Kevés az orvos?

Magyarországon élvén mindannyian tapasztaljuk a hétköznapok során, hogy egyre kevesebb az orvos, az ápolókról már nem is beszélve. Oka ennek az áldatlan helyzetnek a folyamatos kivándorlás, vagy legalábbis agyelszívás. Magyarországon súlyos pénzekért orvosok ezreit képezik ki, akik aztán külföldön hasznosítják az adófizetők pénzén itthon megszerzett szaktudásukat. Sokan már egyetemi éveik alatt elhatározzák, hogy amint megkapják a diplomájukat, fogják a kalapjukat és búcsút intenek hazájuknak. Néha egészen nevetséges okokból, mondjuk több alkalommal mehetnek szabadságra egy évben. Ezt az "érvet" egy jelenleg Angliában dolgozó orvostól hallottam, aki egyébként jól érezte magát itthoni munkahelyén és nem is keresett rosszul.

Arról is elfeledkeznek, hogy egy orvos sosem lehet kizárólag magánszemély. Az orvos nem lehet tekintettel kizárólag a saját érdekeire. Természetesen neki is meg kell élnie - akárcsak az egészségügy többi, az orvosok munkáját segítő, illetve kiegészítő dolgozójának. De: ha a mindennapi megélhetésük biztosított, nélkülözniük nem kell, szerintem hazaárulást követ el, aki a viszonylagosan magasabb fizetésért lelkiismeretlenül, gyalázatos módon, önérdektől vezérelve magukra hagyja a magyar betegeket, hadd dögöljenek meg minél előbb. Mert ezek miatt az orvosok miatt zárnak be osztályokat, rosszabb esetben kórházakat orvoshiányra hivatkozva. Ő miattuk kell a kis falvak lakóinak orvoshiány miatt 10-20 kilométert, esetleg még nagyobb távolságokat utazniuk, hogy orvosi ellátásban részesülhessenek. Nem vagyok híve a röghözkötésnek, de lassan nem marad más lehetőség orvosaink idehaza tartására.

A Kormány egészségügyi fejlesztésekre tett ígéreteivel már tele a padlás. Zombor Gábor, nemrég lemondott egészségügyi államtitkár is elismerte a követelések jogosságát. De ez nem elég, hiszen azóta sem történt semmi gyökeres változás a szokásos győzelmi jelentéseken kívül. A kamara, az orvosi érdekvédelmi szerv kötelessége volna elérni az egészségügyben dolgozók jobb anyagi megbecsülését, a helyenként rettenetes kórházi állapotok megszüntetését. Nem mellékesen a magyar betegek is jobban járnának így, eltűnnének a rendkívül hosszú várólisták, nem lenne többé paraszolvencia, magasabb színvonalú lenne az ellátás. A korszerű, mindenki részére elérhető és megfizethető ellátásért érdemes harcolni, küzdeni, de nem úgy, mint ahogy eddig történt: időnként meghirdetett tüntetésekkel, hanem folyamatos demonstrációkkal, hogy a Kormányt rákényszerítsék a valódi, mindannyiunk érdekét biztosító reformok bevezetésére.