menekültek;ENSZ-adatok;

2015-12-31 06:09:00

ENSZ - Egymilliónál is több menekült érkezett Európába

Egymilliónál is több menekült érkezett Európába a tengeren keresztül - írja a BBC az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adataira hivatkozva. 

A menekültek nagy része, több mint 80 százalék, Görögországban, Leszbosz szigetén ért partot, 844 ezren a közeli Törökországból utaztak Görögországba, a többiek, nagyjából 150 ezren, Líbiából Olaszországba mentek. A nemzetközi szervezet szerint ez volt a második világháború óta a legnagyobb krízis, amit Európa átélt.

Azok közül, akik a tengeren, többnyire gumicsónakon érkeztek Európába, nagyjából minden második ember Szíriából menekült, a bevándorlók 21 százaléka volt afgán - közölte a szervezet, hozzátéve: 3735-en haltak meg vagy tűntek el a tengerben.

A BBC helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy lényegesen kisebb a nyomás Leszboszon, de még mindig ezrek várják, hogy tovább indulhassanak az Európai Unióba.

Fotó: Carl Court/Getty Images

Fotó: Carl Court/Getty Images