Fidesz;Lázár János;menekültek;Kövér László;

2015-12-29 06:02:00

Kövér ellentmondott önmagának és a Fidesznek is

Miközben Kövér László felsorakozott a kormányfő és a kancelláriaminiszter mögé, s "baloldali összeesküvést" sejtet az Európai Unió közös menekültpolitikája mögött, az Országgyűlés elnöke korábbi önmagának és saját kormányának is ellentmondott egy sor kérdésben. Egyezik azonban a kormányzati kommunikáció menekültügyben.

Még soha nem volt olyan gyenge az Európai Unió gazdasági, katonai, politikai értelemben, mint most - mondta Kövér László a Magyar Hírlapnak. Az Országgyűlés fideszes elnöke szerint az EU-ban valójában nincsenek közös értékek, nincs önálló akarat és problémamegoldó képesség. Majd arra a kérdésre, hogy akkor mi értelme van az EU-nak, azt felelte: "Így önmagában semmi értelme nincs." Hozzátette azonban azt is, hogy ha megszűnne a közösség, csak rosszabb helyzet alakulna ki a mostaninál. Szerinte Európa azóta van identitászavarban, amióta elfeledkezett arról, hogy nemzetállamok elsősorban gazdasági, majd erre épülő politikai együttműködéséből született. Az EU akkor került válságba, amikor az önmaga által létrehozott bürokrácia egyfajta gólemként önálló életre kelt, önálló akaratképző erő lett belőle, és a nemzetállamok feje fölé nőtt. A "háttérben funkcionáló gólem" kapcsán a fideszes politikus kifejtette: "elgondolkodtató, hogy ha Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök - vagy valamelyik uniós biztos - megszólal, akkor valójában Angela Merkel, az Egyesült Államok gazdasági-politikai érdekcsoportjai, transznacionális, transzatlanti arctalan lobbicsoportok, vagy épp a Bilderberg-csoport hangját halljuk-e." A házelnök amerikai érdeket sejtetett a közös uniós cselekvések mögött, s állította, meg kell állítani a lopakodó "brüsszelizációt", amely lépésről lépésre veszi el a döntési kompetenciát a tagállamoktól.

Nem tudni azonban, mire is gondolhatott valójában Kövér, hiszen azt a kormány is elismeri, hogy az EU, s elsősorban annak fejlettebb államai a világ gazdasági élvonalába tartoznak, az Orbán-kormány gyűlöletkampánya épp erre épített a menekültválságban, hiszen szerintük csak a jobb élet reményében, azaz "gazdasági bevándorlóként" érkeznek Európába a migránsok. Nehezen értelmezhető az is, mit értett Kövér azon, hogy az EU-ban nincsenek értékek, hiszen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter épp azt kifogásolta a Népszavának adott karácsonyi interjújában, hogy "politikai értékeket akarnak ránk erőltetni", s maga Orbán Viktor is arról beszélt a napokban, hogy baloldali pártpolitikai célokat szolgálnak azok az értékek, amelyek a közös EU-s migrációs politikát határozzák meg. Ez ügyben Kövér arról beszélt, hogy "inproduktív érdekházasság határozza meg az európai politikát" és valójában egy nagykoalíció irányít. A házelnök szerint a jobboldali pártoknak ki kell tartaniuk konzervatív gyökereik mellett, mert "ha nem tudnak kibújni a korrupt baloldal öleléséből", a rendszeren kívüli bal- és jobboldali pártok előretörését kockáztatják. Orbán is azt mondta a napokban, hogy "a német kancellárra a német és az európai baloldal kényszeríti rá azt a migránspolitikát, amelyet jelenleg képviselni kénytelen".

Eközben Lázár János szerint a bevándorlás és az uniós menekültkvóta nemzetstratégiai ügyek, hiszen volt már rá példa a történelemben, hogy Magyarországon a magyarok kisebbségben voltak, az Trianonhoz vezetett. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Rádió 7-ben úgy fogalmazott: eljöhet az a pillanat, amikor Európában a kereszténység kisebbségben marad, ez azonban már nem az az Európa lesz, amelyet megismertünk.

