Orbán a gyászt is uszításra használta

Publikálás dátuma
2015.11.17. 06:00
Orbán Viktor válaszolt is a parlamentben a frakcióvezetők felszólalásaira FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Miközben még nem is tudni, pontosan kik követték el a párizsi támadásokat, miközben zajlanak a nyomozások, Orbán Viktor a menekültek és a terroristák közötti összefüggéseket feszegette tegnap az Országgyűlésben. Napirend előtt nekiment az uniós kvótarendszernek, majd kifejtette, "új Európát kell építeni". A miniszterelnök az EU vezetőinek azt üzente, ideje megérteniük, hogy mi a tét, felszólalására pedig este a köztelevízióban erősített rá. Ha olyan vezetői vannak az uniónak, akik nem tudják betartatni a törvényeket, akkor mondjanak le - mondta már a fideszes Kósa Lajos, aki Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök felelősségét firtatta a történtekben, arról viszont hallgatott, mi értelme a kvótaellenes törvénymódosításnak, amelynek mai sürgős elfogadásához a szocialisták is asszisztáltak.

Európát megtámadták, és ha Francois Hollande francia államfőnek igaza van, "ami történt, az háborús tett", akkor "mi is veszélyben vagyunk" - állította tegnap Orbán Viktor az Országgyűlésben. A kormányfő kifejtette: Franciaország az Európai Unió tagja, Párizsban az EU-t támadták meg. Ez az EU területén bárhol megtörténhet, "itt az ideje, hogy az EU vezetői is megértsék, mi a tét". Rendkívüli, napirend előtti felszólalásában - amint az várható volt - a miniszterelnök a menekültek és a terroristák közötti összefüggéseket feszegette, és nekiment a kvótarendszernek. Orbán szerint ugyanis "fel kell tenni a kérdést": mi az emberségesebb? Lezárni a határokat az illegális határsértők előtt, vagy európai ártatlanok életét kockára tenni.

Perelhet a kormány

Miután a képviselők négyötöde, 159 igen szavazattal hozzájárult a házszabálytól eltéréshez (a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, s egyes MSZP-sek támogatásával), a parlament ma kötelezi a kormányt arra, támadja meg az Európai Unió Bíróságán a kötelező betelepítési kvótát. Ennek keretében Magyarországnak első körben 1294 menekültet kellene fogadnia. A szeptemberben elfogadott határozat elfogadásakor Magyarország, Szlovákia, Románia, Csehország nemmel szavazott, Finnország tartózkodott, a minősített többség viszont megvolt az ügyben. Tegnap az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága javasolta, módosítsák a törvényjavaslat címét és preambulumát, utóbbiba Orbán Viktor szavaiból idéztek. A DK képviselői a hét első két napján nem vesznek rész a parlament munkájában. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője azt tartotta volna helyesnek, ha a házelnök tegnap a megemlékezés és a gyász szavai után berekesztette volna az ülést, "mert ideje van a csendnek".

"Az önvédelem joga erősebb minden másnál" - hangzott az orbáni válasz. Mi, magyarok eddig azon voltunk, hogy lezárjuk a határt a Közel-Keletről és Afrika felől érkező áradat előtt, "meg is kaptuk a magunkét, hogy ez nem emberséges". Ezen a politikán változtatni kell, de az EU gyenge és bizonytalan, sodródik, bénult. "Konferenciákat tart rogyásig, de megoldások nincsenek. (...) Ideológiák hálójában vergődünk, ahelyett, hogy a józan ész és saját kultúránk, hagyományaink alapján cselekednénk" - hangoztatta Orbán. Úgy vélte, Brüsszelben még mindig azt állítják, hogy a bevándorlás jó dolog, miközben napról napra újabb bizonyíték van arról, hogy rossz. A magyar kormány többször figyelmeztette az EU vezetőit, "ne hívják be ezeket az embereket Európába", titkosszolgálati főnökök, rendőri vezetők folyamatosan figyelmeztették a terrorveszély növekedésére az EU-t. Orbán szerint az összes politikus tudott a veszélyről, de csak ő vette komolyan azt.

