kitüntetés;magyarság;Pro Probitate;

2015-12-06 20:13:00

Ő kapta idén a Pro Probitate díjat

Albert Sándor, a révkomáromi Selye János Egyetem alapító rektora kapta az idei Pro Probitate - Helytállásért díjat. A kitüntetést Révkomáromban, a Duna Menti Múzeumban adták át vasárnap.

Az ünnepségen mondott köszöntőjében Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke mértékadónak nevezte a Helytállásért díjat, egy olyan időben, amikor bizonytalan a jelen és a jövő. "1989-ben az Európai Unió jelentette azt a vonzást, amihez csatlakozni lehetett, amely mértéket adott. Ma az unió számunkra ezt a mértéket nem adja meg, a bevándorlók tömegére nem tud választ adni, vagy rossz választ ad" - jelentette ki a politikus.

Az MKP elnöke további "mértéktelenségnek" nevezte, hogy az unióban szerinte népszavazást lehet meghirdetni Orbán Viktorral szemben, holott másfél évvel ezelőtt nem tették lehetővé, hogy ugyanilyen népszavazást lehessen kezdeményezni a nemzeti közösségek jogairól szóló európai törvényhozás érdekében. Berényi József szerint "a felvidéki magyarságnak még nem volt ilyen sikertelen négy éve". Emlékeztetett arra, hogy a magyar kisebbség közreműködésével összesen két javaslat került a szlovák parlament elé és mind a kettő elbukott. "Száztíz iskolánkat bezárás fenyegeti a jövő évben, ezt 1950 óta mindig sikerült kivédeni. Hol a mérték, hol van a szint, amelyhez hasonlítjuk magunkat?" - kérdezte hallgatóságát a politikus.

Bárdos Gyula, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok elnöke felszólalásában Albert Sándor szakmai életútját méltatta. Kiemelte, hogy az MKP parlamenti képviselőjeként, a szlovák Nemzeti Tanács oktatási bizottságának tagjaként oroszlánrészt vállalt a révkomáromi Selye János Egyetem létrehozásában. "A felvidéki magyar tanítási nyelvű egyetem megteremtésével olyan közösségi szolgálatot vállalt, melyre nincs példa, mert ő volt az első, aki ilyen kemény fába vágta a fejszéjét" - mondta a Csemadok elnöke.

A díjat, Nagy János szobrász kisplasztikáját Csáky Páltól, az MKP európai parlamenti képviselőjétől és méltatóitól vette át Albert Sándor, aki mindazok nevében is megköszönte az elismerést, akik munkatársai voltak az egyetem megalapításában és működtetésében.  A Pro Probitate - Helytállásért díjat 1994-ben alapították az akkori Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) - a későbbi Magyar Koalíció Pártjának elődpártjai - parlamenti képviselői a mártírhalált halt Esterházy János csehszlovákiai magyar politikus tiszteletére.

A díjat minden évben kiosztják, a felvidéki magyar közösség egy-egy olyan jelentős személyiségének vagy szervezetének adományozzák, aki kiállásával, a magyar közösség számára példamutató viselkedésével érdemelte ki ezt az elismerést. A díjat 2012-ben Tamás Ilonka, a magyar állampolgárság megszerzését követően szlovák állampolgárságától megfosztott, nyugalmazott tanítónő, 2013-ban pedig Pázmány Péter, Dunaszerdahely korábbi polgármestere kapta meg. Tavaly Dráfi Mátyás színművész munkásságát ismerték el a Pro Probitate - Helytállásért díjjal.

Esterházy János (1901-1957) a két világháború közötti időszakban, majd a második világháború idején következetesen küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért. A világháború idején a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként egyedül szavazott az akkori fasiszta szlovák állam zsidótörvényei ellen. 1957-ben, a morvaországi Mírovban halt meg. Hamvainak urnája a prágai Motol temető közös sírjában nyugszik.