Lázár;kormányinfó;

2015-12-11 06:05:00

Lázár Colleen Bellnek üzent

Politikai bosszúról beszélt az Európai Bizottság legújabb kötelességszegési eljárása kapcsán a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János szokásos csütörtöki tájékoztatóján a "mini Schengen" ötletét szintén bosszúnak nevezte. A Kormányinfón ezúttal önálló napirendi pont volt a Népszava, Kovács Zoltán kormányszóvivő sérelmezte, hogy szerdai cikkünkben "Rákosistának neveztük", ám az elkerülte figyelmét, hogy írásunk címét a DK-s Varju László közleménye ihlette.

Magyarországgal szembeni bosszúnak minősítette a Brüsszel által indított legfrissebb kötelezettségszegési eljárást Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője csütörtöki tájékoztatóján politikai támadásról beszélt, és közölte, az Európai Bizottság azért indított eljárást a magyar menekültügyi szabályozás miatt, mert a kötelező kvótákról szóló uniós döntést megtámadtuk az Európai Bíróságon, ami "méltánytalan, unfair" dolog. Véleménye szerint az eljárás azoknak a bosszúja, akik elítélik Magyarország határozott határvédő politikáját. Miután a magyar menekültügyi szabályok megfelelnek az alkotmányos és emberi jogi követelményeknek, a kormány vitatja az eljárás jogosságát, készek tárgyalni a bizottsággal, de bírósághoz is fordulnak. Kiderült, a kötelező kvóta megtámadása előtt a magyar kormány egyeztetett a szlovákok kormánnyal, a két ország párhuzamosan fordul a bírósághoz. Lázár egyébként a "mini Schengen" ötletét szintén a Magyarországgal és a közép-európai államokkal szembeni "bosszú részének" tartja. "Lopakodva megpróbálnak kirekeszteni bennünket Schengenből" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc cége azért kapott újabb uniós megbízást, mert a volt miniszterelnök "nagy szószólója a bevándorlásnak és a betelepítésnek". Erről ugyancsak a kancelláriaminiszter beszélt. Tiltott pártfinanszírozást emlegetett, az Altus most a lengyel fejlesztéspolitikát vizsgálhatja. A Miniszterelnökség vezetője szerint Gyurcsány ebből a pénzből a DK-t támogatja. A magyar kabinet tiltakozik ez ellen, és felveszi a kapcsolatot a lengyel kormánnyal.

Kovács Zoltán algoritmusa
„"Bár megvádoltak minket, hogy rákosista módszereket alkalmazunk itt a sajtótájékoztatón, mert valakinek egy órát is várnia kell kérdésfeltevésre, (Fazekas) Ágnest nem látom itt. Látom, hogy más van helyette, ezért a Magyar Időket kérem, hogy először tegyen fel kérdést"” - kezdte a tegnapi Kormányinfót Kovács Zoltán miután szerdai cikkünkben bíráltuk, hogy az ellenzéki sajtó csak a sajtótájékoztató legvégén jut szóhoz amióta a kormányszóvivő váltotta Giró-Szász Andrást Lázár mellett. Kovács figyelmét minden bizonnyal elkerülte, hogy a „Rákosi-korszakba repítő Orbán-rezsim” című cikkünk a DK-s Varju László közleménye után kapta ezt a címet. Mielőtt – a Kormányinfó végéhez közeledve – kérdezhettünk volna, a kormányszóvivő megjegyezte: "megkockáztatom, hogy mit ír rólunk a Népszava most, hogy másfél órát kellett várnia". Kérdésünkre, hogy miért kap későn szót a nem kormánypárti média csupán annyit mondott: "Ha felfedez egy algoritmust abban, hogy én hogyan szoktam szólítani önöket itt az elmúlt hetekben, az nagyon meglepne, de hajrá".

Magyarországon demokrácia és véleményszabadság van, ennek az egyik megnyilvánulása, hogy a helyi képviselő-testület döntést hoz egy szobor felállításáról. Ezt már kérdésre válaszolva közölte a miniszter, aki fenntartja korábbi álláspontját, Hóman Bálint politikai teljesítménye vállalhatatlan. A Székesfehérvárra tervezett szobor ellen hazai és külföldi megkeresések is érkeznek a miniszterelnökhöz, a kormány mérlegeli majd ezeket és a kérdéseket megválaszolják. Lázár tudomása szerint a szobor készen van.

Igazságtalan kritikának nevezte a miniszter Colleen Bell szavait, miszerint nem a döntéshozók rokonaival kellene versenyezniük az amerikai vállalatoknak a közbeszerzéseken. A budapesti amerikai nagykövet a Transparency International Magyarország "Átláccó" fesztiválján beszélt erről. Lázár azt üzente Bellnek, hogy az új magyar közbeszerzési törvény a legszigorúbb európai összeférhetetlenségi szabályokat tartalmazza, és méltányos feltételeket biztosít mindenki számára. "Nem fogjuk pozitívan diszkriminálni az amerikai nagyvállalatokat, mint ahogy negatívan sem" - fogalmazott. Hozzátette: "nem biztosítunk előnyt senkinek. Nem vagyunk amerikaiak. Nálunk azzal, hogy valaki egy pártot támogat, még nem lesz nagykövet".

Nem járt Ibizán, a videót sem látta, amiben Habony Árpád is szerepel, de kollégái elmesélték neki, és "a csinos hölgyek miatt" érdemes megnézni. a Miniszterelnökség vezetője így reagált, amikor az ibizai luxusbárban készített felvételről kérdezték. Az ügyben nemzetbiztonsági kockázat nem merül fel, mások "magánéleti szokásaival" viszont Lázár nem foglalkozik. Arra a kérdésre, hogy kínos-e a kormánynak, hogy Habony így viselkedik, azt mondta, "kínos annak, aki így viselkedik".

Muszlimbarát húrokon
Magyarországon keresztény gyökerű politika érvényesül, és a keresztény tanítás tiltja a muszlimellenességet, ezért "minden ilyen politikát elutasítunk" - nyugtatta tegnap a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban részt vevő külföldi hallgatókat a miniszterelnök. Az Olasz Kultúrintézetben rendezett találkozón Orbán Viktor arról beszélt, Magyarország kemény, határozott álláspontot képvisel migránsügyben, elutasítja az ellenőrizetlen, szabályozatlan beáramlást, de miközben ezt a politikai vonalat folytatni fogja, továbbra is várja a külföldi diákokat.