"Ezeket a tömegeket nem szabad beengedni, ezekről az emberekről nem lehet tudni honnan jönnek, kicsodák és mit akarnak. Olyan államok területéről érkeznek, amelyekkel az EU tagállami katonai akciót folytatnak. A terroristák arra használják fel a népvándorlást, hogy elvegyüljenek az érkezők tömegében. Nem mindenki terrorista, de terroristából egy is sok" - fogalmazott. "Belegondolni is rossz, hogy hazánk területén hány terrorista mehetett át." A népvándorlás három veszélyt hordoz, amelyek miatt ezt meg kell állítani - figyelmeztetett a kormányfő. A tömegek beáramlása Európába hatványozottan növeli a terrorveszélyt - sőt ma már "valóságos terrorról van szó". Növeli a bűnözés veszélyét, még ha ez utóbbiról "nem píszí", azaz politikailag nem korrekt beszélni, sőt "a nyugati világ ezeket a tényeket nyíltan letagadja". Orbán állította: "ahol sok a bevándorló, ott több a lopás, a bántalmazás, a nemi erőszak, az emberölés. A más földrészekről érkezők tömeges betelepülése emellett veszélyt jelent a kultúránkra, az életformánkra, a szokásainkra, a hagyományainkra. Ezt most már azok is látják, akik a multikulturalizmus téveszméjét ránk akarták erőltetni".

A Fidesz hallgat, de gyűjt

Ki adott utasítást, illetve ki engedélyezte, hogy a nemzeti gyásznapon a Fidesz Felcsúton, a frissen felújított Nagyboldogasszony templomban gyűjtse a menekültkvóta elleni aláírásokat a vasárnapi mise előtt - kérdeztük a Fidesz sajtóosztályától. Lapzártáig nem kaptunk választ erre. A nemzeti gyásznapon a Hír TV figyelt fel az aláírásgyűjtésre. A tévé riportere Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternél érdeklődött, hogy vajon ki küldte a templomhoz az aktivistákat, amire ő érdemben nem válaszolt.

A veszélyek felsorolása után érkezett el annak az ideje, hogy a miniszterelnök ismét nekimenjen az uniós kvótarendszernek, amely véleménye szerint nem megoldja, hanem súlyosbítja a válságot, meghívót jelent a migránsoknak. Elfogadhatatlan, hogy még mindig Magyarországon kívülről akarják megmondani, kikkel éljünk, pedig ezt a magyaroknak kell eldönteni - fogalmazott Orbán. Azzal riogatott, hogy "az európai országok a gyorsan növekvő nyomás miatt vissza fogják állítani az EU-n belüli határaikat, ami idővel a schengeni rendszer végét jelentheti és szétterítené a terrorizmust Európában". Jogtalannak is nevezte a kötelező kvótát, mert az európai vezetőknek ebben a kérdésben nincs hatásköre ilyen döntést hozni. Új európai politikát sürgetett, mert nem elég foltozgatni a régit. "Felejtsük el a politikai korrektséget", térjünk vissza a józan észhez, és az EU vezetői "négy magától értetődő parancsolat" alapján gondolják újra a kontinens politikáját - szorgalmazta Orbán. "Először, meg kell védeni az EU külső határait, a kultúránkat, gazdasági érdekeinket, és meg kell adni az embereknek azt a jogot, hogy emberek befolyásolhassák az európai döntéseket" - állította. Az európai polgárok nem akarták és nem is adtak senkinek engedélyt arra, hogy idegenek százezrei ellenőrizetlenül, a határokat illegálisan átlépve "lerohanják országainkat" - zárta gondolatmenetét.

"A józan többség ma tudja Európában, hogy a párizsi terroristákat semmilyen kerítés nem állíthatta meg. Akik ilyen helyzetben a közéletet hiszterizálni, a politikai tőkéjüket kovácsolni igyekeznek, azok mind a terroristák céljait segítik". Tóbiás József így reagált Orbán felszólalására. Az MSZP elnök-frakcióvezetőjét megdöbbentette, hogy a miniszterelnök nem egy erős Európáról beszélt, hanem felszólalásával feszültséget igyekezett kelteni, miközben éppen ezzel szemben kellene "meghatároznunk magukat". Tóbiás szerint erős, arányos, hatásos válaszra van szükség, nem arra, hogy bezárjanak bennünket". Ha félelem van, akkor kapaszkodni kell egymásba, közös erőt kell mutatni. "Európa most egységet akar teremteni, ebben szükség van Önre, miniszterelnök úr" - fogalmazott az MSZP elnöke, aki pártja nevében azt javasolta, a magyar kormány kezdeményezze, vagy fogadja el, hogy legyen közös határrendészet, valamint legyen közös európai hírszerzési ügynökség. Az is fontos lenne, hogy a kormány kiálljon a Dublin 3 egyezmény felfüggesztéséért, s az új rendszer életbeléptetéséért. (Tóbiás szavaihoz képest ezt követően az MSZP-frakció többsége, az elnök-frakcióvezető is igennel szavazott arra, hogy a kormánypártok a házszabálytól eltérve, sürgősséggel tárgyalhassák a kvóták elleni javaslatot - a szerk.)

