Hibázott a köztévé az újévben

A ZDF német közszolgálati televízió főszerkesztő-helyettese közölte, hibát követtek el azzal, hogy a hétfői esti híradóban nem számoltak be a szilveszter éjszakáján Kölnben nők ellen elkövetett támadásokról.

Elmar Theveßen kedden délután a ZDF Facebook-oldalán megjelent rövid közleményében úgy fogalmazott: világos volt, hogy olyan történésről van szó, amelyről be kellett volna számolni, és az adó mulasztást követett el azáltal, hogy meg sem említették az esetet az esti híradóban.

A főszerkesztő-helyettes szerint az ügy bemutatását azért halasztották el keddre, a kölni városvezetés által a kérdésben tartott válságértekezlet napjára, hogy kiegészítő interjúkat tudjanak készíteni az anyaghoz. Ezzel azonban egyértelműen rosszul mérték fel a helyzetet - írta Elmar Theveßen.

A ZDF Facebook-oldalán az érintett bejegyzéshez több mint ezer komment érkezett, számos hozzászóló arról írt, hogy a történtek miatt elvesztette bizalmát a közszolgálati tévé iránt. A ZDF kedd esti híradójában 10 perces riportot szentelt a kölni támadásoknak.

Korábban a német rendőrséget is bírálatok érték, amiért csak január 4-én számolt be a szilveszter éjszakáján történt eseményekről. A rendőrség szerint szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar előterében mintegy ezer férfi gyűlt össze, akik - szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint - "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak". A tömegből csoportok képződtek, amelynek tagjai körbeállták az újévet ünneplő nőket, majd inzultálták és meglopták őket. Egyes beszámolók szerint voltak, akiket 30 férfiból álló csoport vett körül. A szilveszter utáni napokban is történtek hasonló esetek.

Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitány hétfőn nagy számú szexuális bűncselekmény és egy nemi erőszak elkövetéséről számolt be. Legfrissebb adatok szerint kilencven ilyen, molesztálással és lopással kapcsolatos feljelentés érkezett a rendőrséghez.

Szerző

Orbán-Cameron - Erre számítanak az elemzők

Több ponton is egyezséget várnak David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtöki budapesti találkozóján a Magyar Idők által megszólaltatott elemzők.

A lap szerdai számában Kiszelly Zoltán emlékeztetett arra, hogy mindkét kormányfő elveti az Európai Egyesült Államok koncepciót, és helyette egy nemzetállami Európát szorgalmaz. A két fél között ezért egyetértés lehet többek között abban, hogy nincs szükség további kompetenciák átadására az EU-nak.

A tárgyaláson szintén napirendre kerülhet az a korábban már megfogalmazott cél, hogy az eurózónában zajló folyamatokba azok a tagállamok is jobban beleszólhassanak, amelyek ezen a körön kívül esnek. Ugyanakkor a politológus szerint eltérő lehet a felek álláspontja a kelet-európai vendégmunkásokat érintő kérdésben.

Kiszelly Zoltán úgy véli, vita tárgya lehet a 2020 utáni EU-s költségvetés, és a két kormányfő kitérhet Nagy-Britannia jövőbeli EU-tagságára, a migránsválság azonban csak érintőlegesen jöhet szóba, mivel Nagy-Britannia mentességet élvez a közös menekültügyi szabályok alól.

Lánczi Tamás politológus szerint Magyarország érdekelt abban, hogy szövetségese legyen az Egyesült Királyságnak, és ez a találkozó inkább konszenzusosnak ígérkezik. A tárgyaláson szerinte is szóba kerül az a brit javaslat, amely a kelet-európai vendégmunkások beáramlását állítaná meg. Ugyanakkor emlékeztetett: Orbán Viktornak volt néhány olyan nyilatkozata, amely arra utal, hogy megértő a brit állásponttal, így ebben a kérdésben kompromisszumra juthatnak a felek.