15 millióért lett "zöldebb" a Liszt Ferenc repülőtér

A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromos autótöltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került és jelenleg ingyen használható - mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A Jedlik Ányos programban még az idén elkezdődik országosan 150 elektromos töltőállomás telepítése, a tervek már elkészültek és a közeljövőben megvalósuló beruházás végén elektromos autóval átjárható lesz az ország - erről Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára beszélt az átadáson.

Szerző

Putyin órákon át tárgyalt a külügyminiszterrel

Publikálás dátuma
2015.12.16. 10:42
Korábbi felvétel. FOTÓ: Sasha Mordovets/Getty Images
Pénteken új szakaszába lépnek a szíriai rendteremtésről szóló nemzetközi tárgyalások. John Kerry amerikai külügyminiszter ugyanis keddi moszkvai tárgyalásain az orosz felet arra kérte, vegyen részt a New York-i tanácskozáson – erősítette meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki hozzátette, „támogatjuk a konferencia összehívását”. Mindezt azt követően jelentette ki, hogy Kerry háromórás megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

New Yorkban annak a béketervnek a végrehajtásáról lesz szó, amelyről még novemberben állapodott meg Damaszkusz a mérsékelt lázadókkal. Kerry és Lavrov is meggyőződését fejezte ki a találkozót követen, hogy a nemzetközi erőfeszítéseket követően ENSZ-határozatot fogadnak el, amelyben rögzítenék a béketervet.

Kerry a Putyinnal folytatott megbeszélései során aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország légicsapásaival nem csak az Iszlám Állam (IS) állásait célozza, hanem az Aszad ellen harcoló mérsékelt erőket is. Az amerikai külügyminiszter közlése szerint a Kreml „elgondolkodik” ezen, ami miatt Kerry örömét fejezte ki.

Az Egyesült Államok és Oroszország mást és mást akar Szíriában. Miközben Moszkva ragaszkodik Bassár el-Aszad elnök személyéhez, Washington a szíriai lázadókhoz hasonlóan nem tudja elképzelni Aszaddal az ország jövőjét.