Erő és gyengeség...

Sose értettem azokat az embereket, akik fennhangon azt hangoztatják, hogy képesek egyedül megoldani a problémáikat, miközben egyértelműen látszik az, hogy képtelenek rá, bármennyire is próbálkoznak. És miközben egyedül próbálnak úrrá lenni a gondjaikon, mindenkit elmarnak maguk mellől. Kérdem én: miért jó ez? Miért hiszi oly sok ember azt, hogy attól erősek, mert nincs mellettük senki, aki csak egy kis segítséget is nyújtson a számukra? Miért hiszik azt, hogy azért gyengék, mert valaki segít rajtuk, bármi módon is nyújtsák azt a segítséget? Azt mondogatják, hogy: igenis rendbe tudok jönni egyedül is, nincs szükségem senkire. Iszom egy felest, vagy bekapok pár szem bogyót és máris jobb lesz. Ez nem gyengeség? Jobb egy pohár ital, vagy pár szem gyógyszer, mint egy segítő személy? (...) Dobtatok már el magatoktól olyan személyt, aki mindvégig mellettetek volt, de amikor jött az igazán nagy baj, akkor büszkeségből és hiúságból eldobtátok magatoktól? Igen? (...) Legyen az egy barát, egy társ, egy családtag. És, ha megtaláltuk a megfelelő embert, azért küzdeni kell, és soha el nem dobni, ha a másik a legborzasztóbb helyzetekben is velünk van, miközben ő a saját problémáit félreteszi. Sajnálom azokat az embereket, akik nem képesek ezt belátni…