Schiffer András szerint meg kell védeni Európát és az Uniót, amihez közös megoldásokra van szükség. Ha nincs hatékony terrorellenes együttműködés az unión belül, nincs az európai titkosszolgálatok között közös parancsnokság alatt működő információmegosztás, akkor Magyarország is védtelen lesz - mondta az LMP frakcióvezetője. Azt a munkát, amit el kellett volna végezni, Magyarország sem végezte el a kritikus hónapokban. Az unió nem képes megkülönböztetni a tényleges menekülteket, a gazdasági bevándorlókat és a terroristákat. Ebben a helyzetben az az elsődleges, hogy az unió még véletlenül se menjen bele egy gyűlöletspirálba, amely erőszakspirált szül - figyelmeztette a miniszterelnököt Schiffer, aki azt is világossá tette, "Magyarországnak is van felelőssége abban, hogy a schengeni rendszer ne essen szét."

Az unió Brüsszel és Berlin által támogatott menekültpolitikája, illetve az ezt támogató balliberális politika megbukott. Erről Vona Gábor beszélt a kormányfő napirend előtti felszólalását követően. A Jobbik elnöke vitát szorgalmazott, amelyhez szerinte kiindulópont lehet az a két mondat, hogy "a bevándorlók nem terroristák, a terroristák viszont bevándorlók. Aki Magyarországot meg akarja védeni a terrorizmustól, annak tehát meg kell védenie a bevándorlástól." Meg kell akadályozni a kötelező kvótát, valamint a visszatoloncolást. A frakcióvezető arra kérte Orbánt, támogassa a két kérdésről javasolt ügydöntő népszavazást.

Elfogadhatatlan, felháborító ami Párizsban történt - kezdte Kósa Lajos. Miután a Fidesz frakcióvezetője közölte, a "köntörfalazás, üres szólamok nem jelentenek megoldást", nekiment Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, akinek szerinte felelőssége van abban, hogy ez megtörténhetett. Csak a kis országokat "fincogtatja", holott Görögországot már ki kellett volna zárnia Schengenből. "Az elnök képtelen arra, hogy az unióval betartassa a szabályokat és törvényeket. Ha olyan vezetői vannak az uniónak, akik képtelenek erre, mondjanak le" - vetette fel Kósa, sőt, Junckernak címezve azt is üzente: a mostani szabályok egyértelműek, azt kell beengedni, akinek politikai menedékjogra van jogosultságra, ők nem terroristák. Ha ezt tovább csinálja az EU a további áldozatok vére is "a lelkünkön fog száradni". A kvóta semmire sem jó, mert "a terrorizmust importálja a közösségbe. Hány száz embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy az európai vezetés ezen változtasson" - kérdezte.

"Itt, amíg ez a kormány levegőt tud venni, sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz" - ígérte válaszában Orbán. A miniszterelnök szerint "higgadtan, mértéktartással, de fel kell tenni azt a kérdést, hogy "Európa vezetői megtettek-e mindent annak érdekében, hogy az európai emberek biztonságát megvédjék, akkor is, ha egyébként nem ők felelősek a terrorcselekményekért". Fontos kérdés, hogy "egyszeri baleset vagy rendszerszintű hiba történt-e". Orbán szerint az utóbbi. "Az európai értelmiség" ugyanis szerinte az ideológiát hozta be a pragmatizmus helyére, és így elhatalmasodott az öngyilkos hajlam. Orbán egyébként ezt és több, kifejezetten szélsőséges nézetét este az M1-nek adott interjújában is megismételte, sőt a nyilatkozatban ráerősített mindarra, amit a parlamentben napirend előtt mondott.

Halál a kerítés miatt

Menekültek kerülnek veszélybe és halnak meg, mivel az EU a kerítések építését és a határok őrzését támogatja - állítja az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet legfrissebb, ma hajnalban nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül, a menekülteket hogyan zárta el a menedéktől, tette ki rossz bánásmódnak és késztette életveszélyes tengeri utazásokra az országhatárok lezárása, valamint az olyan országok biztonságosnak nyilvánítása, mint Törökország vagy Marokkó. Jeney Orsolya, a szervezet magyarországi igazgatója arra figyelmeztetett, a kerítések építése, a rossz bánásmód nem fogja megállítani azokat, akik háború elől menekülnek. John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója szerint a "kerítésekkel csak súlyosbítják a jogsértéseket és megnehezítik a menekültek áradatának emberi és rendezett módon való kezelését".