Minderre reagálva Mesterházy Attila arra hívta fel a figyelmet: "miközben Orbán Viktor és a Fidesz semmit nem mond Magyarország valódi helyzetéről, a Rogán Antal vezette propagandaminisztériumban most éppen azt találta ki a másfél milliárdért alkalmazott tanácsadósereg, hogy Európát a baloldal irányítja." Az Országgyűlés külügyi bizottságának MSZP-s tagja emlékeztetett, az EU meghatározó döntési pozícióiban jelenleg éppen jobboldali, sőt, általában a Fidesz európai pártcsaládjához tartozó, néppárti vezetők vannak. "Innen, baloldalról nézve úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek valójában a saját jobboldali pártközösségével van állandó vitája" - fogalmazott Mesterházy. Az Együtt szerint pedig Kövér László is az EU ellen beszél Orbán Viktorral és Lázár Jánossal együtt. Az ellenzéki párt közölte: a Fidesz-KDNP kormánya 2015-ben mindent elkövetett az EU gyengítése és az egységes európai válságkezelés hátráltatása érdekében, szerintük a magyar nemzet és a magyar állam fennmaradását nem az EU veszélyezteti, hanem a Fidesz "álságos, a nemzeti érdekkel ellentétes" politikája.

Tovább riogatnak

Európában jövőre is folytatódó migrációs nyomásra kell számítani, a magyar kormány ugyanakkor továbbra is mindent megtesz Magyarország határainak védelméért - jelentette ki tegnap Bakondi György. A miniszterelnöki főtanácsadó közölte, 2015-ben másfél millió illegális migráns érkezett Európába, közülük 400 ezren Magyarországon keresztül haladtak át. Kiemelte, a bevándorlók között egyre több esetben találnak az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető személyeket, ami miatt 2016-ban fokozódhat az európai polgárok migrációval szembeni ellenérzése. Bakondi szerint Magyarország mindent megtesz az ellenőrzés nélkül, tehát veszélyt jelentő módon érkező migránsok szétosztását célzó európai kvótarendszer visszautasításáért. Eközben a Fidesz-frakció is közölte: "az európai baloldal bevándorláspárti politikája terrorveszélyt és válságot hozott Európára. 2A balliberálisokkal szemben - akik mindenkit korlátlanul beengednének - a Fidesz 2016-ban is nemet mond a bevándorlásra és a betelepítésre. Az aláírásgyűjtést tovább folytatjuk a peticio.fidesz.hu honlapon és januártól újra ott lesznek önkénteseink a közterületeken is".

Net(tó) hazugság

"Az ellenzéknek és a mögöttük álló külső erőknek egy nem létező ügyből sikerült hecckampányt felépíteni, és időlegesen negatívan befolyásolni a támogatottságunkat" - fogalmazott Kövér az internetadó elleni tüntetésekre vonatkozó kérdésre. A házelnök azt állította, "az ötlet szintjén sem létezett internetadó". Valójában azonban az ötlet olyannyira létezett, hogy a 2014 őszén benyújtott, 2015-ös adótörvény-csomag alapján gigabájtonként 150 forintos lett volna az új internetadó, amit a szolgáltatónak kellett volna fizetnie. Miután több héten át több ezres, sőt, tízezres tömegtüntetések követték a bejelentést, az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormány kérésére visszavonta a javaslatot. Az volt az első és máig egyetlen eset, hogy az Orbán-kormány az állampolgárok ellenállása miatt állt el egy intézkedéstől. Ráadásul márciusban Kövér még maga is elismerte, nem az ellenzék, vagy külső erők találták ki a netadót, hanem "a Fideszben senki sem számított arra a hangulatváltozásra, amelyet a fölényesen megnyert önkormányzati választások után a távközlési adó kiterjesztése indított el". Akkor a házelnök a Heti Válasznak még "értelmetlen felvetéseink" között említette a visszavont javaslatot.