Németország;terrorveszély;menekültügy;

2015-12-12 12:51:00

A németek aggódnak a menekültek miatt

Németországban a lakosság többsége szerint félő, hogy a menekülthullám miatt növekedik a terrorveszély és emelkedik a bűncselekmények száma, és csaknem kétharmados annak - az Angela Merkel kancellár által elutasított gondolatnak - a támogatottsága, hogy ki kell jelölni egy létszámplafont, vagyis előre rögzíteni kell, hogy legföljebb mennyi menekültet fogad be évente Németország - mutatta ki egy felmérés, amelyet a Der Spiegel című hírmagazin ismertetett szombati számában.

A felső határ bevezetését a lakosság 65 százaléka támogatja. A bűncselekmények megszaporodásától félő németek aránya 51 százalék, a terrorveszély növekedésétől tartók aránya 54 százalék. A német hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetése még több német, a lakosság 64 százaléka szerint növelheti a terrortámadások veszélyét, a menekülthullám pedig a többség szerint nem csak veszélyt jelent; a TNS közvélemény-kutató intézet reprezentatív felmérésében megkérdezettek 56 százaléka úgy véli, hogy Németország gazdaságilag profitálhat a menekültek beáramlásából.

A menekültek nagy száma a túlnyomó többség, 84 százalék szerint tartósan megváltoztatja Németországot. A sajtó tevékenységével a többség elégedetlen; a lakosság 59 százaléka szerint a sajtó nem tudósít kiegyensúlyozottan a menekültválságról, és a fiatalok körében - a 18-29 éves korosztályban - 68 százalék vélekedik így a Der Spiegel megbízásából készült felmérés szerint. Egy másik új kutatás alapján a németeket továbbra is megosztja a menekültválság ügye, de Angela Merkel támogatottsága némileg javult, és stabilizálta támogatottságát a kancellár pártja, a jobbközép CDU és a bajor testvérpárt, a CSU szövetsége.

A ZDF országos közszolgálati televízió Politbarometer nevű felméréssorozatának pénteken ismertetett aktuális eredményei szerint a lakosság 51 százaléka nem gondolja, hogy az ország megbirkózik a menekültek nagy számával. A bizakodók aránya 46 százalék. Két héttel ezelőtt ez az arány 52:46 volt. A felmérésben a megkérdezettek egy mínusz 5-től plusz 5-ig terjedő skálán értékelhetnek politikusokat. Angela Merkel 1,7 pontot kapott, szemben a két héttel ezelőtti 1,6 ponttal. A kancellár így továbbra is a 4. helyen áll a Politbarometer tízes listáján Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter és Wolfgang Bosbach CDU-s parlamenti (Bundestag-) képviselő után. A sereghajtó Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke 0,4 ponttal.

A lakosság relatív többsége, 49 százaléka szerint Angela Merkel a menekültválságban rosszul teljesít, míg 47 százalék pozitívnak értékeli munkáját. A CDU/CSU támogatói körében 61 százalék pozitívan értékeli a kancellár menekültügyi tevékenységét, az ellenzéki Zöldeknél pedig csaknem háromnegyedes, 74 százalékos a kancellárnak a menekültválságban kifejtett tevékenységét pozitívan értékelők aránya.

Ha most vasárnap lenne Bundestag-választás, a CDU/CSU 39 százalékát szerezné meg, ami nem jelent változást a két héttel korábbihoz képest. A második helyen a koalíciós társ szociáldemokraták állnak 24 százalékkal, Zöldek 10 százalékon, a Baloldal és a Bundestagban képviselettel nem rendelkező Alternatíva Németországnak (AfD) 9 százalékon áll. Más párt nem jutna be a Bundestagba. A szavazókorú népességet reprezentáló felmérést a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet készítette a ZDF számára 1266 ember megkérdezésével december 8. és 10. között. A TNS a Der Spiegel megbízásából készített, ugyancsak a 18 éven feletti népességet reprezentáló felmérést 1011 ember megkérdezésével állította össze, az adatokat december 4. és 8. között vették fel.