

A plakátkampány arról szól majd, hogy "Afganisztánnak szüksége van a fiatalokra" - mondta a szóvivő. A felvilágosító munkával tudatosítani kívánják, hogy Németországban csak a védelemre szoruló menedékkérőket fogadják be, és arra törekednek, hogy az afgán nyilvánosságban elterjedt téves vélekedésekkel szemben "valós képet" mutassanak a németországi helyzetről.

A kampány révén nem csökken majd azonnal az Afganisztánból származó menedékkérők száma, de a valóságtól elszakadt elképzelések miatt mindenképpen fontos a tények bemutatása - mondta a német külügyminisztérium szóvivője. Hangsúlyozta, hogy a kellő "érzékenységgel" közelítik meg a témát.

Sawsan Chebli az afgán külügyminisztérium pénteki állásfoglalásával egybehangzóan elmondta, hogy nem tekinthető az afgán kormány hivatalos álláspontjának a menekültügyi miniszter csütörtöki nyilatkozata, miszerint az elutasított menedékkérők visszafogadásáról rendelkező egyezmény hiányában a kabuli vezetés nem tartja kötelezettségének a Németországban elutasított afgán menedékkérők visszafogadását. Ez csupán a miniszter véleménye, és maga az afgán kormány is széleskörű felvilágosító kampánnyal próbálja elejét venni az elvándorlásnak - mondta Sawsan Chebli. Hozzátette, hogy Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter már tisztázta is az ügyet Asraf Gáni afgán államfővel.

Az elutasított menedékkérők hazatelepítéséhez és visszafogadásához egyébként sem szükséges feltétlenül visszafogadási egyezmény - tette hozzá Tobias Plate, a belügyminisztérium szóvivője, megjegyezve, hogy Németország olyan államokba is küld vissza elutasított menedékkérőket, amelyekkel nem kötött visszafogadási egyezményt. Ugyanakkor ezek a megállapodások igen hasznosak, Németország ezért üdvözli és támogatja, hogy az Európai Bizottság törekszik egy visszafogadási egyezmény kidolgozására Afganisztánnal - tette hozzá Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón.

Németország nemcsak Afganisztánban, hanem az arab világ számos országában is folytat felvilágosító kampányt, hogy pontosítsa a német menekültügyi gyakorlatról kialakult elképzeléseket - mondta Sawsan Chebli. A külügyminisztérium rendszeresen elemzi is a nyilvánosságban megjelenő tartalmakat, elsősorban a közösségi médiára összepontosítva.

Az elemzések azt mutatják, hogy az utóbbi hetekben már jóval kevesebb tévedés, megalapozatlan híresztelés, pletyka kering az arab nyelvű médiában a menekültválság kezdeti szakaszához képest, amikor egyebek között az a mendemonda terjedt, hogy Németország hajókat küld a libanoni Tripliba a szíriai menekültekért - mondta a német külügyminisztérium szóvivője.