Nem változtat a kormánypárt

A párizsi merényletek és a Fidesz-kongresszus lefújása után két nappal miniszterelnöki eligazításra számítottak a tegnapi frakcióülésen a fideszes képviselők. Az ülésen meglepetésükre azonban nem esett szó a tragédiáról, Kósa Lajos frakcióvezető csak annyit mondott, hogy Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában fejti ki a történtekkel kapcsolatos gondolatait - értesült a vs.hu. A lap úgy tudja, vasárnap este a miniszterelnök politikai stábja arról tanácskozott, hogyan kezeljék a merényleteket, végül úgy döntöttek, nem kell változtatni a kommunikáción. Orbán tegnapi felszólalásából ráadásul úgy tűnik, éppen hogy ráerősítettek a szélsőséges retorikára.

Szerző

Tuzson a terroristák "szétterítésével" fenyeget

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára szerint ha az Európai Unió által javasolt kvótarendszer alapján osztanák szét az embereket, az az érintett országoknak a terrorizmus veszélyének szétterítését jelentené. Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában kiemelte: ennek kockázatát egyetlen európai vezető sem vállalhatja fel.

A fideszes politikus szerint teljesen egyértelmű, hogy az ellenőrizetlen illegális bevándorlás és a terrorizmus között összefüggés van. A tömegek közé keveredhetnek terroristák - emelte ki az államtitkár, hozzátéve: nem az a kérdés, hogy ez megtörténhet-e, hanem hogy mikor.

A párizsi események is megmutatták, meg kell állítani az emberek Európába áramlását - emelte ki az államtitkár, aki szerint az Európai Unió által javasolt kvótarendszer meghívót jelent, s nem oldja meg a problémát. Tuzson Bence szerint az új alapokra kell helyezni az európai politikát, mert az - mint fogalmazott - mostanra "messze került az emberek gondolkodásától". Vissza kell adni az emberek kezébe a döntés jogát, hogy beleszólhassanak abba, merre menjen Európa - emelte ki az államtitkár. Mindemellett meg kell védeni Európa határait, a kultúrát, s az európai gazdasági érdekeket - sorolta az államtitkár.

Tuzson Bence úgy fogalmazott: "csoda történt" hétfőn a parlamentben, amikor a baloldal is megszavazta az uniós kvótarendszerről való szavazás napirendre vételét. Ugyanakkor megjegyezte: az lesz a kérdés, hogy kedden hogyan szavaznak majd. Mint ismertette: a kvótarendszer a "Juncker-képlet" alapján osztaná el az Európába érkező embereket. Most 160 ezer emberről van szó - tette hozzá. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint káros, ráadásul jogszerűtlen is a kvótarendszer, ugyanis - mint kiemelte - nincs olyan európai szabály, vagy szerződés, amely bármelyik országnak kötelezővé tenné, hogy megváltozzon.

Szerző

Nincs jó hírünk: eső, ború, köd kedden

Publikálás dátuma
2015.11.16. 22:28
Illusztráció: Thinkstock
Keddre virradóra többfelé pára, köd képződhet. Napközben délelőtt lesz több napsütés, délután nyugat, északnyugat felől több felhő érkezik fölénk, és északon, északkeleten kisebb eső is kialakulhat. Keleten időnként megélénkülhet a délnyugati szél. Hajnalban 3-8, délután 12-19 fokra van kilátás. Nem várható fronthatás.

Szerdán kezdetben északon, északkeleten alakulhat ki kisebb eső, zápor, napközben azonban nyugat felől felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap. Többfelé megerősödik a nyugatira, északnyugatira forduló szél. Hajnalban 5-10, délután 13-18 fok várható. 

Csütörtökön sok napsütésre van kilátás, csapadék nem várható. Északon, északkeleten élénk, erős lehet a nyugati, délnyugati szél. A hűvösebb hajnalt követően délután 12-17°C-ot mérhetünk.

Pénteken még marad az enyhe idő, délután 13-17 fokkal, szórványosan kisebb esővel, élénk, erős délnyugati széllel. Hétvégére erős lehűlés, csapadékos, szeles időjárás körvonalazódik, a maximumok vasárnap már csak 3-8 fok között alakulnak.

Szerző
Témák
időjárás