Iványi Gábor;

2015-11-17 06:03:00

Teljesítik-e Iványi kérését a képviselők?

Támogatta az Országgyűlés igazságügyi bizottsága az egyházügyi törvény legújabb, ötödik módosításának részletes vitára bocsátását tegnap, a javaslathoz ráadásul előterjesztőként csatlakozott a fideszes Bencsik János, Kövér László, Peti Imre, Potápi Árpád és Szatmáry Kristóf is.

Megírtuk: miután a Fidesz-KDNP egyházügyi törvényei a hazai és nemzetközi jogorvoslati fórumokon is rendre elbuktak, a Trócsányi László igazságügyi miniszter nevével fémjelzett koncepció szerint az egyházak besorolását a továbbiakban nem az Országgyűlés döntené el, hanem ismét a bíróságok vennék nyilvántartásba a szervezeteket. A vallási egyesületek is itt kérhetnék közhasznúvá nyilvánításukat, ami az adományok befogadása mellett már a személyi jövedelemadók 1 százalékának gyűjtését is lehetővé tenné. A következő kategóriába azok kerülnének, amelyek legalább ezer tagot tudnak felmutatni, vagy három év átlagában 400 fő 1 százalékos felajánlását igazolják és legalább 5 évig már vallási egyesületként működtek. A "nyilvántartásba vett egyháznál" is nagyobb társadalmi beágyazottságot jelezne a jövőben a legfelső kategória, amely a "bejegyzett egyház" elnevezést kapta. Ezt akkor kérelmezhetné egy egyház, ha legalább 10 ezer tagot számlál, vagy ötéves átlagban 4 ezer fő 1 százalékos felajánlását tudja igazolni és hosszabb ideje vallási közösségként működik az országban. A jelenlegi nagy, "bevett" egyházak automatikusan kerülnének bírósági nyilvántartásba.

A fenti kategóriák feltételeit álságosnak nevezte korábban a Népszavának Iványi Gábor, mert az előző törvény alapján az általa vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a hozzájuk hasonló kisegyházak elveszítették az 1 százalékos felajánlások gyűjtésének lehetőségét, így nem tudnak az előző évekből ilyen átlagot felmutatni, holott a MET taglétszáma és egyéb paraméterei alapján is járna az egyházi elismerés. Iványi a Népszabadsághoz eljuttatott nyílt levelében is arra kérte az Országgyűlés képviselőit, "tartózkodjanak az új törvényváltozat megerősítésétől".